Fotó: Szombat Éva
A KönyvesMagazin februári számában exkluzív fotósorozatban mutattuk be az öt, általunk legígéretesebbnek tartott írót, aki tavaly jelentette meg első prózakötetét. A következő öt napban a blogon is bemutatjuk őket. Mindenkinek ugyanazt a néhány kérdést tettük fel, és mindenkit próbáltunk a könyvéhez illő környezetben lefotózni. Mán-Várhegyi Rékát 2014 végén sokan az év felfedezettjének nevezték, megkapta a Horváth Péter irodalmi ösztöndíjat, Boldogság az Auróra-telepen című novelláskötete (ITT írtunk róla) pedig a Könyvesblog tavalyi Top50-es listájára is felkerült. Idén ő képviseli Magyarországot az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján, és az az ő novellája alapján készült a Friss hús fődíjas filmje, a Kamaszkor vége.
Ha íróként egyetlen mondattal kellene jellemezned magad, és egyetlen mondattal a kötetedet, mit mondanál?
Örülök, hogy írok, és a könyvem is nagyon örül, hogy meg lett írva.
Mi volt a legfontosabb dolog, amit írás közben megtanultál?
Egyik fő tapasztalatomat Norman Mailer fogalmazza meg Az éjszaka hadai című regényében: „Csak figyeljük meg: az írás jórészt a pillanat iránti megfelelő érzékenység, a következő ígéretes mozzanat megragadása, ami rendszerint az ember tudatos szándékától egy kicsit eltérő irányban rejtőzik valamelyik szóban vagy kifejezésben. (Az öntudat tompa eszköz, csak úgy nagyjából tántorog az igazság felé, az ösztön pontosan telibe találja. Egészségükre!)”
Mi volt a legnagyobb sokk, ami elsőkönyvesként ért?
Az elmúlt évben sokan – a legjobb szándékkal – megkértek, magyarázzam el, mit jelent a könyvem címe vagy miről szól egy-egy novella. Időről időre arra eszméltem, hogy éppen hosszan próbálok válaszolni egy-egy ilyen kérdésre. A napokban határoztam el, hogy többé nem teszem. Nem makacsságból, hanem mert úgy érzem, hogy ha egy író értelmezni kezdi a szövegét, akadályokat gördít az olvasók és maga elé is.
Könyves Magazin
Libri-Shopline, 2015, 72 oldal, 870 HUF/5 pont + 199 HUF
Rögtön tudtad, hogy ezeket a novellákat szeretnéd a kötetbe, vagy sok ötlet közül kellett válogatnod?
Eredetileg egy regényt írtam, úgy is gondoltam, hogy ez lesz majd az első könyvem. Novellákon azért kezdtem dolgozni, hogy kipróbáljak különféle ötleteket, és hogy legyen anyagom, amit folyóiratokba küldhetek. Talán nyolc használható novellám volt, amikor a JAKkendő-pályázat kapcsán elgondolkoztam a kötetbe rendezés lehetőségén. Egymás mellé raktam a szövegeket, és feltettem magamnak a kérdést, hogy miről szólnak ezek? Mi a közös bennük? Ez volt az első alkalom, hogy tudatosabban arról gondolkodtam, hogy egyáltalán miről írok. Így már láttam nagyjából, hogy milyen ívet szeretnék a majdani kötetnek, és ennek szellemében folytattam a novellák írását.
Volt olyan pont, amikor legszívesebben feladtad volna az írást? Mi lendített át a holtponton?
Ilyen nem volt, de néhány évvel ezelőtt azzal szembesültem, hogy túl sok dologgal foglalkozom, és egyikben sem lépek igazán előre. Akkor beláttam, ha nem szedem össze magam, ha nem teszem az írást az első helyre az életemben, akkor ebből nem lesz semmi. Ezzel sikerült annyira magamra ijesztenem, hogy búcsút mondtam kreatív hobbijaim tömkelegének, és elkezdtem befejezni a szövegeimet.
Hogyan viseled a kritikákat?
Jól. Igaz, az első kötetem kedvező kritikákat kapott, úgyhogy ezt nem nehéz jól viselni. Előtte kaptam bőven rossz kritikákat is amikor az első szövegeimet megmutattam hozzáértőknek – unalmas, maníros, semmilyen –, de szerencsére ezeket nem szívtam mellre. Azon viszont felháborodom, ha valamilyen ostoba vád ér. Az egyik napilap online felületén a könyvemről elismerő kritika jelent meg Lionel Messi egy magyar nő testében címmel. Erre nyomban érkezett egy-két komment, hogy erkölcstelenség Messi nevét felhasználni a „sikerhez”. Abszurd az egész, mégis rosszul esett. Jó lenne ettől az érzékenységtől megszabadulni.
Mi akartál lenni kiskorodban, és melyik volt az első könyv, amit gyerekként elolvastál?
Többek között orvos, fodrász, banki ügyintéző, színész, sorsjegyárus szerettem volna lenni. Az első könyv Bálint Ágnes Szeleburdi családja volt, amit azóta nagyon sokszor újraolvastam.
Mik a terveid a jövőben?
Éppen befejezek egy ifjúsági regényt, ami tavasszal jelenik meg. A szupermenők a címe, műfaja kamaszlány-napló.Specialitása, hogy szereplői nem laknak jó helyen, nem járnak jó suliba, nem is igazán szépek, viszont jó a humoruk, vagyis rendes, tisztességes kívülállók. A könyvhétre jelenik meg egy mini meseregényem olvasni már tudó hét-nyolc éveseknek, Kókusz Franci, a fodrász titkosügynök címmel. Olyan mesét akartam írni, amiben egy nőnemű főszereplő okosan és aktívan irányítja az eseményeket. Ezután folytatom azt a regényt, amin már hosszú évek óta dolgozom. Jó lenne még idén ennek is a végére érni.
Ha egy írót választhatnál a magyar és/vagy világirodalomból, akitől tanácsot kérhetnél az írásról, ki lenne az, és miért?
Szeretek más írókkal arról beszélgetni arról, hogy ők hogyan írnak és hogy mit jelent számukra az írás. Nehéz egy nevet mondani, mindenki tapasztalata érdekel. A kortárs angolszász írók gondolatait az írásról egyébként is sok helyen lehet olvasni, aki él és mozog már elmondta valahol a tíz legfontosabb tanácsát, ezek szorgalmas olvasása mára kissé türelmetlenné tett a műfajjal szemben, de például Zadie Smith That Crafty Feeling című esszéjét még mindig inspirálónak találom.
