Mintha Magyarországon is véget érne lassan a DRM-mítosz. Azok a könyvszakmai szakemberek, akikkel volt szerencsém találkozni, ismerhetik a véleményemet a DRM-ről: gonosz, gonosz dolog, ami a másolást ugyan nem képes megakadályozni, de képes megkeseríteni a fizetni vágyó fogyasztó életét. Ha innen nézem, akkor a DRM mítosz kimúlása tehát örvendetes fejlemény. Mindezt előrebocsátva mégis most azt mondom: ne temessék még a kiadók a DRM-et, jól jöhet az még bizonyos helyzetekben.

A Harvard Egyetemen működő Berkman Center for Internet and Society Július elején tette közzé az e-könyvek, a kiadóik és a könyvtárak helyzetét összefoglaló jelentését. (A dokumentum itt elérhető) A jelentés kiinduló helyzete a magyar szereplők számára is ismerős: a könyvtárak pontosan érzik, hogy ha hosszú távon nem tudnak e-könyveket kínálni az olvasóiknak, akkor a könyv-gyűjteményeik is könnyen arra a sorsra juthatnak, ami a zenei gyűjteményeiket már elérte: ki jár könyvtárba zenét hallgatni a digitális generáció tagjai közül? A másik oldalon a kiadók gyanakvással tekintenek a könyvtárak digitális terveire, mert attól félnek, hogy az elektronikus dokumentumok könyvtári kölcsönzése tönkreteheti a még ki sem fejlődött e-könyv piacot: ki akarna e-könyvet venni, ha az ár töredékéért, ne adj isten ingyen kikölcsönözheti ugyanazt a fájlt a helyi könyvtárból? Kimondva - kimondatlanul persze a kiadók is tisztában vannak azzal, hogy ugyanezek a könyvtárak egyben nagyszerű értékesítési felületet is kínálhatnak egy a könyvkultúra iránt mélyen elkötelezett olvasói/vásárlói réteg felé, azon milliók felé, akik évről évre megújítják a könyvtári tagságukat.

A könyvtárakat a kiadók se kiköpni, se lenyelni nem tudják, és így van ez a másik oldalon is. Az eredmény, ha nem csalnak az emlékeim, kölcsönös gyanakvás, meg nem értés és ellenségesség. A magyar helyzet érthető, és nem is különbözik túlságosan attól a bonyolult viszonytól, amiben az amerikai piaci szereplők, kiadók és könyvtárak vannak. Van azonban (legalább) egy lényeges különbség a két országban megfigyelhető helyzet között, mégpedig az, hogy a létező és jelentős feszültségek ellenére az USA piacain kialakultak az együttműködés egyre sikeresebb csatornái és logikái, és kialakultak azok az első üzleti modell-kezdemények is, amik mindkét fél számára kedvező feltételekkel teszik lehetővé a könyvtárak részvételét az e-könyv forradalomban.

A DRM reneszánsza

A kiadók legnagyobb félelme a könyvtárak e-piaci tevékenységét illetően az, hogy a könyvtári kölcsönzés kannibalizálhatja az e-könyvek értékesítési piacait. A könyvtárak hagyományosan a kiadók legfontosabb üzleti partnerei, a könyvtáraknak értékesített volumen rendszerint komoly szerepet játszik a legtöbb könyv üzleti tervében. Elvileg nincs akadálya, hogy a könyvtárak az e-könyveknek is ugyanolyan vásárlói legyenek, mint a hagyományos kiadásoknak, ám ha az így megvásárolt digitális fájlok aztán mindenféle megkötés nélkül adhatók tovább a könyvtárlátogatók felé, akkor bizony tényleg nem lesz oka az embernek e-könyvesboltba menni az e-könyvtár helyett. A most kimúlni látszó DRM technológiák paradox módon épp a könyvtárak számára jelenthetik a túlélés zálogát, segítségükkel ugyanis körberajzolhatók azok a felhasználási gyakorlatok, amiket a könyvtárak esetében már megszoktunk, és amik képesek elszigetelni ezt a piacot az e-könyv piac többi részétől.

A könyvtárlátogatók megszokták, hogy a kikölcsönzött könyvet idővel vissza kell adni, és hogy a népszerűbb könyvekre bizony akár heteket is várni kell. A DRM –mily szerencse- épp ezeket a kötöttségeket képes tökéletesen reprodukálni a digitális világban: segítségükkel megszabható, hogy egy e-könyvet hányszor lehet kikölcsönözni, hány kópia cirkulálhat egyszerre az olvasók között. Míg a hagyományos értékesítési csatornákon a kiadók lassan az USA-ban is elkezdtek elmozdulni a DRM mentes megoldások felé, a könyvtárakkal kötött megállapodásokat épp e technológiák intenzív alkalmazása teszi lehetővé. A lehetséges üzleti modellek igen változatosak: segítségükkel meghatározható, hogy a könyvtár megveszi-e az elektronikus kópiát, vagy csak hozzáférést vásárol a könyvöz, és az is beállítható, hogy ezek a tranzakciók milyen feltételekkel fogyasztható (kölcsönözhető) kópiákat eredményeznek. Egyes megállapodások például csak egy bizonyos számú kikölcsönzést tesznek lehetővé, s így az e-könyv ugyanúgy „elhasználódik”, ahogy elkopik egy fizikai kópia. Más megállapodásokban limitálva van, hogy egy könyvtári kópia hány olvasónál lehet egyszerre. Van, ahol ez a szám egyre korlátozódik, más megállapodások (természetesen más ellentételezésért cserébe) több párhuzamos felhasználót is engedélyeznek. Bizonyos szerződések lehetővé teszik, hogy a könyvtárak birtokolják a digitális kópiákat, kielégítve ezzel a könyvtárak gyűjtemény gyarapítási szándékát. Más megoldások csupán az elektronikus folyóirat-adatbázisokhoz hasonlatos hozzáférést kínálnak egy e-könyv adatbázishoz. A jelentés szerint az e-szolgáltatásokat kínáló amerikai könyvtárak kétharmada jelenleg olyan modellt követ, ahol megvásárolja vagy örökös hozzáférést szerez egy e-könyvhöz, azonban az így megvásárolt kópia egyszerre csak egy könyvtárlátogató számára érhető el. A maradék egyharmadnyi könyvtár egy elektronikus adatbázishoz vásárol éves hozzáférést, ebben az esetben azonban jellemzően nincs limitálva a párhuzamosan elérhető kópiák száma, ám nem kerülnek könyvtári állományba az elektronikus kópiák.

