A Pulitzer-díjas Junot Díaz gyerekkönyve, a Szigetlakó lett júniusban a Szívünk rajta kiemelt könyve, amely Leo Espinosa káprázatos képei segítségével – és egy kislány történetén keresztül – igyekszik választ találni egy olyan kérdésre, amely életünk egy-egy adott pontján mindannyiunkat erősen foglalkoztat.
Junot Díaz elsősorban a felnőtteknek ír, de egy interjúban elárulta, hogy húsz éve vágyott arra, hogy gyerekkönyvet írjon. Az ok egyszerű: annak idején megígérte a keresztlányainak, hogy egyszer ír egy olyan könyvet, melynek ők – azaz Bronxban élő dominikai lányok – lesznek a szereplői. Ez lett a Szigetlakó, melynek hőse egy Lola nevű kislány, aki New Yorkban él, és egy nap azt a feladatot kapja az iskolában, hogy írjon arról a helyről, ahonnan származik. A probléma csak az, hogy a kislánynak semmilyen emléke nincs a szigetről, fogalma sincs, milyen lehetett az a hely, hiszen még egészen kicsi volt, amikor a családjával elköltöztek onnan.
Junot Díaz: Szigetlakó, ill.: Leo Espinosaa
Fordította: Pék Zoltán, Cor Leonis Films, 2018, 48 oldal, 3490 HUF
Így aztán a környezetében élőket – a családtagokat, a szomszédokat – faggatja a rejtélyes szigetről, akik persze mind csodálatos emlékeket idéznek fel, a színeket, a zenét, az ízeket, a csodálatos tengerpartot. Viszont Díaznak – aki maga is hatéves volt, amikor családja Dominikáról az Egyesült Államokba költözött – az egyik legfontosabb kiindulási pontja éppen az volt, hogy az élet komorabb részleteit sem szabad eltitkolni a gyerekek elől, és azoknak igenis helyet kell kapniuk egy nekik szóló könyvben. Így aztán az egyik szomszéd emlékeiben feldereng a szigetet évekig rettegésben tartó szörnyeteg, és bár a neve nincs leírva, alakjában nem nehéz felismerni Rafael Trujillo dominikai diktátort.
A dominikai száltól elrugaszkodva ugyanakkor a könyv sokkal többről is szól, a családról, az emberek közötti kapcsolódásról, a kreativitásról, és az emlékezetről, melynek réseit gyakran csak azok tudják kitölteni, akik a legközelebb állnak hozzánk. Ebből a szempontból Díaz könyve távoli rokona lehetne Paulon Viktória Kisrigókjának, akinek örökbefogadott gyerekei sokat kérdezgettek a múltról, ő pedig egy eredetmesével válaszolt nekik. Akkori interjúnkban erről a következőket mondta:
„A „ki vagyok én, és honnan jöttem” egy olyan ősi kérdése a gyerekeknek, és amúgy a felnőtteknek is, ami akkor is újra meg újra feltevődik, ha valaki a legtökéletesebb állandóságban és kiszámíthatóságban él.”
Junot Díaz története a tökéletes példa arra, hogy bár Lola nevű hőse is szerető, támogató közegben éli mindennapjait, neki is rendkívül fontos, hogy a „honnan jöttem” kérdésre részletes, nem kiszínezett, és a rossz dolgokat sem eltusoló választ kapjon.
