Az ember azt gondolná, hogy Amerikában nincsenek is büntető mesék. Hogy ott az elalvás előtt felolvasott történetben mindig a legkisebb demokrata győz, és a Dow Jones index a kereskedési nap legaranyosabb kisbefektetőjét magával rántja az égbe.
Na de várjunk egy kicsit azzal az elalvással. Ima nélkül szó sem lehet róla. Jó, legyen persze rövid, a rímek másszanak be a kis fülekbe, és lehessen akár a Süsü dallamára is énekelni. Az egyik legismertebb – és a fenti feltételeknek is mindenben megfelelő – esti ima így hangzik:
Now I lay me down to sleep,
I pray the Lord my soul to keep.
If I should die before I wake,
I pray the Lord my soul to take.
Nem tudom, hogy az Egyesült Államokban mennyire gyakori a kisiskolások között az Isten közvetlen kérésére történő, kénytelen-kelletlen éjszakai elhalálozás, de hajlok rá, hogy sűrűbben fordul elő, mint nálunk. Ugyanis ennek a kertelés nélküli, megkapóan őszinte imának hiába keressük a magyar tükörfordítását. Nekünk csak ilyenek – és ehhez hasonlók – vannak:
Gondviselő Jó Istenem,
amíg alszom, te légy velem.
Hogy bánat, baj elkerüljön,
s testem, lelkem felüdüljön.
Vegyük észre, hogy a magyar verzió kommunikációs stratégiája sokkal ügyesebb. Isten becézgetésével, és az emberekhez való pozitív hozzáállásának (kéretlen) felemlítésével készít elő egy, az amerikainál lényegesen kedvezőbb alkupozíciót, melyben nemhogy ravasz módon kerüli a halálnak akár csak az általánosságban való említését is, hanem aztán a második két sorban nem kevesebb, mint négy kérést fogalmaz meg.
Jó érzésű tárgyalópartner erre nem mondhatja, hogy sajnos egyik felvetést sem tartja életszerűnek, és helyettük a halált javasolja. De ha ennyivel furmányosabbak vagyunk, akkor hogy lehet, hogy mégis az amerikaiak élnek jobban?