Diszintermediáció? Ugyan.

Az amerikai e-könyvtári piac kialakulásának egyik feltétele az volt, hogy a könyvtárak és a kiadók közé beékelődött az az elektronikus disztribútori réteg, amelyik egyik oldalról a kiadókkal kapcsolatban állva megszerzi tőlük az elektronikus kölcsönzéshez szükséges jogokat, felépíti az elektronikus kölcsönzés műszaki infrastruktúráját az elszámolási rendszertől kezdve a másolásvédelemig, és amely aztán ezt a szolgáltatás+tartalom csomagot képes értékesíteni a könyvtárak felé. A disztribútori réteg közbeiktatásával lekerült a könyvtárak válláról a műszaki fejlesztés terhe, és az egyébként tagolt sokszereplős piacon megjelent az az aggregátor, amelyik képes a számtalan szereplőt összekötni egymással. Nem utolsósorban ezek a közvetítők viselik a piac beindításával járó pénzügyi kockázatok egy jelentős részét is.

A jelentés számos, itt terjedelmi okokból nem tárgyalt részlettel szolgál az arra kíváncsi olvasónak. Itt most csupán szeretném összefoglalni, hogy miért lenne a magyar szereplők számára is létfontosságú, hogy a jelenlegi ellensége viszonyt a kooperáció váltsa fel.

A könyvtárak fontos értékesítési csatornát jelenthetnek a digitális korban is. Néhány könyvtár az elektronikus folyóirat-adatbázisok kapcsán már megtanulta és megszokta, hogy a költségvetésében helyet kell biztosítson a digitális formátumban érkező tartalmaknak is. Néhányan már azt is felismerték, hogy ha fenn akarnak maradni a digitális korban, akkor el kell kezdeniük a hagyományos szolgáltatásaik mellett digitális szolgáltatásokat is nyújtani. A könyvtárak azonban nem csak követik az olvasóik változó elvárásait, de vezetni is képesek, ami fontos információ a kiadók számára. Ha egy könyvtár elkezd jó minőségű digitális kölcsönzési szolgáltatást kínálni, azzal maga is sokat tehet az elektronikus könyvkultúra elterjedéséért.

Mindeközben a kiadók épp azon tanakodnak, hogy melyik legyen előbb, a tyúk vagy a tojás: várjanak még az e-könyv kiadással, míg megnő az e-könyvolvasók penetrációja, vagy épp azzal tudják felfuttatni ezt a piacot, ha mielőbb kijönnek az elektronikus kiadásokkal. Nos, ezügyben a kínaiak és az idő nekik dolgoznak: már az utcán van a 45 dolláros (tízezer forintos) tablet, (http://venturebeat.com/2012/09/15/hardware-is-dead/), ami gyakorlatilag ezt az egész van-e hardver kérdést irrelevánssá teszi. Ami jó hír, az egyben azonban fenyegetés is: ha az olcsó hardveren nincs mit olvasni, akkor az ember vagy filmet néz inkább vagy játszik, vagy a feketepiacok felé fordul: a kiadóknak egyik sem túl szívderítő alternatíva.

Akármennyire is gyűlölöm a DRM-et, akármennyire is velejéig romlott gondolatnak gondolom a digitális világ szabadságát technológiai akadályokkal felszámolni vagy korlátozni, most mégis azt kell mondjam: a DRM ebben az esetben nem csak a szívemnek kedves könyvtárak hosszú távú fennmaradásához járulhat hozzá, de paradox módon segíthet beindítani egy egyébként nehezen induló hazai piacot is.

A kérdés már csak az, hogy lesz-e szereplő, aki képes ez ügyben felvállalni a kezdeményező szerepet. A magyar piac kicsi, kevés szereplővel, azaz nagyságrendekkel alacsonyabbak a koordinációs költségek, mint az amerikai piac esetében. De még ezen a kis piacon is számos olyan szereplő van, aki pozíciójánál fogva képes lenne betölteni az elektronikus disztribúciós szerepet. Legyen az az OSZK, a KELER, vagy valamelyik nagy hagyományos kereskedő: mindegyiknek megvannak az ahhoz szükséges erőforrásai, hogy az e-könyv kölcsönzés ne csak egy hagymázas utópia, hanem kézzel fogható valóság legyen Magyarországon is. Rajtuk múlik. Meg persze a most egymásra gyanakvó többi szereplő azon felismerésén, hogy ebben a hajóban bizony egymáshoz van kötve a sorsuk, együtt lesznek sikeresek, vagy együtt múlnak el.

Bodó Balázs

(A szerző a Harvard Egyetemen működő Berkman Center for Internet and Society Fellow-ja 2012/13-ban)