John Milius 1982-es Conan, a barbárja megkerülhetetlen filmtörténeti klasszikus. A rendező és Oliver Stone feszes dramaturgiája, James Earl Jones és Max von Sydow szereplése, na meg Basil Poledouris zenéje miatt a kimmériai barbár első mozikalandja közel 30 évvel a születése után is a sword&sorcery műfaj legjobbjának számít. Persze, a sikerhez hozzájárult a jó öreg Arnie is, de aki nyakig merült a rendszerváltás környékén a Cherubion kiadó Robert E. Howard-köteteiben és a Hepiend magazinokban lehozott Marvel-képregényekben, tudja jól: Conan sohasem volt barna hajú, néma óriás.
Sokkal inkább egy fekete sörényű, szálkás izmú, szarvsisakos, élő fába is belekötő nőcsábász, akinek a nagy vérfürdők előtt mindig jutott ideje benyögni, hogy "Crom ördögeire, most megkóstoljátok a hyrkániai acélt, kutyák!" vagy "A Walhallában fogod mesélni a testvéreidnek, hogy a kimmériai Conanba botlottál!". És bár Wostry kolléga szerint a 2011-es mozifilmhez kijött teaser elég lehangoló lett, én máris bizalmat szavazok a filmnek. Két dolog miatt: a készítők az "I live, I love, I slay!"-egysorossal tökéletesen összefoglalták a könyves/képregényes Conan karakterét; a március elején debütáló, "szénné gyúrt Jason Momoa koponyahalmon feszít"-stílusú plakáttal pedig a tavaly elhunyt festőzseni, Frank Frazetta kultikus Conan-borítói előtt tisztelegtek (bár a barbár lábánál kuporgó, kötelező bögyös-faros amazont lefelejtették).
Frank Frazetta 1966-os, hullarakáson feszítős Conan the Adventurer című borítófestménye legalább olyan legendás kép, mint a VHS-kazik kardpengére rámarkoló Schwarzija. '66-ban ezzel a csonthalmos-feszítős Frazetta-képpel indította el az amerikai Lancer Books kiadó, majd '73-ban a brit Sphere Editions is a Robert E. Howard-gyűjteményét (a sorozat többi borítója, köztük az 1 millió dollárt érő Conan the Conqueror című kép itt tekinthető meg). És íme a 2011-es Conan-plakát a koponyahalommal és a Mestert idéző sárgás-barnás tónusokkal:
A 70-es évektől a 90-es évekig a Marvel kiadónál futottak a Conan-képregénysorozatok. Ezek többnyire a Howard-novellák szolgai adaptációi voltak, de készültek saját történetek is, amelyek többnyire jól illeszkedtek a Conan-legendáriumhoz. 2000-től a Conan-jogok a Star Wars- és a Hellboy-képregények kiadójához, a Dark Horse-hoz kerültek át, ahol az adaptációk és a saját történetek között egy nyolcrészes sorozat is megjelent Frank Frazetta klasszikus festményeivel. Íme az eredeti Howard-novella alapján készíült 2009-es, színes The Tower of the Elephant borítója (író: Kurt Busiek rajzoló: Cary Nord, Michael Kaluta, színek: Dave Stewart):
A The Tower of the Elephant című történet persze ismerősen csenghet a magyar Conan-rajongóknak is: 1990-ben Elefánttorony címmel jelent meg itthon a Hepiend magazin Conan Saga-sorozatában. A szerkesztő, Szántó I. Péter és a fordító, Hársy Miklós néhány kivételtől eltekintve leginkább a Marvel 1970-ben elindított Conan the Barbarian-szériájából válogatott (The Coming of Conan - Lair of the Beast-Men - The Twilight of the Grim Grey God - The Tower of the Elephant - Zukala's Daughter - Devil-Wings over Shadizar). Íme a The Tower of the Elephant magyar borítója:
A Marvel-kiadó Conan-történeteinek főszereplője a későbbi Schwarzenegger-féle izomhegy helyett egy szálkásabb, fekete hajú kimmériai volt, a fejéről legyógyíthatatlan szarvas sisakkal - nem véletlenül. Az író, Roy Thomas és a rajzoló, Barry Smith már a Conan-sorozat elindítása előtt kitaláltak egy howardi ihletésű, erős és ravasz barbárt, de szerzői jogi problémák miatt Starr the Slayernek kellett elkeresztelniük. Miután a Marvel megszerezte a jogokat, és a félpucér fantasy hősök terén már veteránnak számító szerzőpárossal elindította a Conan-sorozatot, Thomas és Smith átmentették Starr alkatát (plusz a sisakját, gatyáját, nyakláncát, stb.) az új Conanba, aki így a Frazetta-festmények izomkolosszus barbárja helyett már sokkal inkább Tarzanra hasonlított.
A Hepiend-képregényeken felnőtt olvasóknak tehát az új mozifilm felpumpált Jason Momoa is legalább annyira hiteles Conan lehet, mint a fénykorát élő Schwarzenegger volt Milius kultfilmjében. Persze csak ha a kölyökképű Baywatch/Stargate-sztár megszabadul a rasztahajtól és a körszakálltól!
(Starr the Slayer 1970-ből és a Marvel-féle The Tower of the Elephant 1971-ből)
