Mohsin Hamid csapnivaló könyvéről, a Kétkedő fundamentalistáról már írtam, el is mondtam, hogy mi a probléma a Booker-díj arab változatával. A Bookert eredetileg csak a Commonwealth írói kaphatják meg, ám alapítványa a díj 40 éves évfordulója alkalmából egy új kategóriát hozott létre „Az év legjobb arabul írt regénye” címen, amelyet 60 ezer dollárral jutalmaz. A tisztelt bizottság nem nagyon tud mit kezdeni az arab irodalom kérdésével, részint nyelvi, részint kulturális akadályok miatt, esélyes szerző az, aki nyekereg egy sort a világ terrorista pánikján, illetve harmatos párbeszédekbe vagy monológokba ülteti át Edward Said valamelyik híres tézisét, lehetőleg angolul. Minden díjazottban közös, hogy angolszász nyelvterületen nőttek fel, angol kulturális hagyományokat követnek, esélyes, hogy írni-olvasni sem tudnak arabul.
Bahaa Taher (forrás: Guardian)
Idén 18 arab nyelvű ország 131 regénye közül választották ki Bahaa Taher Sunset Oasis című munkáját.
Félreértés ne essék: ha valamit, hát az arab irodalmat tényleg díjazni kell. Nemcsak azért mert elképesztő kincseket rejt, hanem azért is, mert a Közel-Keleten nem életbiztosítás írónak vagy költőnek lenni. Tendenciózus, hogy az írói pályák gyakran a bíróságon, egy fatvával illetve egy radikális iszlamista késével vagy golyójával érnek véget. A probléma csupán az, hogy legyen bármilyen művelt is egy európai zsűritag, amíg nem élt a Közel Keleten, az arab irodalom számára kolor lokál, mivel nem ismeri a kultúrkört szükségszerűen egyszerűsít, vagyis azt díjazza, amit ért néha elég helytelenül, ahogy Hamid példájából is látjuk.
Új idők, új regények, régi balhé
Még ki sem hirdették az eredményt, az egyiptomi és nagyjából az összes arab napilap nekiállt szétcincálni a bizottságot és magát a díj intézményét, olyan vádakkal, minthogy „nyugati értékrendet tükröző regényeket díjaznak” valamint, hogy korántsem az összes arab ország szerzőitől válogattak. A legnyomósabb vád azonban az volt, hogy elképesztő és érthetetlen, hogy miért kellett a zsűri elnökének, az iraki származású Samuel Shimonnak és a többi zsűritagnak a kilétét homályban tartani egészen januárig, mikor is kihirdették a jelölteket.
A pusztítás dícsérete: Sunset Oasis
Taher nyertes regénye a XIX. századi Siwa oázisban játszódik, főhőse pedig az az egyiptomi rendőrfőnök, aki dinamittal felrobbantatta Amon Ré templomának egy részét, a britek elleni Orabi lázadás során. Taher párhuzamot von a lázadás és Nasszer elnök 1952-es hatalomra kerülése között, a regényben pedig ennek a vandalizmusnak az okait kutatja. Tahir nyilatkozatában azt állítja, hogy főhőse Mahmoud testesíti meg az elmúlt kétszáz év arab értelmiségi szorongásait.
A díjat Taher a múlt hónapban vette át Abu Dhabiban. A 73 éves bácsika perkeft angol, éveket töltött Genfben fordítóként, első nagy sikert aratott regényét a Love in Exile-t is itt írta. Témáit nagyban meríti a saját életéből - maga is sokáig száműzetésben élt- : a regény egy fiatal Nasszerista és egy ausztriai nő szerelmi kapcsolatát beszéli el.
Taher élete alkonyán most ismét Kairó egyik felkapott negyedében, a Nílus közepén található Zamalek szigeten él feleségével. Hat regényéből csak három jelent meg angolul, a helyzet azonban kétségtelenül változni fog a közeljövőben, rebesgetik, hogy már Abu Dhabiban leszerződött műveinek az újrakiadására.
Döntsd a tőkét muszlim testvér
Taher azért hagyta el az országot Sadat elnök regnálása alatt, mert nyíltan megvádolták őt és több társát, hogy a rádióműsor, amit vezetnek a „vörös sejt” a rádióban. Habár a vád kétségtelenül koholt volt, Sadat elnök nyomására nem talált több munkát, ha életben akart maradni el kellett hagynia az országot. Több vezető értelmiségivel együtt elkötelezett Nasszeristának vallja magát és szociáldemokratának. Nasszer volt ugyanis az első elnök, aki több szociális reformot is jegyzett Egyiptomban. Tahernak pedig volt mit tapasztalnia: végigélte Egyiptom egész XX. századi történelmét, jelen volt Faruk király, Nasszer, Sadat és jelenleg Mubarak uralkodása alatt él. Bírálói a szemére vetik, hogy nyíltan támogatja az Egyiptomban éppen hogy megtűrt Iszlám Testvériséget, akinek a tagjai más országokban például a nők egyenjogúsága ellen is küzdenek. Ne felejtsük el azonban, hogy Egyiptomban jelenleg diktatúra van, pár héttel ezelőtt a tüntetők közé lőttek, ha öt embernél többen gyűlnek össze, akkor mindenki letartóztatható a jelenlegi törvények szerint, szóval nem mondhatjuk, hogy Taher hímsoviniszta lenne, sőt regényeiben kiáll a nők egyenjogúságáért, valószínűleg elsősorban a változás miatt támogatja a legnagyobb ellenzéki erőt.
A kérdés, hogy Naguib Mahfouz után jelölik-e Taher-t Nobel díjra, illetve mi lesz a sorsa Egyiptomban. Bár nem vett részt a legutóbbi tüntetéseken, de nyíltan ellenzéki, ami nem életbiztosítás az országban, pláne most, hogy börtönök tele vannak a letartóztatott ellenzékiekkel. Mindemellett Tahernak olyan irodalmi rangja van az országban, hogy állami kitüntetéssel is jutalmazták munkásságát, ami egyfajta védettséget nyújt számára. Védi az is, hogy immár 73 éves, élő legenda és kordokumentum.
