Pilcz Roland a 26 éves szegedi képregényrajzoló rendületlenül, önfejűen halad előre saját útján. A célja, hogy mindenki megismerje az ő hősét, Kalyber Joe-t, akit Hollandiában a magyar Indiana Jones-ként aposztrofált a sajtó. Pilczet a gyermekkori hatásokról, a hazai képregénykiadás helyzetéről is kérdeztük.
Mi volt az első képregény, ami a kezedbe került?
Hát, ez jó kérdés! Az biztos, hogy korai hatás volt az Alfás Asterix, Villám Vill (aki Lucky Luke, de itthon Talpraesett Tom néven is futott), a Bucó, Szetti és Tacsi, a Kockás, szóval a nyolcvanas évek második felének kiadásai. Utána pedig a korai szuperhősimportok, Pókember, Batman, Superman és a többiek. Vagy említhetném még Rusz Líviát is, akitől a Nem mind arany, ami fénylik is nagy hatással volt rám.
Másoltad is ezeket a képregényeket vagy egyből nekivágtál saját történetek megalkotásának?
A másolás természetesen nálam is befigyelt. Én elsősorban a testvéremhez viszonyítottam. Ő idősebb valamivel, és nagyon irigyeltem, hogy milyen klafán rajzol. Szóval őt nagyiparban utánoztam egy időben. Később persze rátértem a saját utamra, de úgy gondolom – most már rajztanárként is –, hogy az egy nagyon fontos fejlődési út.
Mi vitt a tanári pályára?
Itt Szegeden ez nem olyan meglepő. De elsősorban a rajzot akartam tovább vinni. És ha nem mész tovább Pestre az Iparra vagy a Képzőre, akkor szinte nem is marad más lehetőséged. Én sosem vettem túl komolyan a tanulmányaimat. Magamtól akartam fejlődni, kerestem az utam sokáig. Ez még most is tart. Későn érő típus vagyok.
.jpg)
Sosem akartál a képzőre járni Pesten?
Nem, mert sosem láttam alternatívát ezekben a hangzatos dolgokban. Nem azt mondom, hogy igazam volt, csak azt, hogy így láttam. Persze, van, amit megbántam, de a múlton nem kesergek. Inkább örülök annak, amit megvalósítottam a saját utamon a suli mellett – vagy helyett (nevet).
Elégedett vagy a saját rajztudásoddal?
Nem, abszolút nem, de nem is tartom magam nagy rajzolónak. Én sokkal büszkébb vagyok az írói munkásságomra. Ez a dolog már gyerekkoromban elvált a rajzolástól. Egy ideig – sokakhoz hasonlóan – látványos, amerikai stílusú rajzokat készítettem. Esetleg néhány kockát, 1-2 oldalt képregény formájában. De az nem volt igazán az én világom. Aztán elkezdtem egy képregényt ...
Ez volt a Kalyber Joe?
Igen, ez volt a Kalyber. Az első részek nagyon igénytelenek voltak bizonyos szempontból. Mégis, kiéltem magam bennük, és iszonyatosan elszórakoztatott, noha a rajzok félelmetesen gagyik voltak. Onnantól kezdetét vette valami egészen más, mint pusztán a "rajzoljunk valami jót"-féle megközelítés. Ez a történet csupán eszközként használta a rajzot, és nem fordítva. Nem öncélú, csillivilli, üres vizualitás volt. A lényeg a humor, a lazaság, a beszólogatás, a lázadás volt.
Amikor a saját rajzképességeid korlátaiba ütköztél, nem gondoltál arra, hogy keresel magad mellé valakit, aki megrajzolja az általad kitalált történeteket?
A Kalyber első részét kb. 11 évesen készítettem, így ilyesmi akkor fel sem merült. Egyáltalán az sem, hogy ezt 3 emberen kívül másnak megmutassam. Később ez lassan, de erőltetés nélkül csiszolódott. Ma már néha örülnék egy rajzolónak, de hát amíg a piac pang, nem mondhatom azt senkinek, hogy rajzoljon nekem jókedvében, pedig ez egy örömmunka. És egyébként is, túl szigorú lennék. Határozott elképzeléseim vannak.
Sokan kritizálják a Kalyber képregények rajzait. Egyetértesz ezekkel a kritikákkal?
Annyira azért nem sokan (nevet). Az biztos, hogy első látásra kevesebbet mutat a cucc, de én hű maradtam a gyerekkori elképzeléseimhez, és ezért néz ki Kalyber figurája úgy, ahogy. Aki elolvassa a köteteket, általában egyből félreteszi a kétségeit. Nézd meg a Torony c. képregényt, vagy akár Joann Sfar és Lewis Trondheim egyéb alkotásait! Ők a bizonyíték rá, hogy a felszín nem minden. Ugyanakkor a Kalyber nem egy érett művész érett munkája, hanem egy fejlődéssorozat - az első publikált részt húsz évesen készítettem és az eltelt öt év alatt hat kötetet és hozzávetőlegesen kétszázötven színes oldalt publikáltam, amelynek minden egyes fázisát én kiviteleztem. A célom egy élvezhető, olvasható sorozat létrehozása volt.
