Ahogy megláttam a karácsonyfa alatt azt a hatalmas csomagot, az első gondolatom az volt:
hát, akkor megkapom a gőzfelmosót
A páromnak említettem a múltkor, hogy árleszállítás van – ezek szerint csak tettette, hogy nem hallja. Fényes aranypapírba burkolt hosszúkás doboz állt előttem, és még egy nagy masni is pipiskedett a tetején, itt már gyanút foghattam volna, mert a masni nem a szokásos göndörödő műanyagszalagból volt, hanem igazi szaténselyemből, és még valami gyöngy is díszítette, olyasmi volt, mint egy hajbavaló masni, ez pedig nem a férjem ízlésére vallott. Csak bámultam az ajándékom, míg be nem fejeződött a Csendes éj.
A házimunka bája és szabálya, gondoltam hálátlanul.
Már el is képzeltem magam, ahogy a masnit a fejemre biggyesztve az Este fess a pesti nő dallamára táncolok végig a lakáson a halkan sziszegő, fényes szerkezettel, míg körülöttem, mint az igazi kuplészínpadon, gőzfelhők fodorodnak. Ilyen egy magányos, vidám nagytakarítás. Hasznos ajándék a tisztíthatatlan, fehér csempére. Én nem ilyen praktikus dolgokra vágynék, de ha nem erre, akkor mire? Igaz, vagyonosak nem vagyunk, de ami az élethez kell, azért mind megvan, nem csoda, hogy szegény férjem tanácstalan volt. Végül is igaza lesz, mert takarítónőnk nincsen.
Megbecsülöm ezt a mi mostani életünket. Az én generációm még tudja, mit tesz beosztással élni.
A szüleink sem vágytak többre, mint amire feltétlenül szükségük volt, igaz, nem is volt túl nagy a mozgástér akkoriban. Félretették a fillért is, nemcsak a forintot, nekünk gyerekeknek épp csak csurrant-cseppent belőle, de a papírgyűjtésből és az üvegvisszaváltásból azért forintok is bőven akadtak a perselyünkben. Nekem egy kövér malacom volt, a sportos húgomnak focilabdája, megfogadtuk, nem nyitjuk ki, amíg meg nem telik, de hát azt leshettük, így vonalzóval piszkálgattuk ki a kitágított bedobórésen a pénzt, fagyira, furulya rágóra, csokira, sőt, párszor rágót is vettem, a képregény miatt.
Az emlékek a legfontosabbak ebben a történetben. Az ajándékkísérőn nem a férjem, hanem az Ausztráliában élő húgom neve állt, azt írta:
„Ez régóta járt neked, Babukám!”
Egymást hívtuk Babukámnak, úgyhogy már sejtettem, mi van a dobozban, nagyon vert a szívem. És igen! A szőke, kékszemű járóbaba volt, a vágyott képzelt húgunk, Babuka Három, aki most is a derekamig ér, akkoriban az államig ért volna. Még nagyiék ígérték, hogy megkapom, ha nyernek a lottón, hányszor elképzeltem, ahogy körbevezetem Babuka Hármat a lakótelepen: mindenki azt hiszi majd, hogy testvérem született!
Életemben nem örültem még így tárgynak. Ahogy megfogtam Babukám kezét, és tényleg lépkedni kezdett velem, elsírtam magam, és sokáig nem is bírtam abbahagyni. Nem csak azért, hogy ő végre tényleg az enyém.
A legjobban az rendített meg, hogy Babuka mennyire hasonlít rám.
Nem is a gyerekkori: a mostani, egyre tipegősebb, szalmásfehérré fakuló hajú, merevebb arcú mai magamat ismertem fel benne, azt a nőt, aki unokára sokkal jobban vágyik már, mint egy gőzfelmosóra.
A Valóra írt kívánságok novellasorozatban öt OTP Bank dolgozó gyerekkori kívánságát írják valóra kortárs szerzők, hogy emlékeztessenek minket arra, kis lépésekkel is érdemes elindulni az álmok megvalósítása felé. Az OTP internet- és mobilbank új Persely funkciója lehetővé teszi, hogy különböző céljainkra elkülönítve tegyünk félre díjmentesen, akár kis összegekben is.
A tájékoztatás nem teljes körű, ezért további részletekről kérjük, tájékozódj az OTP Bank fiókjaiban és honlapján (www.otpbank.hu) közzétett üzletszabályzatokból és hirdetményekből.
