Dávid Kornél - S. Tóth János: Dávid KOrnél - Az egyetlen magyar NBA-játékos
Ulpius-ház, 2014, 285 oldal, 2960 Ft
Farkas Bertalan és Dávid Kornél között a látszat ellenére semmi különbség nincsen: előbbi az egyetlen magyar, aki járt az űrben, utóbbi pedig az egyetlen NBA-t megjárt kosárlabdázónk. Innen nézve mindkét meghódított terület hasonlít egymásra, amennyiben rohadt messze van tőlünk mindkettő. Dávid Kornél volt Magyarország egyetlen lehetősége, hogy belülről, részletgazdagon, színesen, szórakoztatóan és megbízhatóan megismertesse az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságot, az NBA-t (interjú a Sportgézán). Kosárlabda-ügyi James Bondként, mondjuk.
A könyv elején egyébként jól teljesít Dávid Kornél és szerzőtársa, S. Tóth János, mert csalogatóan rögtön Michael Jordan-es sztorikkal kezdenek: a magyar kosaras legelőször 1997 októberében, az utolsó bullsos bajnoki cím előtti edzőtáborban járt Chicagóban. Tizenegy fejezetre szedték szét a 32 oldalas részt, ami egyébként az egész könyvnek megágyazna: Dávid Kornélt meghívják a chicagói edzőtáborba, ami óriási dolog, ráadásul együtt edzhet a kosárlabda történelem legjobbjával, Jordannel, valamint két, a bajnoki címekhez elengedhetetlen társával, Scottie Pippennel és a mostanában részegen Észak-Koreában bemutató meccseket játszó és a diktatúrával barátkozó Dennis Rodmannel.
Hiányzik ezekből a leírás és a sztori sajnos: például André Agassi önéletrajza egy monstre jelenettel kezdődik, amikor meccsnapon alig tud kikelni az ágyából, végül a zuhanyig alig tudja fájdalom nélkül elvonszolni magát. Kásás Tamás könyvében az volt különleges, hogy a világ legjobb vízilabdázója (Michael Jordanje konkrétan) milyen szürkén, szomorkásan és depressziósan éli meg a sikerét. Ilyen igazán személyes történetekkel nem nagyon találkozni. Persze van egy-két érdekesség, amiket már korábbról lehetett ismerni, a szivarozási és kártyázási szokásoktól a meccsenként eldobott kosárcipőkig, Jordan borzalmas személyiségéig. Például a csapat repülőjén saját kártyaasztala volt, a bemelegítést haverjaival az otthoni kosárpályán kezdte el. Ahogy az is kiderül, hogy annyira utált veszíteni, hogy visszavonulása után is lement megleckéztetni egy fiatal, a sajtóban felelőtlenül nyilatkozó játékost. Mindenáron győzni akart.
Dávid a jordani hagyatékba érkezett meg Chicagóba az 1998-99-es szezonra, az évtized legjobb kosárcsapatának szétesése után pár hónappal. Magyarországon ekkoriban az NBA-ről a Nemzeti Sport 2-3 naponta egy rövid hírt közölt, tényleg csak kevesen tudták, mekkora dolgot visz véghez Dávid. Mostanában egy kis közünk van az NBA-hez: Hanga Ádámot 2011-ben draftolta a San Antonio Spurs, ami azt jelenti, hogy nagyon figyelnek rá, bármikor elhívhatják játszani.
A pároldalas rövid fejezetekből álló könyv nem igazi életrajzi könyv, amennyiben pont Dávid életéről nem tudunk meg sokat, mert pályafutásának számszerűsíthető adatai mögött alig ismerni meg a sportolót, aki eljutott a csúcsra. Honnan indult, hogy alakult ki ilyen erős versenyszellem benne, miért akarta megmutatni a világnak, hogy tud kosarazni. Egy sportkönyv pont az ilyen gondolatoktól lesz érdekes: Dávid Kornél pontosan annyit ért el, hogy tapasztalatai és gondolatai egy hazai látványsport jövőjének megalapoznának. A kosarasoknak itthon is amerikai hősei vannak (Jordan, Shaq O’Neal, Allen Iverson, Kobe Bryant, Lebron James, Kevin Durant), de van egy élő példánk arra, hogy valóra lehet váltani az álmainkat. Ehhez viszont Dávidnak mindent át kell adnia, amit kosárakadémiáján keresztül részben megtehet, de mire megyünk a részletek és víziók nélkül?
A sporton keresztül nyilván az ún. Életről is sokat megtanulhatunk a szorgalomtól a tehetséggondozáson keresztül a bukásig. Bármilyen sikeres egy sportoló, ezeket biztosan megélte már. Jó példa erre Szepesi Niki botránykönyve, amit a bulvársajtóban nagyon ügyesen pozícionáltak szexkönyvként, de valójában a magyar úszósportról, a tehetséggondozásról, az edzőkről és edzésekről lényeges dolgok derülnek ki belőle. A profi sportcsapat irányítása és egy vállalatvezetés között semmi különbség nincsen, nem hiába hívják a legmenőbb menedzsereknek előadást tartani a háromszoros olimpiai bajnok edzőt, Kemény Dénest.
