Alan Alexander Milne alapvetően helyesen járt el, amikor megírta a Micimackót, ezért most csak három otromba hibáját emelem ki.
Az első egyébként nem is az övé, hanem a fordító, Karinthy Frigyes beavatkozása és napjaink között eltelt időé: Ők együttesen komoly bizonytalanságban tartottak a főhős gazdájának nemi hovatartozásával kapcsolatban. Soha nem voltam biztos benne, hogy Róbert Gida fiú-e vagy lány, de ha tippelnem kellett volna, a lányra tettem volna a szavazatomat. A Róbert név alapján a felületes gyermek könnyen beugrik, és fiúként könyveli el a gazdit, de aki érdeklődést mutat a magyar nyelv iránt, annak gyanússá válik, hogy a Róbert a vezetéknév helyén szerepel, ahova pedig a keresztnevet várná, ott az inadekvát, valamely patás állat ki nem fejlett egyedére utaló Gida szót látja. (Hogy valakit két keresztnevén szólítsanak, arról még azt sem tudtam, hogy egyáltalán, nemhogy legalább az orosz nyelvben létezik. Gedeont sem ismertem, akit Gidának becézhettek volna. Sajnáltam volna a srácot). A Gida szó feminin jellegéről pedig kár is lenne vitát nyitni, annyira egyértelmű a helyzet. Éppen ezért nagyon kérek mindenkit, hogy ezúttal meg se próbálja a kialakult helyzetért Szikora Róbertre hárítani a felelősséget.
Az egész mesesorozat legkiélezettebb helyzete - a hozzám hasonló látens klausztrofóbiások számára - minden kétséget kizáróan az volt, amikor Micimackó egy vendégségben elkövetett falási roham után beszorult kelletlen, érdes modorú vendéglátója (Nyuszi) szuterénjének kijárati nyílásába. A nyúl - egy általában az üldözött szerepébe kényszerülő mesehőstől elfogadhatatlan módon - híján volt mindenfajta empatikus készségnek, és kísérletet sem tett az áldozat megnyugtatására, sőt minden lehetséges módon az elkövetett bűn súlyosságára emlékeztette, és saját várható nehézségeit hangsúlyozta. Majd segítségül hívta Róbert Gidát, aki ugye még azt sem tudta, hogy fiú-e vagy lány. Ilyen személyi összetétel mellett nem csoda, hogy a szabadulásra egy hetet kellett várni. A nyúl nem hazudtolta meg magát, és a rendelkezésére álló hét napban a kiszolgáltatott medve hátsó végtagjait - morálisan vállalhatatlan módon - törölközőtartónak használta.
Végezetül azzal hajtottam az agyamat a már a túlhevüléssel fenyegető fordulatszám-tartományba, hogy fáradhatatlanul próbáltam megérteni, hogy lehet az, hogy Róbert Gida rendszeresen nem emlékszik azokra a történetekre, amiknek az alakításában maga is oroszlánrészt vállalt. Aztán persze mindig azt füllentette, hogy beugrott már, így a részletek alapján, de addigra már képtelen voltam hinni neki.
Az első egyébként nem is az övé, hanem a fordító, Karinthy Frigyes beavatkozása és napjaink között eltelt időé: Ők együttesen komoly bizonytalanságban tartottak a főhős gazdájának nemi hovatartozásával kapcsolatban. Soha nem voltam biztos benne, hogy Róbert Gida fiú-e vagy lány, de ha tippelnem kellett volna, a lányra tettem volna a szavazatomat. A Róbert név alapján a felületes gyermek könnyen beugrik, és fiúként könyveli el a gazdit, de aki érdeklődést mutat a magyar nyelv iránt, annak gyanússá válik, hogy a Róbert a vezetéknév helyén szerepel, ahova pedig a keresztnevet várná, ott az inadekvát, valamely patás állat ki nem fejlett egyedére utaló Gida szót látja. (Hogy valakit két keresztnevén szólítsanak, arról még azt sem tudtam, hogy egyáltalán, nemhogy legalább az orosz nyelvben létezik. Gedeont sem ismertem, akit Gidának becézhettek volna. Sajnáltam volna a srácot). A Gida szó feminin jellegéről pedig kár is lenne vitát nyitni, annyira egyértelmű a helyzet. Éppen ezért nagyon kérek mindenkit, hogy ezúttal meg se próbálja a kialakult helyzetért Szikora Róbertre hárítani a felelősséget.
Az egész mesesorozat legkiélezettebb helyzete - a hozzám hasonló látens klausztrofóbiások számára - minden kétséget kizáróan az volt, amikor Micimackó egy vendégségben elkövetett falási roham után beszorult kelletlen, érdes modorú vendéglátója (Nyuszi) szuterénjének kijárati nyílásába. A nyúl - egy általában az üldözött szerepébe kényszerülő mesehőstől elfogadhatatlan módon - híján volt mindenfajta empatikus készségnek, és kísérletet sem tett az áldozat megnyugtatására, sőt minden lehetséges módon az elkövetett bűn súlyosságára emlékeztette, és saját várható nehézségeit hangsúlyozta. Majd segítségül hívta Róbert Gidát, aki ugye még azt sem tudta, hogy fiú-e vagy lány. Ilyen személyi összetétel mellett nem csoda, hogy a szabadulásra egy hetet kellett várni. A nyúl nem hazudtolta meg magát, és a rendelkezésére álló hét napban a kiszolgáltatott medve hátsó végtagjait - morálisan vállalhatatlan módon - törölközőtartónak használta.
Végezetül azzal hajtottam az agyamat a már a túlhevüléssel fenyegető fordulatszám-tartományba, hogy fáradhatatlanul próbáltam megérteni, hogy lehet az, hogy Róbert Gida rendszeresen nem emlékszik azokra a történetekre, amiknek az alakításában maga is oroszlánrészt vállalt. Aztán persze mindig azt füllentette, hogy beugrott már, így a részletek alapján, de addigra már képtelen voltam hinni neki.