Általános cikkek díj 2008 litera bán zoltán andrás

Mi baj van Bán Zoltán Andrással?

Könyves Magazin | 2008. december 03. |

A magunk részéről egyre izgatottabban várjuk a legfrissebb irodalmi botrány fejlményeit, és hogy megtudjuk, BZÁ miért nem kaphatta meg az idei Mészöly Miklós-díjat. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi állhat a botrány hátterében, mivel az egyesület elnöksége csak a következő És számban fejti ki álláspontját, legalábbis ez derül ki a Litera írásából.

Annyi biztos, hogy a november 28-i Élet és Irodalomban Radnóti Sándor és Pályi András közleményt adott ki, melyben lemondtak kuratóriumi tagságukról, mivel írásuk szerint a Mészöly Miklós Egyesület elnöksége indoklás nélkül visszautasította döntésüket, mely szerint idén az 500.000 forintot érő díjat Bán Zoltán András esszéista, kritikus kapja, aki a legutóbbi időszakban két, nagy visszhangot keltő prózakötetet is kiadott. A Susánka és Selyempina, valamint Hölgyszonáta kötetekkel a Könyvesblog is foglalkozott. (Interjú BZÁ-val itt.) A Mészöly Miklós-díjat a korábbi években egyébként Poilcz Alaine, Darvasi László, Macsovszky Péter és Márton László vehették át. A lista alapján meg lehet esetleg próbálni következtetni arra, hogy BZÁ miért nem illik a sorba: bizony, a szakálla miatt, másra nem tudunk gondolni addig, amíg nincs indoklás. És nincs.

Pályi András és Radnóti Sándor Ésben megjelent közleményükben azt írták, hogy az egyesület elnöksége (elnök: Szörényi László) egy szűkszavú, indoklás nélküli levélben értesítette a kuratórium tagjait (Pályi András, Radnóti Sándor, Aczél Géza), miszerint döntésüket nem fogadja el és a díjat posztumusz Baka Istvánnak ítéli. A két (volt) kuratóriumi tag kifogásolta, hogy amennyiben az elnökség vétójoggal élhet, valamint kinevezheti magát díjmegítélő kuratóriumnak is, akkor egyáltalán mi szükség van külön kuratórium felállítására. A kuratórium harmadik tagja, Aczél Géza szintén lemondott tagságáról.

A Litera írásából az is kiderül, hogy Radnóti szerint példátlan esetről van szó, két abszurd dolog történt egyszerre. Egyrészt önmagában nagyon furcsa, hogy az elnökség nem fogadja el annak a kuratóriumnak a döntését, amelyet ők bíztak meg a döntéshozatallal, és az elnökség önhatalmúlag dönti el, hogy ki kapja a díjat. Másrészt elgondolkodtató, hogy azért választottak posztumusz díjazottat, mivel nagyon kellemetlen lett volna egy másik írónak, ha megtudja, hogy a kuratóriumi döntés ellenére kapná meg a díjat. Szörényi László elfoglaltsága miatt egyelőre nem tudott érintkezni a Mészöly Miklós Egyesület tagjaival, de levélben fog reagálni az Élet és Irodalomban, és kifejti álláspontját.

Ha a levél a következő Ésben jelenik meg, akkor már csak kettőt kell aludni, hogy kiderüljön, mi baj lehet Bán Zoltán Andrással.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Tavaszi Margó Irodalmi Fesztivál
...

Németh Gábor: Van egy ösztönös együttműködés, ha kínozni kell

Zsidó vagy? nagy siker volt a magyar kortárs irodalomban két évtizeddel ezelőtt, és azóta sem vesztett szinte semmit a relevanciájából. Németh Gábor a Margón. 

...

Esterházy Péter megmutatja, hogyan ad interjút egy kiegyensúlyozott magyar úr

Esterházy Péter idén lenne 75 éves. A Magvető ez alkalomból különleges interjúkötettel jelentkezett, amit a Margón mutattak be.

...

Nádas Péter: A Párhuzamos történetek nem tud véget érni

Nádas Péter a Tavaszi Margón sok kételyt eloszlatott a regénnyel kapcsolatban: megtudtuk, milyen volt megírni Kristóf és Gyöngyvér maratoni szexjelenetét, milyen volt a szerkesztés, sőt azt is, miért gondolta az egykori gépírója, hogy az író megőrült.

...

Milyen ma magyarnak lenni külföldön? – Nádasdy Ádám a Margón

Anglia szemmagasságból és Magyarország a szigetországból nézve Nádasdy Ádám új kötetében, a Londoni levelekben.

...

Szaniszló Judit: Annyira jelentéktelenek vagyunk, mégis mindannyiunk története roppant izgalmas

A másik ember egy bérház lakóinak életét mutatja be a covid alatt, miközben árnyaltan beszél magányról, egyedüllétről és társadalmi kérdésekről. Kötetbemutató a Margón. 

...

Spiró György: A Fogság megírása maratonfutás volt, nem ajánlanám mindenkinek

Az idén 20 éves Fogságról Valuska László kérdezte Spiró Györgyöt a Tavaszi Margó Fesztiválon.