A pihenés alatt sorra jöttek-mentek a könyvek, és a reakciókból azt érzem, hogy igenis szeretik a kiadók és az olvasók is a borítómustrát, úgyhogy feltámasztjuk. Ráadásul ebben a másfél hónapban részese lehettem életem első borítótervezésének is (erről részletesebben később), így mostantól sokkal keményebbek és egyben megengedőbbek is leszünk. A könyv egy tárgy, aminek ki kell ugrania a tömegből, valamiért le kell vennünk a polcról. Sajnos különös érzelmi viszonyokat ápolok a borítókkal, egyszerűen bosszant, ha nem áldoznak a kiadók időt és energiát a szép és célravezető borítóra. (FYI: A képre kattintva megjelenik nagyban a borító.)
Persze vannak olyan szerencsések, mint Esterházy Péter, akinek a Semmi művészete című könyvének a borítója egyszerűen nem sikerült, mégis rengetegen megveszik. Az EP-könyvekeket Esterházy Gitta tervezi, talán most először nem sikerült neki annyira jól, mint szokott. A címlapon látható női láb, focicipő és magassarkú ugyan tematikusan lefedi a könyv tartalmát, de ezzel az ötlettelen direktséggel nem használ senkinek. Eddig EP volt azon szerencsések egyike, akinek az életművhez igen izgalmas borítókat tudtunk rendelni. Gondoljunk csak a Termelési regényre, a Bevezetésre (illetve az ide tartozó kisebb megjelenésekre), de a csúcs a Harmonia Caelestis és a Javított kiadás volt (ez ugye megtörve). A Magvető az újrakiadásokat meg minden eddiginél egységesebb dizájnnal adta ki, talán ezektől szerettek volna eltérni. A cím alatti focicipő miatt pedig nincs méltó büntetés. (Esterházy Péter: A semmi művészete, Magvető, Bp., 2008. C)
Ha már a Magvetőnél tartunk, akkor emlékezzünk meg Szálinger Balázs A százegyedik év című verses regényéről (itt méltattuk), ami viszont gyönyörűséges munka lett, a kötetet Pintér József tervezte. A borítón egyszerre jelenik meg a zalai látkép és mindenféle alaprajzok, amelyek első ránézésre valami steam punk hangulatot sugallnak. Izgalmas munka, kicsit Térey János Paulusát is eszembe juttatta, valahogy jól néz ki ez az alaprajz és helyrajzi étrkép a háttérben. A jó borító elérte célját, mert ezt csak a könyv hangulata miatt vásároltam meg, és kezdtem el olvasni. (Szálinger Balázs: A százegyedik év, Magvető, Bp., 2008 A+)
Az idei év legrondább könyve-verseny egyik cáparuhával és EPO-val induló versenyzője a Corvina dokumentumregénye, A lézeres gyilkos (Gellert Tamas). A Könyvfesztivál óta őrzöm, de egyszerűen a kemény borítású, sötét képpel dolgozó könyvhöz nem volt kedvem hozzányúlni, amit csak megerősített a szöveg szedése is és a szerző neve: a Svédországban élő magyar vezetéknevét és keresztnevét eddig senki nem találta el elsőre. Az más kérdés, hogy elvittem a nyaralásra, mert a tengerparton legalább nem rongálódik meg a betonkeménységű borító, és kiderült, tökéletes könyvvel van dolgom (hamarosan az egekbe magasztalom egy kritikával). Sok ismerősömnek megmutattam, először mindenki a címen röhög, majd enyhe undorral megérinti a borítót. Nem szép, pedig a könyv megérdemelné, annyira alapos és izgalmas. (Gellert Tamas: A lézeres gyilkos, Corvina, Bp., 2008. E)
Két külföldi borítót is bemutatok így, egymás mellé téve, mert az egyik a visszafogottsága, a másik a részletgazdagsága miatt tetszik.
