Szeretjük az olvasók véleményét is megosztani. Muzsan egy friss könyvről írt elég lelkesen, úgyhogy reméljük, egyszer majd mi is olvashatjuk. Ha már valaki más olvasta, írja meg, igaza van-e Muzsannak, vagy nem. Várjuk az emailünkre az írásokat, mert érdemes megosztani mindenkivel, ha valami jó könyvet láttok.
Szabó Gergely Elég üres, Timp kiadó, 2008, 336 old., 2600 HUF.
Elég üres – mégis mit adhat egy könyv, ami elég üres? Üres lapokat, üres gondolatokat, űrt hagyhat maga mögött? Egyszer élünk, egyszer megengedhetem magamnak azt a luxust is, hogy a regényektől várt intellektus helyett olyasmibe fogjak, amiről semmit nem tudok, amit csak úgy megvettem, mert mondott valamit a borító. (Hogy mit? Valamit.)
Aztán olvasni kezdtem. Nagy lendülettel, várakozások nélkül, letehetetlenül.
Félreértés ne essék, nem a történet ragadott magával és vágott falhoz. Egyszerűen csak a düh. Miért kell ilyen könyvet írni, miért kell kiadni, miért kell megvenni? A düh hozta magával az ingerültséget az inger a tovább olvasást. Idegesített a történet nélküli történet, a lét nélküli lét, hogy valakinek mindent lehet, másnak meg annak a felét sem. Hogy csak úgy vagyunk, benne a világban, mindenféle elvárások nélkül a végletes elvárások között. Miért kell olyanokról olvasnom, akiknek mindenük megvan, mégsem tudnak a lehetőséggel mit kezdeni, akik előtt a fél világ, és még a másik fele is ott hever. És mégis. Leesett. Pont ezért. Jól oda kell vágni neki, észre kell venni, fel kell fogni, és jobb híján, tudni kell róla, ha már tenni nem tudunk ellene.
Fiatal emberek telve lehetőséggel, energiával, csak életkedv és elhivatottság nélkül. Minden megadatott nekik, amivel semmit sem tudnak kezdeni. A minden, a valami és a semmi ellentmondásai. Kérdések, amikre képtelenség válaszolni, mivel az élet, a tapasztalat és az idő tudhat egyszer, majd, valamikor, talán bármiképpen is feleletet adni. A gond viszont az, hogy válaszokat most akarunk, ők is, a könyv szereplői, és mi is, az olvasók. Ha pedig nem kapjuk meg, akkor keressük, majd kreáljuk. A 14 és 25 év közötti ifjúság az Elég üres lapjain úgy hiszi, ha mindent megmutat, harsányan él és gondolkodik, akkor nagy baj nem lehet. Bulizni nem árt, okosnak és szépnek lenni sem. Mindent megtesznek, amit jónak, helyesnek, de leginkább elvártnak hisznek. Divatos és a kor szellemének megfelelő viselkedési forma a bulizás, a sok szexelés, vagy a mégtöbb, bárkivel, hisz a lényeg rég nem a kivel, hanem a mennyit. A legjobb ruhák kellenek, és a minden, ami ehhez tartozik. De valami mégsem stimmel. Az érzés, hogy ez csak nincs így rendben. Az érzés újabbat szül, és ha nem is tudjuk megfogalmazni, elkezdjük keresni. Válaszok után gondokat, és ahogyan korábban, most is sikerülni fog. Persze, nem azt, amit keresünk, de megteszi, ha nincs jobb. Így a legkönyebb kapcsolatokat hazavágni, barátságokban félrenyúlni, szép lassan kimeríteni magunkat. És itt még mindig nincs vége, hisz nem egy lelkizős történetről beszélünk.
Nincs akciójelenet, senkit nem lőnek le, de események vannak. A többszereplős regény monológokon keresztül meséli el a szereplők érzéseit. Fiúk és lányok gondolkodnak hangosan ugyanazokról a történésekről. Ki hogyan látta a másik megcsalását, az egzisztenciakeresés nem létező problémáját, a kitörni vágyás lehetőségét. Mindenkinek megvan a maga baja, amit össze is fonnak másokéval, hogy aztán tovább görgtehessék egészen addig, amíg újat, jobbat nem találnak, esetleg, amíg meg nem oldják. Azonban mindezt ne állóvízként gondoljuk el, légből kapott semmiségeknek. Minden problémának megvan a maga alapja, amit minden problémagyártó véresen komolynak vél. És ez így is van rendjén. A problémák aztán fejlődnek, átalakulnak a gazdáikkal együtt, és a háromszázakárhanyadik oldal végére láthatjuk, hogyan is fejlődött a saját problémalufijaiknak hála a szereplők személyisége is.
A könyv a mindenáron akarás, a szexuális felvilágosultság és felvilágosulatlanság mellett, a világban elfoglalt helyünkön át egy sokadik nagyon fontos kérdést is feszeget. A szereplők szinte mindegyike drogélvező, és ebből kivételesen nem is csinálnak problémát. A drogok egy olyan megközelítését mutatja, amit talán csak a használók ismerhetnek. Nem ítél el, nem bírál, mindenkinek a saját józan eszére bízza a döntést. Csakhogy mégsem ennyire egyszerű. Mutat jót és rosszat, félelmet, rettegést, mámoros úszást a boldogságban, és a közte lévő állapotokat. Különös egy regényről ezt mondani, de objektíven vezet körbe a drogok divatossá vált közegében.
És hogy mindenbből mi jött le ? Másfél napig voltam dühös, pont eddig tartott elolvasnom a regényt. Aztán fröcsögtem még egy kicsit, és egyszer csak elkezdett megvilágosodni. Értek valamit: hogy mi miért történt a gimiben, vagy, hogy az egyetemen ki mit és legfőképpen mi okból csinált. Értem a lányt, a srácokat, magamról is megtudtam ezt-azt - leginkább reakciókat, hogy miként is viseli a prűd szocializálódásom a cseppett sem visszafogott leírásokat -, de mintha azt is sejteni kezdeném, hogy a külcsíny tényleg mulandó, de ha azt is hisszük, hogy nem számít, mégis csak számít - pedig tényleg nem.
Nekem ez jött le. De a könyv is több szereplős, több szemszög, több ízlés, nincs rá garancia, hogy másnak is tetszeni fog.
- muzsan -
