A
Ian Buruma: A modern Japán; Európa Könyvkiadó, Budapest 2006

Van egy pár dolog, amit mindenki tud Japánról, pontosabban hallott már róluk: szamuráj, Hirosima, harakiri, szusi, jakuza vagy gésa. Ezekhez járul még az internetet elárasztó videókon látható teljesen infantilis tévéshow-k. Ez elég sovány. Ian Buruma  könyve ezen hivatott változtatni.
 
A szerző a hatvanas évek közepe óta él Japánban, napjaink egyik legkiválóbb Ázsia-szakértője, aki megpróbálja bemutatni, hogyan lett cirka száz év alatt (1853-1964) egy teljesen elzárkózott, feudális országból a világ vezető ipari nagyhatalma, Perry sorhajókapitány fekete hajóitól a Tokiói olimpiáig. Ez persze elég száraz téma is lehetne, történelemkönyvekbe és szakfolyóiratokba való.
 
De Buruma könyve firss és érdekes. A külső szemlélő elfogulatlanságával beszél a Japán történelem talán legviharosabb időszakáról, kiemelve egy-egy személyt elmagyarázza a hátteret, anekdotákat és nagyobb összefüggéseket világít meg. Szenvtelenül és illúzióktól mentesen, mindvégig tisztelettel és szeretettel vizsgál, mesél vagy kritizál.

Személyes véleménye is mindig hangot kap, ami végül nagyon szerethetővé teszi írását. A Japán történelem egyik legfontosabb pillanatáról írva például nem felejti el megemlíteni, a külsőségek tobzódása közepette, a „meglehetősen előnytelen, rózsaszín estélyi ruhát” viselő császárnét.
 
Néha talán túlzásokba esik, áthelyezi a hangsúlyokat, vagy nagyon súlyos részletekkel szolgál. Például azzal, hogy a Nanking-i mészárlás egyetlen bűnbánó katonai vezetőjét kivégezték, míg a legtöbbet egyszerűen kitüntették. Vagy hogy milyen volt az utolsó szamuráj, Nogi Maresuke (ilyen). Ugyanakkor üdítő iróniát is találhatunk bőven: Kita Ikki-ről megemlíti például, hogy „az abszolútum és a szándékos erőszakcselekmények foglalkoztatták”. Nem folytatom.
 
Mariko Mori, Dj Krush, Kitano: Japánról mindig többet kell tudni.