Fotók: Bach Máté
Vámos Miklós nemrég kapott egy rejtélyes levelet. Egy kávéházban nyomta a kezébe a pincér, ahová rendszeresen jár (noha borzalmas a személyzet… és a konyha is). A borítékon csak a neve szerepelt, benne pedig csupán egy felszólítás: „Vámos úr! Kérem, ha ír, magyarul tegye.” Először persze nem tudta mire vélni, nem is sejtette, hogy mire vonatkozhat az egész, de aztán eszébe jutott, hogy a kétezer évet felölelő Hattyúk tava című regényében jócskán használt idegen szavakat.
Vámos Miklós: Legközelebb majd sikerül
Athenaeum Kiadó, 2018, 352 oldal, 3999 HUF
Ezzel a kis anekdotával indult Vámos Miklós Legközelebb majd sikerül című regényének a bemutatója tegnap este a New York Palace-ban, ami voltaképpen nem volt más, mint egy egyórás stand-up magától az írótól, és egy rövid koncert a Sárik Péter Trióval. A felvezető sztorihoz Vámos egyébként hozzáfűzte: bármennyire is kérlelte őt a névtelen olvasó, hogy ragaszkodjon a magyar szavakhoz, nem így megy ez. Akkor például lehet-e használni a telefon vagy a facebook szót? – tette fel a kérdést a közönségnek.
És ha már szavak, elmesélte, hogy neki mi volt életében az első szava. „Tititá” – tudtuk meg – mégpedig azért, mert a háború alatt az édesanyját egy barátja bújtatta, akinek férjét úgy hívták: Siki bá. „Az első szó az egész életre fontos útmutatás” – fűzte hozzá, majd azt is elárulta, hogy ebben a kategóriában a lánya nyűgözte le leginkább, akinek első szavai így hangzottak: „Nem megy semmi.”
Mivel magát a könyvbemutatót valójában zenés estként hirdették meg, Vámos arról is beszélt, hogy a zenével mennyire szoros a kapcsolata. Például, hogy anno rockernek készült („gitár, Beatles, je-je-je”), de a klasszikus zenével is „laza kapcsolatba” került gyerekkorában egy zenetanár által, akinek a testvére állítólag híres zongorista volt. Mint mondta, igazi kispolgári családban nőtt fel, így az anyagi gondok ellenére is mindig volt valamilyen zongorájuk, a nagyszülei pedig egyenesen ragaszkodtak hozzá, hogy fizethessék az unokák zongoraleckéit. A tanárt azonban nem kedvelte, az pedig kifejezetten nem tetszett neki, hogy az összefirkálta a drága kottákat.
Vámos Miklós egy amatőr kapcsolatjavítóról írt regényt
Engem az emberek valamiféle megbízható és jóindulatú nagybácsinak tekintenek (az okok egy részét tudni vélem). Úton-útfélen megállítanak, s beszélgetést kezdeményeznek. Sokan keresnek a neten, kérik, találkozzunk - élet-halál kérdése -, csak én segíthetek. Néha nem sikerül elzárkóznom. Aztán a kávéházban várnak, s rendre kiderül, hogy párkapcsolati (válási, szakítási) tanácsot kérnek.
Vámos elmesélte azt is, hogy anno volt egy zenekara, a Gerilla együttes („remélem nem emlékeznek rá”). Öt-hat éve pedig egy hirtelen fellángolás révén újra elkezdett gitározni. Vett egy fekete gitárt és Bornai Tiborral együtt gyakoroltak. Később pedig úgy alakult, hogy fel is léptek párszor közösen, annak kapcsán, hogy Vámos egy kötethez rockdalszövegeket fordított le. Egyszer egy könyvbemutatón például kíséret nélkül előadták a Beatles Paperback Writer című számát is. „Pedig folyton elhatározom, hogy úgy kéne viselkednem, mint egy decens prózaírónak.”
Beszélt arról is, hogy mennyire fiatalon vált íróvá, még csak 19 éves volt, amikor megjelent első novella-füzére, amit elmondása szerint idősebb írótársai is jól fogadtak. Sok időt töltött ezután a Hungária Kávéházban (mai New York Kávéház), ahol még kifejezetten írószendvicset is árultak – az volt a legolcsóbb. Később a televíziós szereplései révén „sikkes író” lett, egyre többen felismerték az utcán. „Mert akkor még nem úgy volt, mint most. Akkor a televíziót mindenki nézte. És mindenki ugyanazt.” Ekkoriban jutott el egy meghívásos regénypályázatra is, amit sikeresen meg is nyert első, Borgisz című könyvével.
Mint mondta, ennél rosszabb címet ma már el sem tudna képzelni, de akkor azt hitte, az olvasóknak majd felkelti a figyelmét a különös szó, ami egyébként egy nyomdai betűméret, a 9 pontos betű neve. A könyv ehhez mérten kilenc fejezetből állt, a cselekménye kilenc hónapig tartott, és a főszereplőjét Najn Ivánnak hívták, akinek kilenc ujja maradt a sztori végére.
Rátérve új könyvének bemutatására aztán elárulta, hogy nemrég megint foglalkoztatni kezdte első regényfigurája, kíváncsi volt rá, hogy mi lett vele. Azonkívül egy másik téma is izgatta, van ugyanis az életének egy rejtelmes fiókja, amiről korábban nem nagyon beszélt: elég sokan kérnek tőle párkapcsolati tanácsot, ráadásul nemcsak ismerősök, hanem idegenek is. Ennek apropóján elhatározta, hogy az idősödő Najn Iván is ilyen figura lesz, botcsinálta szakítási szakértő. A Borgisz egykori főhősének életét tehát tovább gördítette az új könyvben, kiaknázva, hogy az évtizedek alatt sok minden változott. Például megváltoztatta a nevét Nagy Ivánra, majd megismerkedett a Basszuskulcs nevű kocsmában Kis Ivánnal. Barátságuk pedig egy közös küldetésen alapul: filmet szeretnének készíteni a zenéről.
„A zene olyan bonyolult dolgokat tud elmondani, amiknek elmondásához a szavak nem elegek” – mondta ezután Vámos Mendelssohn egyik mondását (szabadon) idézve, majd hozzátette, hogy ő azért megpróbálta. Ugyanis Beethoven kilenc szimfóniáját vette alapul a regény egy-egy fejezetéhez, és próbálta a zenét imitálni szavakkal. Egyébként elárulta azt is, hogy Beethoven nemcsak ilyen formában szerepel a könyvben, hanem elég sok mindent meg is lehet tudni róla. Például, hogy ő adta a kötet címét, mert a hamisan játszó zenészeknek előszeretettel mondogatta, hogy „legközelebb majd sikerül.” Vámos arról is mesélt, hogy Beethoven mindig ragaszkodott hozzá, hogy ő vezényeljen, még akkor is, amikor már rossz volt a hallása. Ráadásul különös karmesteri jelzései voltak, a halk részeknél jellemzően leguggolt, a hangosaknál pedig felugrált.
Vámos önálló estje ezután stílszerűen Beethoven-feldolgozásokkal zárult. A Sárik Péter Trió a 7. és 9. szimfónia dzsessz-átiratát játszotta.
