Ártér, művészeti, közéleti folyóirat, 2007 tavasz/tél
Íme, szép magyar valóságunk egy újabb gyöngyszeme: egy szépirodalmi, művészeti folyóirat, melyet csaposok (is) szerkesztenek. A lap legfőbb támogatója a Szimpla nevű közkedvelt kultúrális ivó, a számokat (az Írók boltján túl) itt lehet megszerezni, s a legszebb az egészben, hogy nagy eséllyel pont a szerkesztők egyike csapolja ki a sörünket! (És akkor ezzel tömören elmondtunk mindent a magyar bölcsészlét hátulütőiről és a baráti kiskocsmák erényeiről.)
Amikor kézhez kaptam az Ártér című folyóirat két számát (2007 tavasz, 2007 tél összevont) egyből az Alföld nagytestvér jutott eszembe visszafogott fekete-fehér borítójáról. Hasonló méret, igényes, ám nem túlbonyolított, vagy éppen idegesítően figyelemfelkeltő borító, első ránézésre teljesen korrekt. A lap 2006. novemberében indult, Csikós Attila, Tóth Gábor, Terék Nándor, Mohai Balázs és Szöllősi Mátyás szerkesztésével. Elmondásuk alapján nem csak az irodalmat, hanem a képzőművészetet is hangsúlyozni akarták, elsősorban a kortársakra kihegyezett rovatokkal.
A lap anyagi gondjai nem sokkal később Csikós Attila főszerkesztő távozásához vezettek, bár posztjáról való lemondását tartalombéli nézeteltérések is kiváltották: a közéletiség, a politikai tartalom eleinte tapasztalt túlsúlya a jövőben mérséklődni fog. Mindenesetre másfél évnyi kemény munka után sikerült összerántaniuk egy negyedévente stabilan megjelenő, átfogó tematikájú folyóiratot.
„Irodalom, Képzőművészet, Közélet” az alcím, tehát máris tudjuk, hogy mire készülhetünk az újsággal kapcsolatban. Na persze csak akkor, ha ez ilyen könnyen menne! Mindenesetre konkrét elvárásokkal lapoz bele az új olvasó.A téli szám első és utolsó oldalán egy-egy Kassák kép köszön ránk és jelöli ki a témát. Én legalábbis úgy értelmeztem, hogy itt most ilyen minimalista-konstruktivista képparádét (is) kapunk, de hát kövezzen meg az, aki szerint csapnivaló a képzőművészeti érzékem. Kiegyensúlyozott a képek, fotók, írások és interjúk aránya, bár ezt a tartalmukat illetően már nem tudom elmondani. Krüzsely Gábor cím nélküli alkotásaiban például nem látok túl sok innovációt, pedig néhány odavetett vonalnak igenis lehet értékelhető tartalma, mint ahogy azt Krizsán Mihály grafikái is példázzák. Én értem és tudom, hogy nem kell sok ahhoz, hogy maradandót tegyen le valaki az asztalra, de néha a kevés, az nem több, hanem egyszerűen csak kevés.
Az írások vegyes tematikájúak, többségben modorosságtól mentesek. Tóth Krisztina Szomszédok című modern fabulája kissé kilóg a sorból, története Alif Pirincci Felidae című macskakrimijére emlékeztetett, szellemes dialógjaival és sztorijával viszont teljesen jogos a helye az Ártér hasábjain. Ezt azonban verseiről nehezen tudom elmondani. Persze, nyilván vicces, könnyed hangvételű gyermekversekről van szó, de kissé izzadságszagúnak tűnik, ha a költő tűzön-vízen át formai bravúrra törekszik és hosszú sorokon keresztül olyan rímekkel akar tündökölni, mint például ez: „őket látva akkorát / nézel, mint egy zikkurát!”. Persze, ez kedves és vicces szójáték, csak nagy dózisban megfekszi az ember gyomrát.
Pár versnek kikiáltott szóhalmaz is felbukkan (pl. Lovasi Szilvia A hiszteroid marionett-je, mely a „gyöngyöt a disznók elé” témát feszegeti rettenetes képzavarokkal), de ezek szerencsére kisebbségben vannak. A lírában (sokak szerint) amúgy is az a szép, hogy a kontárkodást is tudatosnak és szándékoltnak lehet megmagyarázni. Természetesen az évfordulós nagyok is kapnak helyet a folyóiratban, a téli szám Kassákot és Kodályt elemzi, befejezésül pedig még élő művészekkel készített interjúk zárják a számokat.
A vaskosabb, összevont legújabb szám egyik csúcspontja a 2007-es Magyar Sajtófotó Kiállításról összeválogatott képek kommentált gyűjteménye. Mintha erre a példányra nagyobb figyelmet szenteltek volna, erősebbnek, jobban átgondoltnak érzem. Interjúk terén Kulin Ferenc és Takáts Gyula Kossuth-díjas költő életművébe kapunk betekintést, ami azért elég nagy szó, csak gondoljunk bele, hogy Takáts még Illyéssel, Babitscsal és József Attilával együtt dorbézolt különböző Pesti mulatókban! Persze ez nyilván csak hab a tortán, de kit nem érdekelnek az ilyen apróságok. További plusz pont Rusvaj Kata Szerelmi élménymotívumok poétikája Dsida Jenő lírájában című esszéje, egy nem éppen túltárgyalt témát feszeget. A szépirodalmi részből olyan írások tűnnek ki, mint Turczi István Határ Győzőnek szánt mementója, ami visszafogott, kissé gyászos hangnemében pontosan eléri azt, amiért íródott. Rámutat egy elhunyt író munkásságára, arra, hogy ne felejtsünk.
A szerkesztők közül is publikálnak a folyóiratban, mint például Suhajda Péter, aki nemrég van a folyóiratnál. Pattogó és magával ragadó nyelvezetével elég gyorsan meggyőzött. ( „létbevetve bennefeledve és befedve/ már hó takará el a mindegy hogy mit hogyant/ senkiben senkiért senkitől senkinek sem/ összetörvén vavevánvén és naknek nyelvtörő/ individuumtörő mineklétbe zúzva”) A már említett fényképek mellett egy igen színes képzőművészeti egyveleget sikerült összeállítaniuk a szerkesztőségnek, közülük Péger József grafikáit, Ócsai Gábor és Mészáros Apolka műveit külön kiemelném. Több esszé és értekezés kapott helyet, mint a téli számban, de főleg a versek lettek jól összeválogatva.
Egészében nézve: az Ártér minden egyes oldalán látszik, hogy a srácok élvezik a munkájukat, sokat tesznek azért, hogy minőségi olvasnivalóval lássanak minket el.. Már maga a próbálkozás is elismerést érdemelne, de itt szerencsére többről van szó.
