E. L. James: A sötét ötven árnyalata, fordította: Tótisz András
Ulpius-ház Könyvkiadó, 2012, 570 oldal, 3999 HUF
Az alábbi recenzió szerzője már írása elején vallomással tartozik a kedves olvasónak: félbehagyta a középkorú amerikai szerzőnő, E. L. James által egy Twilight-fanfiction-ből útjára indított, majd világsikert megélt „Fifty Shades” (azaz „Ötven árnyalat”) -trilógia első kötetét (A szürke ötven árnyalata). Hogy akkor miért is vállalkozott arra, hogy nekiveselkedik a szintén vaskos és hasonló jellegű olvasmányélményt ígéretét tartogató második kötetnek, A sötét ötven árnyalata címűnek? Nos, a választ egy későbbi bekezdés adja meg...
Az utóbbi időben az érzéki-erotikus irodalom csúcspontjaként és egyben „mamipornóként” (utalva a nagyszámú, háziasszonyokból és idősebb hölgyekből is álló olvasótáborra) aposztrofált Ötven árnyalat-trilógia a sötét titkokkal terhes, ám külsőre gyönyörű és megigéző személyiségű milliárdos, Christian Grey és egy egyszerű főiskolás fiatal lány, Anastasia Steele találkozását, majd mindennapinak egyáltalán nem nevezhető (eleinte elsősorban szexuális, majd lelki) kapcsolatát önti könyv formájába.
A második kötet borítója azonnal magára vonzza a tekintetet a sötét álarccal, s nem árulunk zsákbamacskát azzal a kijelentéssel, hogy e kép nagyon is szimbolikus. Adott tehát egy nő és adott egy férfi. Mindketten fiatalok, vonzóak egymás számára, ám bizonyos szempontból mégis nagyon különbözőek. Mindkét főszereplőnk, tehát mind a naiv, és az élet és a férfi-női kapcsolatok szövedékében kevésbé jártas Anastasia, mind pedig az „ötven árnyalattal elcseszett” és a durva szexualitást kedvelő milliárdos üzletember Christian egyfajta új szerepbe kényszerül viszonyuk által. Jellemfejlődés ez a javából, s éppen ez az, aminek nyomai az előző kötetben kevésbé tűnnek fel, pontosabban a szerző kevésbé enged betekintést alakjai lelkivilágába (bár Szürke Krisztián esetén utóbbi erősen sötéten mintázott és kevésbé árnyalt az olvasó számára, főként addig a pontig, amíg nem kap elegendő információt a múltjáról és jelenbeli, „játszószobán kívüli" cselekedeteiből...).
Érdekes kérdéseket felvet a könyv azzal kapcsolatosan is, hogy valóban ilyen „sötétségre”, durva szexualitásra vágynak-e a nők világszerte? Ugyanis számos forrásban és olvasói véleményben olvashatunk arról, mennyire felpezsdítették e kötetek a nők szexuális életét. Valóban ilyen „szélsőséges” ábrázolásra volt szükség mindehhez? Hiszen az általános felfogás inkább az, hogy mindenki a tiszta szerelmet űzi, hajszolja; erre megjelenik egy pornográfként kikiáltott könyvsorozat, mely sötét sávot maga után húzva hasítja ketté ezt az eszmét. Ugyanis míg az első kötet színtiszta erotikus vonulata (mely elsősorban a testiségre, sőt BDSM-kapcsolatra helyezi a hangsúlyt), addig a folytatás már az érzelmi szálat is rendesen meglibbenti – s engem épp ez érdekelt a legjobban, ennek reményében futottam neki a második kötetnek.
További jó hír, hogy valahogy az események is felpörögnek. Van itt kérem csipetnyi luxus, csipetnyi dráma, meg egy adag gyerekkori történésekre alapozó pszichoanalízis, de természetesen nagy adag ömlengés is a Tökéletes Férfiról. Nagy lépés azonban, hogy ez a Tökéletes Elcseszett Teremtmény viszonozni kezdi főhősnőnk érzelmeit, s Anastasia is megacélozza magát (önbizalma „belső istennő” képében ébredezik), s bár sohase szakadna el a szívét körülfonó rozsdás láncolattól, mely ehhez a „Sötét Herceghez” köti, azért elkezd hinni abban, hogy Christiannál is működhet a „vanília”...
A fordítói visszásságokról most nem ejtenék szót, emellett a könyv nyelvezete eredeti nyelven sem lehet valami összetett, gondoljunk csak a fura belső monológokra („szentséges b...” - idézet vége -).
Szó mi szó, nem vált nálam a „hónap olvasmányává”, de a második kötet több szempontból is meggyőzőbb, mint előzménye. Érdemes egy próbát tenni vele.
Szerző: -bubetti-
