Szomorú napokat élünk. Nem sokkal Peter Rhümkorf után, akiről az előző bejegyzésben emlékeztünk meg, tegnap Nürnbergeben elhunyt Csingiz Ajtmatov a világ legolvasottabb kirgiz írója. 79 évesen vitte el a tüdőgyulladás. Ajtmatov azok közé a „vének” közé tartozott, akik végignézték (szenvedték) a XX. századot, már életében az orosz klasszikusok Szolohov és a mai napig alkotó Szolzsenyicin mellett emlegetik.
Kirgiz volt, egy apró faluban született az üzbég határ mellett. Édesapját burzsoá ellenforadalmárként végeztette ki Sztálin. 1953-ban állatorvosi diplomát szerzett, első publikációja a Kirgiz nyelv terminológiája volt, amelyben a kirgiz nyelvben végbemenő oroszosodást elemezte.
Első komolyabb szépirodalmi munkája (Fehér eső; 1954) kirgizül jelent meg, a nemzetközi elismerést azonban a már oroszul írt Dzsamilla szerelme (1958) hozta el a számára, Európában gyakorlatilag mindenhol olvasták. Louis Aragon a Dzsamillát a világ legszebb szerelmes történetének nevezte.
Műveit sokan tarják a tajgai „mágikus realizmusnak”, regényeiben sok monda, legenda vagy mese kap helyet, át-átszövik szereplőinek életét. Az elgépiesedés emberi jellemre gyakorolt hatását is vizsgálja, így művei a globalizáció megjelenésével ismét a figyelem középpontjába kerültek. A sors ironiája, hogy az egyik legkedveltebb kortárs orosz írónak (még maguk az oroszok is) tartják, de az kétségtelen, hogy a legnagyobb kirgíz író.
1960-tól az orosz irodalmi élet meghatározó alakja volt, a Pravda állandó publicistája és a Kirgiz Filmgyártók Egyesületének az elnöke. Műveit csaknem száz nyelvre fordították le, politikai szereplést is vállalt, országának nagykövete volt Brüsszelben.
2006-ban a Budapesti Könyvfesztivál díszvendége is volt, Sólyom László a Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztjével tüntette ki.
Idén májusban irodalmi Nobel-díjra jelölték, de már sajnos, ha megnyerné, sem veheti át.