Dávid Kornél sportkarrierjét szorgalmasan végigírták a könyvben, amennyiben a Nemzeti Sport újságjainak átnyálazása, majd a 90-es évekbeli kosármeccsek felesleges statisztikáinak szöveges felmondását annak gondoljuk. Sajnos ezek nem épültek be annyira a közös tudásba, hogy érdekesek legyenek ma, pedig én a legendás Budapesti Sólymokon nevelkedtem, és gyerekként jártam a meccseikre. Utána persze szépen kivérzett a budapesti kosárlabda. Kuzmin, Boros Zoltán vagy Mészáros Lajos egy egészen szűk körben ismerős nevek csak, jóformán minden névhez lábjegyzetre lenne szükség, hogy az átlagolvasó képbe kerüljön. Ők viszont találnak érdekességet arról, mennyit edzenek, hogyan utaznak az NBA-ben, az oroszok vodkázási, az amerikaiak fűszívási szokásairól. A szakértők megtudhatják, miért nem jött ki Mészáros Lajossal, edzőjével. Viszont alapos sportkönyv kosárfanatikusoknak, akik még tudják, merre van a Honvéd-pálya.
Dávid élete komoly sikertörténet, ami sok buktatóval és csalódással van tele. A magyar bajnok kosárlabdázó a világ legjobb bajnokságában egy sikeres csonkaév (a bérviták miatt a 82 meccsből csak 50-et játszottak le) után komoly szerepet már nem kapott többet, de nem adta fel, mert utána próbálkozott Clevelandben, Torontóban, Detroitban és Washingtonban is. Megismerte az NBA-t mint üzletet. Az egész könyvben ezek a csalódások a legérdekesebbek: hogy lehet feldolgozni, hogy egyik nap még az egyik csapattal edzel, a másik nap már csomagolsz, hogy Detroitban jelentkezz munkára. Itt ugyanis csak a legnagyobb sztárok esetében fontos csak, hol szeretnének játszani, a többieket adják, veszik és cserélik.
Dávid Kornél úgy volt borzasztó kitartó, hogy egy ország figyelte, szokás szerint inkább irigységgel, mint szurkolással, hogy mihez kezd kint. A párperces játékidők itthonról nem soknak tűnnek, sőt csalódást kelhettek az átlag sportfogyasztónak, de az NBA-t ismerve és Dávid visszaemlékezéseit olvasva, ezek kegyetlen időszakok lehettek. Minden percet meg kell becsülni, amit a pályán töltött. Ráadásul végig ott motoszkálhatott a fejében, hogy miközben egész karrierjét az amerikai sikerekre helyezi, Európában nagy valószínűséggel könnyebben lenne egy jó csapat stabil alapembere. Ezt később bizonyította is, Európa ismert és elismert játékosa lett, az Euroligában 2. és 3. helyet szerzett (a kosár Bajnokok Ligája), a spanyol bajnokságban kétszer kapott ki a döntőben, de nyert kupákat. A válogatottbeli szereplése is kurta-furcsa volt: vele jutottunk ki hosszú évtizedek után végre Európa-bajnokságra, ahol nem a legjobban szerepeltünk. A magyar válogatott körüli amatörizmusról fontos dolgokat állít a könyv.
A sportolókban az a különleges, hogy csak azért jutnak el a csúcsra, mert speciális képességeik vannak. Sokkal kitartóbbak, egoistábbak vagy csak tehetségesebbek másoknál. Minden sportolónak megvan a saját története, ami miatt a saját sportjában a legjobb lett. Ezek a történetek tényleg annyira banálisak, mint bármelyik hollywoodi sportfilm. Például az Oscar-díjas giccsparádé, A szív bajnoka az amerikai focistáról úgy ahogy van, megtörtént, de sorolhatnánk ilyeneket reggelig. A sportolóktól ezért lehet tanulni. Soha nem az okoskodásuk az érdekes, hanem saját élettörténetük, amit képesek mindig egy narratívában előadni.
Ide tartozott volna, min ment át Dávid akkor, amikor 10-13 kg izmot pakoltak rá. Mit kellett melóznia, milyen edzőket, motivációkat, mentalitásokat ismert meg. Képzeljünk el egy világot, ahol a fekete sportolóknak ez az egy kiugrási lehetőségük van, millió dolláros szerződéseket írnak alá, egy burokban élnek, amiből bármikor egy pillanat alatt kikerülhetnek. A könyv alapvetően Dávid kosaras pályafutására koncentrál, de nem ismerjük meg sajnos az Embert, aki egyetlenként eljutott Magyarországról az NBA-be. Hogy ez mekkora dolog? Egy ilyen könyvből kellene kiderülnie, mekkora dolgot is vitt véghez Dávid Kornél.
Honnan indult, hová jutott - erről kellene szólnia ennek a könyvnek, amivel párhuzamosan annak is ki kellett volna derülnie, miért ment tönkre a magyar kosárlabda. Nem esettanulmányra gondolok, de az bizonyosan látható, hogy utoljára Dávid Kornéllal jutottunk ki Eb-re, illetve ő volt az, akivel ezt a játékot itthon azonosítani lehetett. Csak jobban látja összefüggéseiben a problémákat.
Farkas Bertalan sokat mesélt az űrről, ahol csak ő járt. Hős lett. Dávid Kornélnak még mesélnie kell, de ehhez sokkal több kérdést kellene feltenni neki. A magyar kosárlabdának Dávid Kornél az utolsó hőse.
