A néni egy romániai faluból jött. Kéthetes váltásban volt a menyével. Két hétig vele voltak a gyerekek, aztán utána megint Budapest, ő úgy mondta, Pest. Hogy Pestre megy, de akik munkát adtak neki a budai hegyvidéken, azok Budapestnek mondták. Ha valaki azt mondja, Budapesten lakik, pontosan lehet tudni, hogy valójában Budán él, zöldövezeti környezetben, vannak régi bútorai, no persze arányosan vegyítve a modernnel, néhány festménye, klasszikusoktól, vagy legalább grafikája. Azoknak a kereteit is le kellett törülnie a néninek. Akkor, Marika, mondta az, aki ott lakott, a férfi nem beszélt vele, csak ritkán, a takarítónő a feleség dolga. Akkor, Marika, csinálsz valamit ebédre a gyerekeknek? Persze hogy csinálok, mondta a Marikának nevezett nő. Találsz mindent a hűtőben. Tudom, mondta, majd átgondolom. Az ott lakó nő akkor elment, elvitte a gyerekeket az iskolába. Kocsival egyszerűbb.
1. kép: Károly Sándor Áron - Mosque Mace Meditator No. 1., 2021
2. kép: Károly Sándor Áron - Mosque Mace Meditator No. 2., 2021
A néni más, hozzá hasonló nénikkel lakott a Keleti környékén. Hatan, néha nyolcan egy lakásban. Így volt olcsó. Este beszélgettek. Néha az otthoni dolgokról, néha arról, hogy milyen volt a napjuk. Az emberekről, az autójukról, a ruháikról. Hogy nekik nem is kellene ilyen. Néha arról, hogy a férfi gyanús, vagy a nő, mert mivel tölti a napját, elviszi a gyerekeket, aztán mit csinál? Tényleg, mit csinál? Néha hazajön korábban, akkor beszélget. Megcsalja a férjét. Nem, nem olyan, mondta az, aki megszerette azt a nőt, ahová járt.
Reggel megint ment. Ehhez a családhoz kétszer járt. Ez a két nap elég volt ahhoz, hogy olyan legyen nekik, hogy családtag. Marika, te már olyan vagy, hogy rokon, mondta az ott lakó nő. A romániai néni mosolygott. Amúgy pár évvel fiatalabb volt, mint az ott lakó nő, csak a ruhája meg az, hogy neki már unokái vannak mégis olyanná tették, hogy ő már néni. Furcsa, gondolta egyszer, ment a Keletihez a lakásba, hogy nem az számít, hogy hány évet éltél, hanem hogy mi volt azokban a leélt években. És neki ott volt már a fia és a lánya, akik már felnőttek, a budapesti nőnek meg olyan gyerekei vannak, akik még kicsik, és ahhoz is öltözik hozzá, olyan ruhákban jár, amiben azok járnak, akiknek kicsik a gyerekei. Bár én, gondolta, mindig ebben jártam, amiben most, csak régen nem kellett ilyen széles derék, mert akkor olyan voltam, legalábbis mikor levetkőztem, mint a budapesti nő.
Megfelelő fűtés nélkül élők aránya 2020-ban teljes népességre vetítve országonként
Forrás: Eurostat
Érdemes lenne nektek is hívni, mondta a budapesti nő a vendégeknek, akik megdicsérték a rendet. Persze én is csinálok valamit érte, meg a gyerekek is, de nélküle, és itt a romániai nénire utalt, nem bírnék el ezzel a házzal. Azért itt mindenütt van kosz, mármint most nincs, de lehetne. Aztán arról beszéltek, hogy mi van azzal a területtel, ahol a néni lakik, s hogy mit lehetne csinálni. Mondta a budapesti nő, hogy ez is valami, hogy fizetnek neki, s ha ott lennétek, tényleg látnátok, hogy az a pénz, amit itt keresnek, az ott van belepörgetve Székelyföldbe. Szóval önkéntelenül tudnak így anyaországi magyarokként segíteni, némiképp felülírni, ezt már nem a nő mondta, hanem a férje, felülírni azt, ami Trianonban történt. Mennyibe kerül, kérdezte az a férfi, aki vendégségben volt. Akkor mondtak egy összeget, amely összeg azt volt hivatott jelezni, hogy nagyon olcsón lehet átélni a nemzeti identitást, és még a lakás is rendben lesz. Meg persze nem olyanok, hogy ellopnak valamit, mert manapság az sem mindegy, hogy kire bízod a lakáskulcsot.
Közeledett a karácsony. A néni ajándékot kapott és plusz pénzt, amivel elősegíthetik a munkaadók a család boldogságát, valamint járulékos haszonként a székely autonómiát. Mindenki hazajön, gondolta a néni a vonaton. A fia is, aki Németországban vállalt munkát. Ilyenkor együtt tud lenni a család. Mégis az a legfontosabb, hogy család. Nem normális, hogy mindenki százfelé, de élni kell valamiből, azért megy mindenki oda, ahol pénz van. Becsukja a szemét, hátha el tud aludni. Nem az országhatár szakít el, hanem a távolság, a két helyszín közötti idő, gondolta. Ült csukott szemmel, átszámolta, hogy idén mennyit keresett. Sokszor gondolt arra, hogy részeg lesz-e a férje, mikor hazaér. Már ezen se kell gondolkodni, gondolta, mert most már olyan, mint mindenki, aki meghalt.
Háy János író, költő, festő, illusztrátor, a Palatinus Könyvkiadó alapítója. 1960-ban született Vámosmikolán. Orosz-történelem szakot végzett Szegeden, esztétikát az ELTE-n. Számos verses- és prózakötete, regénye jelent már meg. Drámáit országszerte rendszeresen programjukra tűzik a különböző színházak, társulatok. Többek között József Attila-díjas (2002), Márai Sándor-díjas (2009) szerző.
Felsőfokú művészeti tanulmányait a kolozsvári Ion Andreescu Képző- és Iparművészeti Egyetemen végezte 2002-ben. Pályakezdőként legjelentősebb érdeklődési területe a történeti fotóeljárások és a különböző kortárs művészeti ágak közötti átjárhatóság volt. Doktori tanulmányait a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen folytatta, ahol 2009-ben védte meg disszertációját „Az archaikus fotóeljárások szerepe és lehetőségei a digitális korszakban” címmel. Számos hazai és nemzetközi kiállításon vett részt, többek között a Fotóhónap fesztivál és az EMOP (European Month of Photography) szervezésében. Az elmúlt években az NKA alkotói ösztöndíjának segítségével a sport és az emberi erőfeszítés/teljesítményben rejlő művészi lehetőségeket kutatja.
