Luxemburgi Zsigmond
Sztorik nélkül a múlt nem érthető, de nem is szerethető – vallja E. Kovács Péter, aki Mátyás után egy újabb nagy formátumú király hétköznapjait próbálta rekonstruálni. A Zsigmond király Sienában közel hatszáz év távlatából kilenc hónap történéseit próbálja felderíteni. Az uralkodó és emberei 1432 júliusa és 1433 áprilisa között időztek az olasz városban, melyről az ottani archívumban rengeteg adat, oklevél, feljegyzés, bejegyzés, könyvelés maradt fenn. A szerző pedig megírta, amit talált, amit meg nem talált, azt igyekezett rekonstruálni. Mindez így is tekintélyes adattengert eredményezett, a sok-sok mozzanatból mi pedig most öt érdekességet mutatunk meg.
E. Kovács Péter: Zsigmond király Sienában
Corvina Könyvkiadó, 2014, 308 oldal, 3817 HUF
Közel a tűzhöz
Azt már hatszáz évvel ezelőtt is tudták az ambiciózusok, hogy jó dolog a király közvetlen környezetében szolgálni, külföldi szolgálatra utazni pedig még jobb. A viszonylagos összezártság, egymásra utaltság (erről majd részletesen később), a személyes kontaktus ugyanis megsokszorozta annak esélyét, hogy valaki később otthon jó kis zsíros uradalmat vagy nemesi címet kapjon. Ennek elnyeréséhez alapvetően két út vezetett: a kíséret tagjai vagy gondoskodtak arról, hogy sokat legyenek szem előtt, vagy vitézi tettekkel igyekeztek kiérdemelni a király bizalmát és elnyerni elismerését. Utóbbi nagyobb kockázattal járt, de alapvetően mindkét taktika sikeresnek bizonyulhatott. E. Kovács Péter szerint nem tudni, hogy mi alapján válogatták össze a kíséret tagjait; a király távollétében az országnagyok és az egyháznagyok intézték a napi dolgokat, a bárók és familiárisaik azonban nem nagyon mondhattak nemet a királyi parancsra, nekik menniük kellett. De nem is valószínű, hogy nagyon húzódoztak volna, hiszen a királyi kegy elnyerése mellett a networking is fontos szerepet játszott (már akkor is), és a külföldi utakon kötött ismeretségek, barátságok később jól jöttek egy-egy tisztség elnyeréséhez. A királyi küldöttség fontos tagja volt például Tallóci Matkó, akinek az évek előrehaladtával szépen ívelt felfelé a pályája: ő nándorfehérvári kapitányból és csanádi ispánból lett előbb Zágráb város és a zágrábi püspökség kormányzója, később szlavón és horvát bán.
Luxemburgi Zsigmond a Thuróczy-krónika 1488-as kiadásában
www.sienaiszallasokzsigmondkoraban.com
Zsigmond érkezésével a városnak nagyjából ezerötszáz főt kellett elhelyeznie. A legegyszerűbb dolguk talán még a királlyal volt, őt egy ötcsillagos helyen, a Santa Marta konvent melletti palotában szállásolták el. Ennél lejjebb nagyjából a szerencsén meg a leleményességen múlt, hogy valaki egy korabeli szállodában (albergo) vagy valamelyik polgár lakásán hajthatta álomra a fejét. A katonák a lovaikkal a város falain kívül kaptak fapados ellátást. A király és a nemesek hajlékának berendezéséhez persze sok használati tárgy kellett, ezek azonban legtöbbször akkor szerepeltek a feljegyzésekben, ha a vendégek tönkretették őket, vagy lábuk kélt. A már korábban említett Tallóci Matkót egy kolostorban helyezték el, szálláshelyét takarókkal, tollas betétekkel, párnákkal igyekeztek komfortosabbá tenni. Kiköltözése után mindenesetre a szállásadói annyit jegyeztek fel, hogy az ágya „helyben lett hagyva”. Máshol az ágynemű rongyolódott el, vagy takarók, párnák tűntek el. Zsigmond egy kelmefestő felajánlása nyomán jutott minőségi lepedőhöz, a király távoztával azonban a mester nem akarta visszavenni azt, miután a szövet „eléggé megkárosodott”. Őt a város kártalanította végül. A régiek érdemesnek tartották feljegyezni azt is, hogy Zsigmond szállására egy hosszú, nagy dézsát szállítottak, a király pedig félévig használta a kádat. „Féléves mosdás után az uralkodó talán a hiányzó három hónap alatt sem mondhatott le a tisztálkodásról, szakmai tapasztalatomra hagyatkozva merészen kijelenthetem, hogy elírták az időt, vagy kilyukadt a kád, vagy Zsigmond már unta és egy újat választott magának” – mutat rá a történetírói anomáliákra E. Kovács.
Pisanello: Zsigmond császár portréja, 1431–1433
Money, money, money
A sienai kiruccanáshoz is persze három dolog kellett, pénz, pénz és még több pénz. A város – a sienai krónikások szerint legalábbis – nagyjából 120 ezer aranyat költött az uralkodóra, ami óriási megterhelést jelentett a költségvetésre nézve. „Zsigmond, ha pénzről volt szó, két dolgot nem ismert: a kifogást és a tréfát.” A király számára kiutalt pénzösszegekhez jöttek még a járulékos költségek, például a szálláshelyek fenntartása és berendezése, a katonák ellátása. Zsigmond azonban előszeretettel kért kölcsön néhány ezer aranyat az őt kísérő nemesektől is, fedezetként pedig egy-egy várat, birtokot zálogosított el. A feljegyzések szerint már a hazaúton a seregében szolgáló Hunyadi János adott neki 1200 forintot kölcsön. (Csak összehasonlításként: abban az időben a lovasok hat, a gyalogos katonák pedig két forint havi zsoldot kaptak.) A pénzzavar azonban nem csak a királynak, hanem saját embereinek, a járandóságukat gyakran késve kézhez kapó nemeseknek is kellemetlen perceket okozott, így Zsigmond emberei nem ritkán zálogba csapták értékeiket, vagy az otthon maradottakat pumpolták újabb és újabb apanázsokért.
Siena és polgárai Domenico di Bartolo freskóján, 1441–1442. Siena, Santa Maria della Scala
És persze a nők
A király mellett szolgáló katonák jelentős sikereket értek el a sienai asszonyoknál (ezt nem mi mondjuk, hanem Aeneas Silvius Piccolomini, a későbbi II. Piusz). Zsigmond elé a bevonulási ceremónia végeztével négy fiatal nőt vezettek, akik angyali szépségükkel elbűvölték a királyt, a nős uralkodót hírbe hozó kalandokról azonban nem adtak hírt a korabeli krónikások. A sienai férfiak ugyanakkor nem nézték jó szemmel a magyar riválisok sikereit, őket „kinevetni, lenézni és gyűlölni kezdték, mert a hölgyeknek inkább a fegyverek hangja, mint a tudomány varázslata tetszett”. Voltak azonban, akiknek boldogságot hozott a sienai út: Frangepán János fia György 1432. augusztus 3-án jegyajándékot adott Caterina asszonynak, ami – ha azt vesszük alapul, hogy a magyar lovag július 12-én Zsigmonddal érkezett a városba – villámgyors fellobbanást és elhatározást feltételez.
Zsigmond császár udvara. Illusztráció Piccolomini: De duobus amantibus historia című művének francia kiadásában, 1460–1470
Miért éppen Siena?
Zsigmond nem azért töltött el kilenc hónapot Sienában, mert annyira jól érezte magát, hanem mert a római bevonulását tökéletesen meg kellett szerveznie. Ráadásul ajánlatos volt, hogy békét kössön – az egyébként Sienával is hadakozó – Firenzével, enélkül ugyanis a biztonságos toszkán átvonulás és a római császári koronázás is veszélybe került volna. E. Kovács Péter szerint a király azért választotta Sienát, mert „Milánó szövetségesének számított, útba esett Róma felé, és kifizették a számláját”. Ide szövetségesként és nem hódítóként érkezett Zsigmond, látogatása pedig a monarcha és a demokrácia együttélésének próbája is volt egyben. Sokatmondó mindenesetre, hogy amikor végre döntés született a továbbutazásról, azt meglepő gyorsasággal, alig tizenöt nap alatt megszervezték, mielőtt végleg könnyes búcsút intettek volna Siena városának.
(Képek forrása: tti.hu)