A dél-afrikai labdarúgó-világbaknokság idején, a Litera meccs embere című, egy hónaposra tervezett rovatában, egy-egy ismert író, kritikus segítségével a mérkőzések egy-egy érdekes vagy valami miatt nevezetessé vált szereplőjére irányítja az olvasók figyelmét. - Mai szerzőnk Ágoston Zoltán.
Ha úgy vesszük, a meccs embere kétségtelenül a brazil jobbhátvéd, Maicon volt, hiszen orbitális nagy góllal törte fel az észak-koreai reteszt, amikor az alapvonalig lerohanva cimbalomszögből külsőzte be a rövid saroknál álló kapus és a kapufa közti résbe a labdát. Masszív többségi vélemény körvonalazódik akörül, hogy ez lenne a vébé eddigi legszebb gólja, és én meghajtom fejemet. Csak halkan jegyzem meg, milyen csodaszerűen élte meg a gólszerző és a brazil csapat, hogy az ötvenötödik percben végre megszerezte a vezetést a náluk a világranglistán száznégy hellyel hátrébb álló ellenféllel szemben. Maicon térdre rogy, gyűrűjét csókolgatja, arcát nem torzítja a macsó omnipotencia isteni-állati diadalüvöltése, hanem átszellemülten magába roskad, mintha Fatimában járván a Szűzanyával találkozott volna.
Erre azért nem számítottam, bár meglehet, a képzelőerőmmel van baj. Hiába tudom az eszemmel (amit a szememmel is láttam az elmúlt néhány évtizedben), hogy a foci átalakult, és mára a gyengébb besorolású csapatok kemény bekkeléssel sokszor meg tudják ölni a játékot, azért a gyerekkori imprinting révén olyan mágikus nevek vannak bevésődve, mint Pelé, Jairzinho, Tostao, akik köztudomásúlag héroszok. Őket halandó ember nem képes megakadályozni a gólszerzésben. Lábuk nem érinti a talajt, amikor száguldanak, cseleik csak a visszajátszásban ismerhetők meg. Dunga kapitány azonban nem a mitikus múltat akarja revitalizálni, és lehet, hogy az eredmény őt igazolja majd. Az eredménynek már csak ez a szokása, azt a vacakot is igazolta, amit a Portugál EB-n a győztes görög csapat csinált.
Ám, ha úgy vesszük, a meccs embere minden bizonnyal a KNDK csapata volt. Ahogy mondani szokás, egy emberként csúsztak-másztak a pályán, mint akik az életükért küzdenek. (A rossz nyelvek szerint náluk nem a kispadra kell ülni büntiből, hanem a falhoz állni.) Mindig feltűnt a semmiből egy újabb vörösinges (nem is fehérek, Kolcsak meg a többiek!), Kim Dzsong Il III, aki dobta magát, ha átjátszották, újabb Kim Dzsong Ilek nőttek a földből, mint a génmódosított gombák.
Abba rossz lenne belegondolni, mi történt volna az ilyen fegyelmezett és önfeláldozó csapatjátékra képtelen magyar válogatottal a brazilokkal szemben, ezért ezt nem forszírozom. (Elég legyen utalnom a megalázó 1: 6-ra a hollandokkal. Sapienti sat.) Viszont ha úgy vesszük, a meccs embere egyértelműen Kassai Viktor volt, aki szinte hibátlanul hozta le a meccset. Kassai világszínvonalú példája arra int minket (s korábban a Puhl Sándoré), hogy inkább a mérkőzésvezető képzésben kellene a labdarúgás terén fellelhető csekély nemzeti erőforrásainkat koncentrálni.
Midőn ezt írtam, borult volt az ég (Pécsett), és a spanyolok játszottak a svájciakkal. Az utóbbiak intenzív labda utáni kutatásokat folytattak, azaz az úgynevezett ’Ballforschung’-ot művelték. A hírek szerint erre a tevékenységre hamarosan külön kutatóintézetet alapítanak Svájcban, hja, kérem, tehetik, pénz nem számít. Ballforschungsinstitut, ez lesz a neve. Én mégis más nevekben látom és remélem a jövőt. Xavi, Iniesta, Villa, Torres, Silva és a többiek.
Ám, ha úgy vesszük, a meccs embere minden bizonnyal a KNDK csapata volt. Ahogy mondani szokás, egy emberként csúsztak-másztak a pályán, mint akik az életükért küzdenek. (A rossz nyelvek szerint náluk nem a kispadra kell ülni büntiből, hanem a falhoz állni.) Mindig feltűnt a semmiből egy újabb vörösinges (nem is fehérek, Kolcsak meg a többiek!), Kim Dzsong Il III, aki dobta magát, ha átjátszották, újabb Kim Dzsong Ilek nőttek a földből, mint a génmódosított gombák.
Abba rossz lenne belegondolni, mi történt volna az ilyen fegyelmezett és önfeláldozó csapatjátékra képtelen magyar válogatottal a brazilokkal szemben, ezért ezt nem forszírozom. (Elég legyen utalnom a megalázó 1: 6-ra a hollandokkal. Sapienti sat.) Viszont ha úgy vesszük, a meccs embere egyértelműen Kassai Viktor volt, aki szinte hibátlanul hozta le a meccset. Kassai világszínvonalú példája arra int minket (s korábban a Puhl Sándoré), hogy inkább a mérkőzésvezető képzésben kellene a labdarúgás terén fellelhető csekély nemzeti erőforrásainkat koncentrálni.
Midőn ezt írtam, borult volt az ég (Pécsett), és a spanyolok játszottak a svájciakkal. Az utóbbiak intenzív labda utáni kutatásokat folytattak, azaz az úgynevezett ’Ballforschung’-ot művelték. A hírek szerint erre a tevékenységre hamarosan külön kutatóintézetet alapítanak Svájcban, hja, kérem, tehetik, pénz nem számít. Ballforschungsinstitut, ez lesz a neve. Én mégis más nevekben látom és remélem a jövőt. Xavi, Iniesta, Villa, Torres, Silva és a többiek.
Utólagos megjegyzés: most, hogy a svájciak egy bekínlódott kontrával megverték a spanyolokat, szeretném az előbbiekhez hozzáfűzni azt a gondolatot, hogy a foci valójában őrjítő, pusztító, igazságtalan játék.
Korábbi szövegek:
Maradona belenyúl a történelembe - Szálinger Balázs írása
Mi a jabulani? Mi?! - Balázs Attila írása
Két igaz ember boldog - Schein Gábor írása
Benni nagy napja - Zelki János írása
