Új helyszínen, a Duna-korzón lesz a Könyvhét

.konyvesblog. | 2019. május 13. |

mkke-fb-poszt-banner-900x900.jpg

Idén 90. alkalommal rendezi meg a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) az Ünnepi Könyvhetet, melyhez a 2001-es Olvasás Éve óta 18. alkalommal kapcsolódnak a Gyermekkönyvnapok eseményei. A hagyományos helyszín, a Vörösmarty tér felújítása miatt az Ünnepi Könyvhét szervezői és a kiadók idén - június 13. és 17. között - a Duna-korzón, a Vigadó tér és a Március 15. tér közötti területen várják az érdeklődőket, a színpad a Március 15. téren helyezkedik majd el. 

A MKKE az olvasást népszerűsítő szlogenje (Olvasó vagyok) szellemében az egész országban rengeteg programot szervez, Budapesten és sok vidéki városban is lesznek dedikálások, az érdeklődők pedig pódiumbeszélgetéseken, könyvbemutatókon ismerhetik meg az új műveket, melyeket ezúttal is jelentős kedvezményekkel vásárolhatnak meg a kiadók standjainál.

Az Ünnepi Könyvhét ünnepélyes fővárosi megnyitóján a díszegyenruhába öltözött Tűzoltózenekar hagyományos koncertje után Gál Katalin, az MKKE elnöke és Simon Márton költő mondanak beszédet a Március 15. téren június 13-án, csütörtökön 16 órakor.

Az Ünnepi Könyvhéttel egyidőben zajlik a Margó Irodalmi Fesztivál, melynek az elmúlt évekhez hasonlóan a Petőfi Irodalmi Múzeum ad helyet. Az ingyenes fesztivál célja, hogy rendhagyó szerzői estekkel, színházi produkciókkal és koncertekkel tegye közösségi élménnyé az irodalmat és teremtsen kapcsolatot az irodalom és társművészetei között. A Margó Fesztivál az idén június 12-től 16-ig várja programokkal az érdeklődőket.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

...

Húsbányászat az űrben és kapitalizmuskritika: Markovics Botond mesél új sci-fi regényéről!

Jó hírünk van: a Flair még mindig nem ért véget!