A Gőgös Gúnár Gedeon egyik legtanulságosabb meséje két egyedülálló háztartásbeliről szól: egy nyúlról és egy pocokról. Már a címből sejthetjük, hogy a nyúlra kell odafigyelni, mert ő fog tudományosan megalapozott állásponttal előhozakodni, és nem a szükségszerűen vesztébe rohanó, redukált intellektusú pocok. (A kis jelzőnek nincs a történetben szerepe - hacsak a szimpátia megalapozása nem -, mindenesetre átlagos pocokkal és nyúllal kalkulálva a szóban forgó nyúl valóban kicsinek tűnik).
A történet két párhuzamosan futó ingatlan-beruházás körül bontakozik ki. Tehát a nyúl és a pocok házat építenek. A tapsifüles egy a bejárati ajtó fölött elhelyezendő kis szellőző-ablakkal foglalatoskodik, ami a rágcsálót kimondottan szórakoztatja: nem látja be, hogy mi szükség van erre, csak a felesleges vesződség egyértelmű számára. A nyúl - kérdésre válaszolva - elmondja lassabb észjárású szomszédjának, hogy a fortocska funkciója kettős. Egyrészt a téli szellőztetés jól ismert nyűgét egyetlen huszárvágással oldja meg, másrészt kémlelőnyílásként is használható, mielőtt ész nélkül ajtót nyitna az ember bárkinek.
Az okos gyerekek már itt tudják, hogy a kettes számú funkció rendeltetésszerű használatából fog a nyúl behozhatatlan előnyre szert tenni. Nem is csigázza a szerző sokkal tovább kis olvasóit, hanem a színre lépteti a rókát, aki egy az erdő környékén lefolytatott sikertelen portyázás után van közvetlenül, és nagyon megörül a két kis kunyhónak. Először a nyúlhoz kopog be, és gyerek-nyúl hangon kérleli kiszemelt áldozatát, hogy engedje be. A hirtelen lehullott nagy mennyiségű csapadékra hivatkozik, minek folytán bőrig ázott, illetve azt állítja, hogy emiatt eléggé fázik is már. A nyúlnak gyanús a bebocsátást kérő hangja, ezért biztonsági kérdéseket tesz fel, illetve húzza az időt. Közben kinéz a kisablakon, és 100%-os bizonyossággal felismeri a rókát. A lelepleződés tényét közli is vele, mire az - ahogy azt egy a piacról élő emlőstől el is várjuk - nem fektet több energiát a dologba, hanem odébbáll a pocok házához.
Mivel a nyúl esetében a stratégia önmagában nem bizonyult tévesnek, csak a vizuális kontrollon csúszott el a dolog, a róka nem változtat módszerén: újra a bőrig ázás exoterm jellegére hivatkozik. A pocoknak is gyanús a fals pocok-hang, ő is húzza az időt, de amikor a róka erős félelmének ad hangot, miszerint a róka a közelben ólálkodik, mind racionálisan (a róka nem félne a rókától), mind érzelmi alapon (ha ő is fél a rókától, csak rokonlélek lehet) meggyőzve érzi magát, hogy beengedheti az ajtó előtt állót.
Innentől felgyorsulnak az események, illetve nincs is sok hátra. A meglepett pockot fogja a róka, és elviszi magával. A gyerekek pedig levonhatják a tanulságot: Nem mindig a jó győz és a rossz bűnhődik, hanem ennél egyfelől árnyaltabb, másfelől szomorúbb a helyzet. A nyúl ugyan elnyeri óvatossága jutalmát, de a pocok bűnösnek nem nevezhető, mégis aránytalanul súlyos árat fizet oktondiságáért, arra késztetve a gyerekeket, hogy önállóan fogalmazzák meg az aki hülye, haljon meg! bölcsességet. A történetben egyértelműen győztesként elsétáló róka megítélése szintén ellentmondásos: sikere példaként állhat a gyerekek előtt, noha negatív hőst játszott a mesében. (Ez utóbbi könnyen belátható, ha az inkorrekt vadászati módszerére gondolunk). Persze el kell ismernünk, hogy korábban megpróbált más módszerrel és helyen táplálékhoz jutni, és csak ebben vallott kudarca után fordult a szomszédok felé. Neki is meg kell élnie valamiből.
Az okos gyerekek már itt tudják, hogy a kettes számú funkció rendeltetésszerű használatából fog a nyúl behozhatatlan előnyre szert tenni. Nem is csigázza a szerző sokkal tovább kis olvasóit, hanem a színre lépteti a rókát, aki egy az erdő környékén lefolytatott sikertelen portyázás után van közvetlenül, és nagyon megörül a két kis kunyhónak. Először a nyúlhoz kopog be, és gyerek-nyúl hangon kérleli kiszemelt áldozatát, hogy engedje be. A hirtelen lehullott nagy mennyiségű csapadékra hivatkozik, minek folytán bőrig ázott, illetve azt állítja, hogy emiatt eléggé fázik is már. A nyúlnak gyanús a bebocsátást kérő hangja, ezért biztonsági kérdéseket tesz fel, illetve húzza az időt. Közben kinéz a kisablakon, és 100%-os bizonyossággal felismeri a rókát. A lelepleződés tényét közli is vele, mire az - ahogy azt egy a piacról élő emlőstől el is várjuk - nem fektet több energiát a dologba, hanem odébbáll a pocok házához.
Mivel a nyúl esetében a stratégia önmagában nem bizonyult tévesnek, csak a vizuális kontrollon csúszott el a dolog, a róka nem változtat módszerén: újra a bőrig ázás exoterm jellegére hivatkozik. A pocoknak is gyanús a fals pocok-hang, ő is húzza az időt, de amikor a róka erős félelmének ad hangot, miszerint a róka a közelben ólálkodik, mind racionálisan (a róka nem félne a rókától), mind érzelmi alapon (ha ő is fél a rókától, csak rokonlélek lehet) meggyőzve érzi magát, hogy beengedheti az ajtó előtt állót.
Innentől felgyorsulnak az események, illetve nincs is sok hátra. A meglepett pockot fogja a róka, és elviszi magával. A gyerekek pedig levonhatják a tanulságot: Nem mindig a jó győz és a rossz bűnhődik, hanem ennél egyfelől árnyaltabb, másfelől szomorúbb a helyzet. A nyúl ugyan elnyeri óvatossága jutalmát, de a pocok bűnösnek nem nevezhető, mégis aránytalanul súlyos árat fizet oktondiságáért, arra késztetve a gyerekeket, hogy önállóan fogalmazzák meg az aki hülye, haljon meg! bölcsességet. A történetben egyértelműen győztesként elsétáló róka megítélése szintén ellentmondásos: sikere példaként állhat a gyerekek előtt, noha negatív hőst játszott a mesében. (Ez utóbbi könnyen belátható, ha az inkorrekt vadászati módszerére gondolunk). Persze el kell ismernünk, hogy korábban megpróbált más módszerrel és helyen táplálékhoz jutni, és csak ebben vallott kudarca után fordult a szomszédok felé. Neki is meg kell élnie valamiből.
A rókát elnézve mégis inkább a pocok lesz nagy, és nem a nyúl kicsi...
