Italo Calvino: Komikozmosz, ford.: Szénási Ferenc, Telegdi Polgár István
Európa Könyvkiadó, 548 oldal, 2013, 3800 Ft
Kép forrása: Wikipedia
A Komikozmosz a 20. századi irodalom egyik nagy klasszikusa, amit először sci-finek tartottak. Ez nem is meglepő, mert az öreg Qfwfq rengeteget mesél az olvasónak a Földről, a Holdról, a galaxisról és a világmindenségről. A dagadó Holdról a csupa acél Földre érkezik meg hősünk, akár bele is lehet olvasni. Decemberben mutatták be Italo Calvino Komikozmosz című könyvét. A beszélgetésen Cristina Benussi, a Trieszti Egyetem professzora, Szénási Ferenc, a kötet egyik fordítója és Barna Imre, az Európa Kiadó felelős szerkesztője vettek részt.
Kezdjük a tényekkel:
1. Tavaly emlékezett meg az irodalmi világ Italo Calvino kilencvenedik születésnapjáról.
2. Calvino az előző érában Magyarországon rendkívül köz- és elismert szerző volt, művei negyven-ötvenezer példányban fogytak. A mai környezetben nem jellemző ez a szám. Ez felveti a kanonizáció hogyanját, Barna Imre feltette a kérdést Benussinak, Olaszországban milyen volt és milyen jelenleg Calvino megítélése az irodalmi közéletben és a hétköznapi olvasók szemében.
3. Olaszországban se más a helyzet. Akkor az a nálunk negyven-ötvenezer ember, a sokszor konstruktív befogadói stratégiát igénylő irodalmat olvasó ott is hétköznapinak számított, Calvino nagyon népszerű volt, több szerzővel együtt. Ma is párhuzamos a helyzet, töredék olvassa, ahogy más egykor közismertebb alkotókat, például Moraviát. A kánonban feltétlen helye van, sőt, a kiemelt alkotónak számító Umberto Eco az egyik legjelentősebb írónak ítélte, pedig a mester állítólag fukarkodik a dicséretekkel.
4. Ezt annak tudja be a kutató, hogy Italo Calvino több irodalmi korszakon átívelő és több stílust felmutató pályája során sose akart megfelelni az olvasók igényeinek. Ahogy Benussi mondta, összefogott egy kort. Előremutató irodalmat vitt, sok mindent megelőlegezett, műveit emiatt újra és újra felfedezik. Az ökológia gyakori témája volt, és olyan jelenségeket is pontosan megírt, melyeket csak most élünk meg.
5. Az olasz irodalom kétnyelvű. Vannak a színtiszta irodalmi olaszban (mint ilyenben, mesterségesben) írt művek, és mellettük a dialektusban íródott vagy azt tartalmazó művek. Calvino csak irodalmi olaszban írt.
6. A professzor-asszony emiatt elhamarkodott kijelentést tett, miszerint Calvinót könnyű fordítani.
7. Szénási Ferenc cáfolta, játékosan magyarázva. A szavakon, a mondatokon, a szövegen, a művön túl ott az ember – mondta, és őt igen nehéz lefordítani, mert Calvino igen összetett személyiség. Nem árt tudni például a Komikozmosz miatt se – mondta, hogy gimnáziumban képregényeket is rajzolt. Vagy hogy később népmeséket gyűjtött. Ezen túl nem árt sok mindent tudni róla. Az élethez való hozzáállása a művekből kirajzolódó motívumokból megállapítható.
8. Calvino a távolságtartást tartja az ideális alapállapotnak. Az emberiséget elég távolról kell nézni, hogy szép legyen, elég egy háborúra gondolni. Ehhez az elkülönüléshez (mely nem kiszakadás) szükséges a tudat pesszimizmusa és a biológia optimizmusa a fordító szavaival. Calvino sok művében megjelenik az integrálódás problémája, fiatalok az idősek közé, idősek a világba, az értelmiségi létbe, társadalomba.
