Andrássy Ilona lelkifurdalással élt egy férfi oldalán, akinek a barátjába volt szerelmes

.konyvesblog. | 2015. június 09. |

andrassy_iloncsi_1900_tajan.jpgAndrássy Ilona 1900 táján

Andrássy Ilona a kiegyezés nagy formátumú politikusának, csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy Gyulának az unokája, Katinkának, a „vörös grófnőnek” a nővére volt. Több nyelven beszélő, a politika és a művészet iránt érdeklődő, művelt kisasszony. 1909-ben feleségül ment rajongva szeretett vőlegényéhez, Esterházy Pál grófhoz. Pápai kastélyukból rendszeresen eljártak a budapesti „világba”, ki-kiruccantak Bécsbe, elutaztak Olaszországba nyaralni vagy az Alpokba zergére vadászni. Élték az arisztokraták kellemes gondokkal teli életét. Kitört a háború. Pál gróf tartalékos huszár főhadnagyként bevonult. Kezdetben a frontvonal mögött, később az első vonalban szolgált.

Ilona sok más arisztokrata fiatalasszonnyal együtt jelentkezett a Vöröskeresztbe. Nagy szerepe volt abban, hogy a szanitécek mellett nők is teljesíthettek frontszolgálatot. Megpróbált hivatalosan a férje frontszakaszára kerülni, de az olasz hadszíntérre irányították. Eközben érte a hír, hogy Pál 1915 júniusában az oroszokkal vívott ütközetben elesett.

Kovács Lajos: Drága szerelmem...

Európa Könyvkiadó, 2015, 360oldal, 3890 HUF

 

Mindennek vége! címmel 2014-ben jelent meg Andrássy Ilona első világháborús naplója (olvass bele ITT), amely beszámoló a hadikórházakban szerzett tapasztalatokról, a magyarok kezdeti háborús lelkesedését követő egyre súlyosabb csalódásáról, kiábrándulásáról, céltalanságáról. Vallomás szerelemről és hazáról.

andrassy_pal_es_iloncsi_evodnek.jpg

Esterházy Pál és Ilona évődnek

Korábban mi is írtunk róla, hogy a kötet alapjául szolgáló kéziratos hagyaték 1971-ben került elő a dénesfai Cziráky-kastélyon végzett tatarozási munkálatok során egy befalazott rekeszből. A leveleket, feljegyzéseket, fényképeket tartalmazó anyagot a győri Rómer Flóris Múzeum őrzi.

andrassy_pal_es_iloncsi_naszuton_a_velencei_lidon_s.jpgIlona és Pál nászúton a velencei Lidón

A Mindennek vége! című napló azzal fejeződik be, hogy a vöröskeresztes ápolónőként szolgáló, fiatal Andrássy Ilona az olasz frontról visszatér Budapestre. Özvegy, beteg, boldogtalan. Hősi halált halt férjének legjobb barátja, Cziráky József tartja benne a lelket.

andrassy_iloncsi_es_pal_1909_tajan_s.jpg

Esterházy Pál és Andrássy Ilona 1909 táján

A könyvhétre jelent meg a Drága szerelmem... című levélregény, amely Ilona és Cziráky József gróf 1917-ben megkötött házasságával kezdődik, és ötven éven keresztül – elhunytáig – követi nyomon Ilona életútját. A levélregény „feladója” Ilona, a címzettje Ilona első férje, örök szerelme: Esterházy Pál. A mű irathagyatékra és egyéb információkra épülő rekonstrukció, szerzője Kovács Lajos muzeológus.

andrassy_esterhazy_pal_a_fronton_s.jpg

Esterházy Pál a fronton

Az általa feldolgozott értékes kordokumentumok alapján ábrázolja azt a kivételes asszonyt, aki szomorúan nézi, hogyan rohannak a vesztükbe a legokosabb férfiak egy eszméért, csak „mert mi mindig a hősi halál kultuszát éljük és a bukott szabadságharcokét", és lelkifurdalással éli le az életét egy férfi oldalán, akinek a barátjába szerelmes.

andrassy_cziraky_jozsef_huszarfohadnagy.jpgCziráky József huszárfőhadnagy

andrassy_cziraky_jozsef_idos_koraban_denesfan_s.jpgCziráky József idős korában Dénesfán

andrassy_a_denesfai_ostolgyes.jpg

A dénesfai őstölgyes

A kötet fényképein feltűnik a fiatal és boldog Esterházy-házaspár, a második férj, Cziráky József, valamint a későbbi "vörös grófnő", Andrássy Katinka is.

andrassy_iloncsi_hugai_boj_katus_es_kaja_az_1900-as_evek_elejen.jpgIlona húgai, Boj, Katus és Kátya az 1900-as évek elején

Képek: Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum és Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél