Általános cikkek foci litera vb2010

Dunga kabátja - Foci-vb a Literán

Könyves Magazin | 2010. június 29. |

Az emberek embere már megvan, csak nekem nincs emberem. Keresem, keresem; nézem innen, itthonról, nézem az origo stúdiójából Németh Gábor barátommal, közvetítünk – Szepesi, Novotny – szorgalmasan, hiába. Ráadásul tanult kollégáim a literán rendre elírnak előlem mindent; Mészáros az argentinokat, Farkas Robinhot, Szegő a futballtörténelmi eséllyel nem élő Rosetti bírót. Ami látszik, amit látok, azt is magamból, hogy korszerűtlen lettem, nem vitás: olyanokon spekulálok, mi van, ha valaki három csatárt küld a pályára, holott napnál világosabb, hogy mindenki mindent játszik; balhátvédből jobb kötő lesz, centerből kapus, nem is folytatom, elavult fogalmak, idő rágta pozíciók. Megy a nagyüzem, jár a gyár. Megszokásból még eltökélten keresem az ún. kicsiket, az esélyteleneket, a gyengéket – a hősöket. Ez sem elég. Sok-sok kézilabdameccset figyelek; feláll a kapu előtt a fal, az előtt kell körbeadogatni. Bírói tévedések, a franciák légipostán távoznak, az olaszoknál kevés a darált hús a makaróniban. A németek – németek. Uruguayból végre megint uruk lettek, ez jó hír, hiszen az urukat csak hírből ismertük eddig, személyesen legalább én így nyilatkozom; volt egy Francescoli nevű, sallangmentesen csak a Herceg megszólításra reagáló játékosuk. Húsz éve? Talán. Meg a harmincas évek világbajnokai, a kiket a Sárosi-Toldi-féle Ferencváros 4:2-vel figyelmeztetett arra, hol lakik a magyarok istene.

Esetleg Dunga kabátja az én emberem, a kabát maga, különleges, akárha a tengerészkabátok arisztokráciájába tartozó darab volna; na épp ennyivel voltak többek ma a brazilok a chileieknél. Ott egy tréning, itt egy kabát.

Amúgy pedig az a benyomásom, hogy a nézők már régóta nem a meccsekért vannak a stadionokban, hanem, hogy ők is benne legyenek a tévében, a kivetítőkön. Most épp pluszban trombitálnak, ez mondjuk a leendő magyar rendezési esélyeken mélázva, nem lenne nekünk sem rossz belépő: fröccsöntő kisiparosba váltanék legott; Lehel kürtje remegtetné a dobhártyákat biztosan. Csönd van odaát, nincs is odaát, zengte kórusban a Fradi-tábor, a szerényebb publikummal érkező vidéki csapatok kudarca fölött zajosan kárörvendve. Hát ez sem mondható el a dél-afrikai lágében, ha valami, hát csönd az egy pillanatra sincs. Vuvuzella, ezt találták ki. Mialatt nem tagadható, hogy a tribünökön eléggé rendben a felhozatal, az operatőrök szeme jó; csajok és csajok, meg elképesztő arcok, maskarák, táncrendek, parókák, testfestések; voltaképp a müncheni sörünnep, a riói karnevál és május elseje gigászi kiterjesztése az egész. Habos népünnepély.

De ez itt nem a jammerolás, ógás-mógás helye. Kérdéseim és keresésem irányában lehet a baj, belátom én. Nem arról szól már rég a vetítés, mint egykoron, amikor például az örökké szépreményű Kocsis Lajost Mészáros Dodó bácsi a hetvenes években a szárnyai alá vette, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a tehetségben nem szűkölködő, ám a szeszek iránt is gyengéd érzeményeket tápláló labdarúgót előbbi magasabb fokú kibontakoztatására bírja rá, az utóbbiak hátrányára. Naponta ellenőrizte pedagógia missziója tárgyát; az ágy alatt gyülekező sörösüvegeket összegyűjtötte, visszaváltotta. Kérlelt és fenyegetőzött. Úgy hitte, jó úton jár, sikert arat. Ám elkövetkezett a végzetes mérkőzés; egy novemberi délután a csapatot a kegyes sors a veszedelmes Tatabányával hozta össze. Nem volt jó idő, nem lehetett mondani, szemerkélt is talán, a nap sem sütött. De a körülmények ilyetén együttállása meglepőnek sem volt nevezhető, különös tekintettel az évszakra egyenesen. A kezdőrúgást sem előzte meg komplikáció. Azonban a tizedik percben mégis rövidzárlatot kapott szegény Dodó bácsi, ugyanis Kocsis Lajos a kispadhoz kocogott és cserét kért. De hát az isten szerelmére, Lajoskám, miért, kérdezte a negyvenes években a Deák és Czibor között elegánsan osztogató tréner. Mert nagyon fázom, hangzott el a válasz. Mészáros József akkor érte el edzői karrierje mélypontját.

Egyébként meg hajrá Ghána, hajrá ghánaiak!

 

Korábbi írások:

Mészáros Sándor: Argentin taplók

Vaderna Gábor: Relax and enjoy it!

 

Szekeres Dóra: Emberem

Farkas Zsolt: Ronaldinho nincs ott a vébén

Egressy Zoltán: Közel az égiekhez

Zeke Gyula: Nagypapa a kispadon

Nagy Gabriella: Bradley papa és a fia

Kukorelly Endre: Emberek, futballoznak

Kőrösi Zoltán: Sírás

Ágoston Zoltán: Maicon, KNDK, Kassai

Maradona belenyúl a történelembe - Szálinger Balázs írása

Mi a jabulani? Mi?! - Balázs Attila írása

Messi - Garaczi László írása

Két igaz ember boldog - Schein Gábor írása

Benni nagy napja - Zelki János írása

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.