Mán-Várhegyi Réka: Boldogtalanság az Auróra-telepen
JAK - Prae.hu, 2014, 220 oldal, 2392 HUF
A
A Boldogtalanság az Auróra-telepen című kötetet három nagyobb egységbe sorolt, gyakran hasonló eszközökkel és dramaturgiával dolgozó novellák alkotják, melyek egy zsírszagú és szomorú társadalom képét rajzolják fel az ország térképére. Az írások szeretettelen emberi viszonyai, illetve a tökölésbe és semmibe fulladó életek viccesen abszurddá válnak egy-egy apró, meghökkentő ötlettől. Az elbeszélői hang látszólag könnyedebb, már-már elnéző, és az írásokat a lelki betegség szakadéka széléről a groteszk rántja vissza. Persze ez a könnyedség látszólagos, a novellákban bemutatott életmozaikok legalább annyira biztatóak, mint egy Borsod megyei iparváros lakótelepének játszóterén egy félig leszakadt, rozsdás láncú hinta.
Mán-Várhegyi Réka 1979-ben született Szászrégenben, Budapesten él, jelenleg szerkesztőként dolgozik. Tanult irodalomtörténetet, esztétikát, szociológiát, érdekli a kultúratudomány és a gender-kérdések. A Boldogtalanság az Auróra-telepen az első megjelent könyve, mely a 2013-ban megnyert JAKkendő-díj eredményeképp jelent meg a József Attila Kör és a Prae.hu közös gondozásában.
Az írások zsírszagú panelkonyha- és húgyszagú pesti belvárosi éjszaka-hangulata nem a gangon felejtett piros zománcos lábasok világa. A hősök jó része nem a hónalját vakargató proli, hanem értelmiségi, művész, középosztálybeli, felismerik a lelki mocsárvidéket, amelyben élnek, világos számukra emberi kapcsolataik látszatjellege. A szereplők tudatossága és öniróniája, valamint az ezzel társuló cselekedni és változtatni képtelenség teszi a könyvet egyrészt szórakoztató, másrészt rettentően lehangoló olvasmánnyá.
De ennél még sokkal rosszabb, hogy a változtatni képtelenség mellett ott van a totális kilátástalanság, amely a novellák szereplőinek életére abszolúte jellemző; nincsenek ugyanis alternatívák, nincsenek olyan sorsok, melyeket látva a kötet világában bárki változtatni akarhatna. Nincs mire. Ezek az életutak sokszor regresszívvé válnak, a szereplők visszatérnek oda, ahonnan elindultak, legyen az egy diszfunkcionális család, egy rossz kapcsolat vagy egy lavór langymeleg depresszió.
Két dolog maradt még hátra. Egyrészt (ez az a bizonyos hasonló dramaturgia az egész kötetre vonatkozóan) a sztorik nem mutatnak be sorsfordulatot; sokkal inkább szólnak a sorsfordulat hiányáról. Másrészt pedig nem érnek happy enddel véget, hanem leginkább sehogyan. A lezáratlan történeteknek a naiv olvasó idegesítésén túl megvan az a sajátosságuk, hogy megvonják tőlünk a világrend helyreállásának tapasztalatát. Pedig ezt mi nagyon szoktuk szeretni a saját lelki épségünk érdekében.
Szerző: nyerw