A-
Francis William Bain: A Hajnal Leánya-szanszkrit mesék, A Tan kapuja – Magvető, 2008, 688 o. 2kg, 3990 Ft
„És az Elefántarcú Isten lökje félre és hárítsa el ormányával a nehézségeket, melyek gondolataim útjába torlódnak…”
Naivnak és szentimentálisnak lenni jó. Bain (ál)szanszkrit mesegyűjteményének olvasásakor újra gyereknek érzem magam, és újra elhiszek dolgokat, amiket már régóta nem. A csalódástól megóv a figyelmeztetés: emlékezz arra, hogy mindez csak álom! Ez az alapvetés mélykék színű ködben(1) oldja föl a reflexiót, és az elbeszélés koncentrikusan egymásra halmozódó köreit építi a könyvbe és a könyv köré. Persze, mesékről van szó: mindennek jó a vége, győz az igazság, és nem utolsósorban a szerelem, ez utóbbi mindenek felett.
Kezdjük mindjárt a látszólag legkülső körnél, az írások keletkezésénél. A mesék szerzője Francis William Bain (1863-1940), angol közgazdász, aki úgy érezte, megteheti, hogy elhiteti a világgal: szanszkrit eredetiből fordította a meséket. Aztán itt van a fordító, Baktay Ervin, a neves indológus, aki nem akart semmit elhitetni az olvasókkal, mégis abba a gyanúba keveredett, hogy ő maga írta, álnéven a szövegeket. (Alkalom szüli a tovajt: BAktay ervIN).
Kettejükben közös, hogy a nyugati világnézet vitaképtelen materializmusától elfordulva a „mesés kelet kincsei” közt kerestek alternatívát, felülemelkedési lehetőséget a zivataros századvég-századelő eseményei között. Bár nem voltak ezzel a késztetésükkel egyedül, mégis úttörőnek számítanak a maguk nemében, hiszen társaik (emlékezzünk meg Schopenhauerről, vagy a tradicionalisták közül Guénon-t, Coomaraswamy-t, és Julius Evola-t érdemes említeni) főként a tudomány oldaláról közelítettek a fizikain túli világhoz. Bain elődje a szintén angol Dodsley, aki a XVIII. sz. elején adta ki keleti aforizma-gyűjteményét, Baktay elhivatottsága talán később Hamvas Béláéhoz hasonlítható.
Bain hosszas indiai tartózkodása alatt írta a meséket, Poonában 1889 és 1896 között. A szerző beszámolója szerint ihletett állapotban, sugallatra születtek a történetek, ami elsőre talán legendaképzésnek hangzik, de a mesék ismeretében még hihető is. A történetek indiaisága nem elsősorban a konkrét tényekben ragadható meg (bár abban is, hiszen Bain precízen kezelte az indiai mitológiai alakokat), mint az „érzet”-ben.
A hősök az indiai világhoz asszociált karakterek, istenek, tündérek, királyok és királylányok, akik szanszkrit tömörségre épülő szimbólumrendszerben mozognak. Varázslat van mindenütt és metamorfózis. A szerelem mindennek mozgatója, „all is full of love”, a teremtéstől az életen át a halálig, az újjászületésig, az idők végéig. A látszólag automatikus ismétlések bámulatos lassúságú köreiben kétségkívül magát az időt látjuk lenni, amíg fel nem számolja azt a katartikus befejezés. A mesék keretes szerkezete hordozza a hitet, hogy a narratívából nincs kilábalás. Ezen túl a mesélésnek stratégiai szerepe is van. Leleményes királylányok mesélnek, hogy megnyerjék a nőgyülölő királyfiakat. (A női lelemény kiemelt vonal, ezért a többi félreértés között, a filológusok arra is gyanakodtak, hogy nő írta a meséket). De mesél a királyfi is, hogy megnyerje a királylányt, vagy túljárjon a megtévesztő tündérek eszén – és fordítva; mesél az isten az istennőnek, hogy kiengesztelje. Különben is: mindenki az, amit elmesél.
Mindez talán kicsit giccsesen hangzik, de egyrészt: e szövegek esetében fontos, hogy valamiféle mértéket tartsunk, mert ha nem, minden az ellenkezőjére fordul. Kismértékben gyógyszer, nagy mennyiségben méreg. Mint az édességnél, amiből naponta néhány falat elengedhetetlenül szükséges, de ha túlzásba visszük, töménnyé, émelyítővé válik, és már azt sem értjük, mi ízlett benne. Ezért felelt meg jobban a mesék jellegének a hajdani kiadás, amikor egyenként-kettenként, kicsi füzetekben jelentek meg. Másrészt, a látszat csal: a mérleg másik odalán bölcsesség és emberismeret, nevelő szándékú, néha platóni dialógusok állnak.
Többévnyi olvasnivaló van összegyűjtve a könyvben, nem az a „letudós” fajta. Ha már az összegzés vágya vezette kiadókat, Bethlenfalvy Géza az előszóban meg is tesz mindent, hogy kellő mennyiségű információval lássa el az olvasót: a könyv keletkezésén túl részletesen beszél Bain és Baktay tevékenységéről, sőt, életérzéséről is, meg olyan fontos kérdésekről is szót ejt, minthogy "az a világ és gondolatiság, mely a könyvek anyagát adja, pontosan tükrözi-e az indiai gondolkodást és mitológiát"; (igen), "miért ír egy angol közgazdász indiai meséket"; és "mi vonzotta az írókat, gondolkodókat India felé".
(1 A szanszkrit nyelvben egyazon szó fejezte ki a mély érzelem és a mély, sötétkék szín fogalmát)
