.jpg)
Az Alföld októberi számában a mítosz és mitológia megjelenési formáiról olvashatunk tanulmányokat, négy kötetről kritikákat, és megszemlélhetjük Kádár János Miklós olykor rémesen egyszerű, de ilyen minőségükben is bizarr szimbolikájú grafikáit. A szépirodalmi részben ezúttal tíz szerző (Deák Júlia, Esterházy Péter, Ferdinandy György, Halasi Zoltán, Hartay Csaba, Juhász Ferenc, Kovács András Ferenc, Krusovszky Dénes, Schein Gábor és Vajda Mihály) különböző műfajú szövegeit találhatjuk meg. Első olvasatra úgy tűnik, hazánk egyik vezető irodalmi folyóirata tartja magát jól bevált szokásához: a szerkesztők ismét érdekes válogatást közölnek napjaink szerteágazó irodalmi terméséből.Az első blokkban Szabó Magdát köszönti kilencvenedik születésnapja alkalmából irodalmunk két jeles alkotója. Mindkét szövegen jól szórakoztam, hiszen egyik írónk sem tudta meghazudtolni önmagát: Juhász laza csapásokkal úszik át nyelvleleményei között, míg Esterházy látszólag kimérten, de ugyanannyi játékossággal méltatja a külföldön is egyre ismertebb írónőt. Míg azonban előbbi látszólag „belefullad” a hömpölygő szóáradatba („kéklila bajszos grafitpálca kőrisbogarak”), addig utóbbi szépen végigviszi azt, amiért egyáltalán megírta a szöveget – a napokban Olaszországban újabb elismeréssel gyarapodó Szabó Magda üdvözlését.
Prózai szövegekből is meglehetősen vegyes kép áll össze: Ferdinandy György „útinaplóját” jóhiszeműen elbeszélésként szerepelteti a tartalomjegyzék, bár a szerző október 23-ával kapcsolatos turnéjának „lejegyzetelése” műfajilag inkább Vajda Mihály naplójához közelít. Akadémikusunk Szókratészi huzatban címmel közöl humoros naplójegyzeteket. Deák Júliától regényrészletet olvashatunk – a folyóirat leghosszabb szövege után komolyan kíváncsi lettem A pincebérlő címmel majdan megjelenő regényre (egyébként a regényből a Jelenkor is közölt részletet a tavalyi évfolyamban). Krusovszky Dénes prózaversekkel szerepel, melyek a válogatás erősebb szövegeit gyarapítják – a fiatal költő tavaly megjelent, első kötetének hangja a prózai formával kiegészülve érdekes egyveleget alkot.
Az októberi szám verstermése meglehetősen tág keretek közt csalt ki belőlem örömöt vagy unalmat – ezúttal sajnos inkább az utóbbit. Kovács András Ferenc írja Hó szakad egy szonettben című versében, hogy „olvashatatlan könyv a világűr”. Olvashatatlannak nem, de súlytalannak nevezném a költő verseit, egyedül a Fu An-Kung képmása képezett kivételt. A többi költemény olyan ujjgyakorlatnak vehető, ami így, a szerző neve alatt akárhol megjelenhet. Schein első versénél már elég volt a címre pillantanom (Cornelius százados levele Pannóniából Burrushoz a Gyarmati Ügyek Hivatalába Rómában), itt már meg is untam. Másik verse, az (Ozymandias) ellenben tetszett. Hartay Csaba és Halasi Zoltán itt-ott megvillan, de egészében egyik szövegükön sem tudtam jól szórakozni. Olykor modoros, olykor trendi és unalomig ismételt sablonok keverednek bennük a költők szuverén hangjával, de ezúttal valamivel több van az előbbiekből.
Mindezek mellett fenntartom, hogy a szépirodalmi válogatás „érdekes”. Inkább a prózai szövegek olvasásakor éreztem magamban valami olyat, amit jó irodalmak olvasásakor szoktam érezni, de a lírai „tömb” sem volt teljesen érdektelen. A versek a hazai kortárs líra állapotát tükrözik – rengeteg vers, saját hang keresése, néha egy remekül eltalált szöveg, ritkábban egy remekmű. Itt most csak kevés eltalált szöveggel találkoztam, de ez csak egy merítés, és – teszem hozzá – egy vélemény.