Saját történet, saját rajzok, saját kiadás: ha nincs kontroll, honnan tudod, mikor megy mondjuk a mennyiség a minőség rovására? Van valaki, akinek kikéred a véleményét, tanácsát az alkotói folyamat közben?
Nem, őrlődöm én rajta eleget! A saját magam rövid pórázán vagyok. Az a tapasztalat vezérel ami 15 év alatt rám ragadt. Minden egyes rész egy újabb gyermekem. Mindig maximumra törekszem, de persze úgy, hogy egy rész készítése ne tartson ötven évig, mert az élet rövid. Haladni kell! Aztán a kontroll az olvasói visszajelzés. Mi lehet annál jobb?
Nagyon sok szerző adja ki saját képregényeit, alacsony példányszámban, fekete-fehérben. Néhány szerencsés pedig kiadói bizalmat kap egy saját kötethez. A Kalyber Joe képregények színesben jelennek meg, és könyvesboltok is árulják. A te helyzetedet mi jellemzi a kiadás terén?
Hát olyan hibrid meghajtású cucc ez. Van kiadó a hátam mögött, de mégis részben szerzői, alacsony példányszámú kiadványról beszélhetünk. Amíg nincs pénz, addig nincs marketing és nincs nagy példányszám. Amíg nem teszed az emberek elé ezüsttálcán, amíg nincs a gyerekek agya átmosva a hétvégi matiné sávban egy Kalyber Joe-s rajzfilmmel, addig képtelenség érvényesülni. Ördögi kör ez. Mindent az érdek irányít, a Kalyber pedig nem érdek, hanem szerelem.
Ennek ellenére (vagy épp ezért), ha szigorú objektív piaci szemmel nézed, sikeresnek tekinted a Kalybert?
Nem, egyáltalán nem sikeres. Mert a Kalyber mozgatórugója nem a pénz, hanem a lelkesedés. Csak az lehet sikeres Magyarországon, ami külföldön már tarolt, mi meg bégetve megvesszük. Közhely, de a sikertelenség nem az én szégyenem, hanem a magyar valóságé. Ennek ellenére én kitartok, és nem adom fel, miközben azért külföldre is kacsintgatok.
Vannak kilátások?
Kapcsolatba léptem pár kiadóval, és egyéb lépéseket tettem és teszek az ügyben. Idén voltam Hollandia legnagyobb képregényfesztiválján egyedüli magyar meghívottként, ami egy lapát sóder ebben az útépítésben. Egy szervezési hiba miatt a kiállításmegnyitót sikeresen lekéstem, viszont így érkezésünkkor épp kint volt Hollandia egyik legnagyobb napilapjának újságírója. Az ő agyát egy órán keresztül mostam, ami meg is látszott a hétvégi lapszámban, amit egy amsterdami újságosnál találtunk meg később. A cikk a magyar Indiana Jones-ként jellemzi Kalyber Joe-t. Ezek tök jó kis dolgok!
Idén másodszor került megrendezésre a Szegedi képregényfesztivál, aminek ismét Kalyber Joe volt a "kabalája". Hogy sikerült, milyen tapasztalatokat vontatok le?
Az első feszt sikere után kérdéses volt, hogy az érdeklődés vajon a rendezvény kuriozitásának szól, vagy valóban ilyen kedvező a képregény fogadtatása városunkban. Szerintem nem csak teljesítettük, de túl is szárnyaltuk a tavalyi rendezvény szintjét, ami úgy érzem felhatalmaz bennünket a folytatásra. Idén két szinten zajlottak az események. Nyitottabb volt a helyszín, ami szerintem jót tett a hangulatnak. Nőtt a vásárlókedv is, az összes standot állító kiadó pozitívan nyilatkozott.
A kisvárosi jellegből adódóan valahogy családiasabb a légkör mint egy budapesti rendezvényen. Ez nem feltétlenül a látogatószámot jellemzi, hanem az emberek hozzáállását. Érződik, hogy szívesen vannak ott. Nézelődnek, beülnek az előadásokra, aztán ha kijöttek, még maradnak rajzolni az alkotókkal, vagy beszélgetnek csak velük.
Én már alig várom a harmadikat, amit a második utáni lelkesedés szerintem végleg egy elismert és egyre sikeresebb rendezvénnyé fog emelni.
Mikor jön az új Kalyber Joe képregény és milyen irányba tervezed vinni hősöd kalandját?
A decemberi Hungarocomixra érkezik a hatodik kötet. Lassan, de biztosan közelítünk az alaptörténet konklúziójához. Ez nem fogja jelenteni a sorozat végét, csak egy korszak lezárását. Mindig szeretek a műfajok közt szlalomozni, ezt sokszor a hangulatom is befolyásolja. Szeretnék még az eddig csak finoman érintett társadalomkritika felé elmenni, mert a Kalyber lényege ez volt régebben. Meg persze a humor és a kaland. Az mindennek a lényege.
