Író, költő, műfordító, humorista volt, de ennél még sokkal több is – fogalom. A tőle származó fricskák, bonmot-k hamar beépültek a közbeszédbe, tréfái, ugratásai az irodalmi legendárium részévé váltak. Hetvenöt éve, 1938. augusztus 29-én halt meg Karinthy Frigyes, a múlt századi magyar irodalom egyik legeredetibb alakja (T.Ú.K. címmel Mátyássy Áron készített remek filmet Karinthy műveiből, érdemes megnézni - a szerk. ). Képzeletben most a nyomába eredtünk, és azokat a helyszíneket kerestük fel a street view segítségével, melyek valamikor fontos állomást jelentettek az író életében.
Karinthy Frigyes sokgyerekes budapesti kispolgári családban született 1887-ben. Édesanyja korán meghalt, a kis Karinthy pedig – az Anyám című novella szerint – éveken keresztül arról álmodozott, hogy egyszer majd elé toppan az anyja: „Anyám, kalapban és kabátban, az utcán sétál – meglát, gyorsan befordul a sarkon, előreenged. De én, a másik sarkon, háta mögé lopódzom – én ijesztem meg: azt hitted, nem láttalak? azt hitted, nem ismerlek meg? mit szólsz hozzá? milyen nagy lettem azóta? és nevetve öleljük és csókoljuk egymást.” A Damjanich utcai házon ma tábla hirdeti, hogy valaha ott lakott Karinthy.
Középiskolai tanulmányait a Markó utcai reálgimnáziumban kezdte, franciából azonban megbukott, és később a mértannal és a mennyiségtannal is meggyűlt a baja. Tanárai ennek ellenére éles eszű, tehetséges fiúként emlékeztek rá. Mindössze tizenöt éves volt, amikor a Magyar Képes Világ folytatásokban közölte a Nászutazás a Föld középpontján keresztül című regényét.
Karinthy második (vagy első?) otthona mindig is a kávéház volt. Mikor melyik. Itt 1917-ben a New York Kávéház, a „Nyehó” teraszán mélázik.
„Igen, ma hazamegyek, hazamegyek este a kis lakásomba és dolgozni fogok, csinálok valamit, megírom azt a szép novellát, a nőről, aki visszament, ami multkor, kilencvennégyben az eszembe jutott és azóta minden este nyugtalanít, hogy még mindig nem írtam meg. Azóta írtam háromezer krokit és negyvenezer cikket, de mindig azzal az érzéssel, hogy ezt még gyorsan megírom, hogy kész legyek vele, itt a kávéházban és aztán haladéktalanul hozzákezdek a novellához és hazamegyek dolgozni.
De ma tényleg.” (Karinthy Frigyes: Hazamegyek dolgozni, részlet)
„Ott volt mindenki, aki fontos. Ott volt mindenki, aki számít.
Ott volt általában mindenki.
Ott volt Aranka, a királynő, udvarhölgyeivel, Devecseriné Guthi Erzsébettel, Kondor Líviával és Klug Bözsivel.
Ott volt Karinthy, a főisten, az udvartartásával.
Ott volt a sakk-kör elnöke, aki azonos volt Karinthyval, és az eszperantók magyarországi elnöke, aki szintén ő volt” – írta Karinthy Márton az Ördöggörcsben a Hadik Kávéházról, Karinthy Frigyes törzshelyéről. Utóbbihoz kötődik a vicc budapesti terjedési sebességének megállapítása: „Kigondoltam és elmondtam a Hadikban egy viccet, és átmentem másfél órával később a Centrálba. Ott már nekem mesélték.”
Három évvel ezelőtt nyitotta meg újra kapuit a Hadik Kávéház és mellette a Szatyor Bár és Galéria, előtte sokáig cipőbolt működött a legendás kávézó helyén. Saly Noémi irodalomtörténész, a budapesti kávéházi kultúra kutatója jegyezte fel azt az évekkel ezelőtti esetet, amikor két – akkor még a cipőbolt kirakatát nézegető – kamaszlány tekintete a Hadik emléktáblájára tévedt, majd egyikük „lenézéssel vegyes döbbenettel fordul a barátnőjéhez: – B. meg, ezek itt kávéztak a cipők között?”
A harmincas években Karinthy a Centrálba tette át székhelyét. Itt észlelte végzetes betegsége első tüneteit: „Ekkor indultak meg a vonatok. Csodálkozva kaptam fel a fejem. Mi ez? Határozott dübörgés volt, erőlködő, lassú csikorgás, mint mikor a lokomotív kerekei lassan nekilódulnak […] Háromszor kaptam fel a fejem, csak a negyedik vonatnál jöttem rá, hogy hallucinálok.[…] Az egész mindenség, mintha kihúzták volna alóla a talajt, hullámzani kezdett. Az az érzésem, hogy meg kell kapaszkodnom.”
Az ablak mellett volt a törzsasztala, és a kávéház óriási üvegablaka mögött írta az Utazás a koponyám körül első vázlatait – mindenkit látott, és őt is látta mindenki, aki az utcán elsietett. A kávéházat 1949-ben bezárták, sokáig hányatott volt a sorsa – egy időben még játékterem is üzemelt a falai között –, végül 1999-ben nyitotta meg újra a kapuit.
1938 augusztusában a siófoki Vitéz-panzióban halt meg Karinthy Frigyes, agyvérzést kapott. Az íróról szóló könyvében Levendel Júlia így emlékezik meg erről a napról: „Augusztus 28-án Rejtő Jenő látogatta meg az írót: a barátok, a kávéházi társaság tagjai innen sem maradtak el. Rejtővel kártyáztak, jókedvűen beszélgettek egészen hajnalig. A következő napot Gábor fiával töltötte Karinthy, s minden szemtanú megegyezik abban, hogy sem fáradtabbnak, sem kedvetlenebbnek nem látszott, mint az elmúlt hónapokban. Délután felment a szobájába, egy karcolatot akart megírni, és pihenni egy kicsit, hiszen azt tervezték, az esti vonattal Pestre utaznak. A házban tartózkodók vallomásai eltérőek az utolsó percekről – talán a tragédia mindannyiukat megzavarta –, mindenki más részletre emlékezett. De kétségtelen: Karinthy ebben a szobában, augusztus 29-én délután meghalt. Halálát agyvérzés okozta, hirtelen lezuhant a földre, a közel állók feltételezik, hogy nem szenvedett sokáig”.
„A legendás Vitéz-panzió! Ki mindenki fordult meg ott! Tout Budapest. Állítólag főleg azért mentek, hogy nagyapámat hallgassák, a közelében lehessenek” – írta Karinthy Márton az Ördöggörcsben. Az épületről legutóbb idén tavasszal lehetett hallani, a villát ugyanis állítólag vételre ajánlotta fel a siófoki önkormányzat.
