Alföld 2007. október

Az első blokkban Szabó Magdát köszönti kilencvenedik születésnapja alkalmából irodalmunk két jeles alkotója. Mindkét szövegen jól szórakoztam, hiszen egyik írónk sem tudta meghazudtolni önmagát: Juhász laza csapásokkal úszik át nyelvleleményei között, míg Esterházy látszólag kimérten, de ugyanannyi játékossággal méltatja a külföldön is egyre ismertebb írónőt. Míg azonban előbbi látszólag „belefullad” a hömpölygő szóáradatba („kéklila bajszos grafitpálca kőrisbogarak”), addig utóbbi szépen végigviszi azt, amiért egyáltalán megírta a szöveget – a napokban Olaszországban újabb elismeréssel gyarapodó Szabó Magda üdvözlését.

Prózai szövegekből is meglehetősen vegyes kép áll össze: Ferdinandy György „útinaplóját” jóhiszeműen elbeszélésként szerepelteti a tartalomjegyzék, bár a szerző október 23-ával kapcsolatos turnéjának „lejegyzetelése” műfajilag inkább Vajda Mihály naplójához közelít. Akadémikusunk Szókratészi huzatban címmel közöl humoros naplójegyzeteket. Deák Júliától regényrészletet olvashatunk – a folyóirat leghosszabb szövege után komolyan kíváncsi lettem A pincebérlő címmel majdan megjelenő regényre (egyébként a regényből a Jelenkor is közölt részletet a tavalyi évfolyamban). Krusovszky Dénes prózaversekkel szerepel, melyek a válogatás erősebb szövegeit gyarapítják – a fiatal költő tavaly megjelent, első kötetének hangja a prózai formával kiegészülve érdekes egyveleget alkot.

Az októberi szám verstermése meglehetősen tág keretek közt csalt ki belőlem örömöt vagy unalmat – ezúttal sajnos inkább az utóbbit. Kovács András Ferenc írja Hó szakad egy szonettben című versében, hogy „olvashatatlan könyv a világűr”. Olvashatatlannak nem, de súlytalannak nevezném a költő verseit, egyedül a Fu An-Kung képmása képezett kivételt. A többi költemény olyan ujjgyakorlatnak vehető, ami így, a szerző neve alatt akárhol megjelenhet. Schein első versénél már elég volt a címre pillantanom (Cornelius százados levele Pannóniából Burrushoz a Gyarmati Ügyek Hivatalába Rómában), itt már meg is untam. Másik verse, az (Ozymandias) ellenben tetszett. Hartay Csaba és Halasi Zoltán itt-ott megvillan, de egészében egyik szövegükön sem tudtam jól szórakozni. Olykor modoros, olykor trendi és unalomig ismételt sablonok keverednek bennük a költők szuverén hangjával, de ezúttal valamivel több van az előbbiekből.

Mindezek mellett fenntartom, hogy a szépirodalmi válogatás „érdekes”. Inkább a prózai szövegek olvasásakor éreztem magamban valami olyat, amit jó irodalmak olvasásakor szoktam érezni, de a lírai „tömb” sem volt teljesen érdektelen. A versek a hazai kortárs líra állapotát tükrözik – rengeteg vers, saját hang keresése, néha egy remekül eltalált szöveg, ritkábban egy remekmű. Itt most csak kevés eltalált szöveggel találkoztam, de ez csak egy merítés, és – teszem hozzá – egy vélemény.