B+
Orhan Pamuk: A fehér vár, Ulpius-ház, Bp., 2006, 2430 Ft.
Az irodalmi Nobel-díjas Orhan Pamuk 1985-ben írta A fehér vár című regényt, amikor igazán nehéz volt a kultúrák együttélése Törökországban. A Boszporusz ugyanis kultúrákat és tradíciókat választ ketté, Európa és Ázsia egy területen: gyerekként átkeltem a Boszporusz hídon, Európából Ázsiába, ugyanolyan volt, nem értettem, de tudtam, hogy ez valami nagyon más, mert mondták. Pamuk az ellenkezőjét mondja, annyira nem más, valójában ugyanolyanok vagyunk, és a kulturális különbségek nem jelentik azt, hogy a törökök kecskebaszók.
Van két tudós, az egyik egy fiatal velencei nemes, aki a befolyásos török hodzsa szolgája lesz, aki bejáratos a pasához és a szultánhoz is, és még saját bevallásuk szerint is hasonlítanak egymásra – feltűnően. Általában önmagukon és a másikon gondolkodnak, az identitások radikális eltörlése zajlik, egy idő után ezért az elbeszélő személyisége is megkérdőjeleződik. Pamuk ezzel az elbeszélő technikával éri el a politikai üzenetet is: kurvára ugyanolyanok vagyunk a kulturális különbségeink ellenére is. Meg hát a török futballt is Mészöly Kálmán tette rendbe, ugye Hakan Sükür?
A magyar olvasóknak a 150 éves török uralom miatt különösen érdekes a sztori, itt is játszódhatna, ráadásul íróink kedvelt témája a török kor. Háy János, Darvasi László vagy Márton László is előszeretettel nyúl vissza a törökkorba, ami nálunk megegyezik a történelmi regény műfajának szétírásával is. Pamuk valami hasonlót tesz: a történelmi regény és a mágikus realizmus kereteiben mozogva teremti meg történetét az egyénről, aki igazán divatos, posztmodern problémákkal kell megküzdenie: az identitás és a tudás miben léte, a multikulturalizmus, az írás ismeretelmélete.
Ne borzadjunk el, mert a történet alapvetően lapos, ennek ellenére izgalmas olvasmány: a hodzsa és szolgája sorra találja ki a tudományos feladatokat, kísérleteket önmaguk számára, hogy azokkal befolyásolják és elkápráztassák a szultánt. A szultánt az ostobák veszik körül, vagyis azok a vallásos emberek, akiknek mindennél fontosabb Allah tanítása. A 17. századi Oszmán birodalomban történik mindez, éppen a nagy szétesés előtt, politikai csatározások, fúrások és faragások mennek a hatalmi gépezetben. A tudás csak akkor fontos, ha háborús vagy politikai célra lehet fordítani: a szultán egy csodafegyver készítésére ad parancsot, amit pénzt nem sajnálva állítanak elő, de a harcban nem tudják bevetni, mert beragad a sárba.
Pamuk Törökországban nem tudja és nem is akarja elkerülni a történelmükkel való szembenézést: néhány éve vádat emeltek ellene, mert a kurdok lemészárlásáról beszélt, végül ejtették a vádat ellene.
Kapcsolódó anyagok:
TGM az ÉS-ben Pamukról>>
Válasz TGM pamukozására>>