9. Jelen kötet az új életműsorozat negyedik vagy ötödik tagja (sic! by Barna Imre)
10. A Komikozmosz címéről a fordító és Barna Imre a következőket mondták: összeültek és hosszasan tanakodtak. Mígnem Szénási Ferencnek eszébe jutott, hogy legyen Komikozmosz a címe. Hogy ez miért jobb, mint az előző, (azóta már) nem teljes (több új írással kiegészített változat és javított kiadás megjelent a Cosmicomiche-novellákból) Kozmikomédia címe? Amellett, hogy volt még egy elvetett változat, a gyönyörűen hangzó Tejúti rajzok, a fordító a komédia szót egyrészt a színpadhoz társította (ami eleve nem baj, hiszen színház az egész világ), viszont nem találta benne az eredetiben meglévő comic szót, ami képregényre, ezúttal nem sajátos művészeti ágra, hanem alapvetően komikus rajzos történetre utal. Így amikor eszébe jutott a Komikozmosz, a Tejúti rajzokat elvetve ennél maradt.
11. A beszélgetésben még felmerült, hogy az előző kiadás egy főként sci-fiket megjelentető sorozat egyik tagja volt, ehhez képest próbálták most pozicionálni a Komikozmoszt. Azt sugallták, vagy mondták ki, hogy a kötet már akkor is a szépirodalmi kötetek között lett volna jó helyen, és végre odakerült. Hogy ott, akkor jó helyen volt, nem kérdéses, ahogy Borges novelláit is sok sci-fi olvasó kedvelhette, Calvinót is megismerhette egy alapvetően széles látókörű és mást is olvasó (akkor) nagy létszámú zsánerrajongó közösség. Ezt nem is vitatták, csak azt, hogy a Komikozmosz sci-fi.
Calvino olyan író, aki az érzelmei előtt az elméjénél fogva vezeti az olvasót. Hangulatkeltő eszközei néhol erősen (mondhatjuk, hogy képregény- vagy karikatúraszerűen) vizuálisak. De mestere a gondolatiságnak is, van olyan novellája, mely főleg kibontott elvont gondolat, minden különösebb képiség nélkül. Sajátos olasz hangulatot is tud teremteni, különöset, mint egy-egy Fellini-film jelenete, realitást ötvöz irreális szerelemmel. Azonkívül, hogy történeteket eszel ki, és hőseit különféle neorealista vagy szürreális helyzetekbe helyezi, eljátszik a narrációs pozíciókkal. Így lehet az olvasó a főszereplője az egyik művének, vagy beszélhet egy megfoghatatlan bármikozmikus entitás a világegyetem és az élet születéséről olyan stílusban, mintha egy érdekes szomszéd vagy rokon mesélne a kandalló mellett egy utazónak egy téli éjszakán.
A Komikozmosz szerkezeti előzménye a Marcovaldo, avagy a városi évszakok című kisregény. Erre is szerialitás jellemző, mondta a professzor, én epizodikusnak értelmeztem ezt a fogalmat. A Marcovaldo kis történeteket mesél el a főszereplőről és családjáról, a városba költöző egyszerű emberről, a természetből az épített környezetbe való átszokásukról és át nem szokásukról.
Egy példa. Marcovaldo és családja minden éjjel egy reklámfelirat egy részét látják ablakukból, GNAC ez, a COGNAC vége. Erről beszélgetnek, meghatározza esti témáikat. Marcovaldo sokat sóhajtozik, hogy szeretné gyerekeinek megmutatni a csillagokat. Egyikük csúzlival lelövi a feliratot, és felragyog az éjszakai ég.
Ennyi homályos leírás után, miről szól a Komikozmosz? Egyszerre lírai és epikus teremtéstörténet az ősrobbanástól a mai időkig. Benne van a nagy bumm, sőt, azt az megelőző, időtlenség (melyben már benne volt minden), leírja, megrajzolja az anyag első korát, a dinókét, az ősemberét, és huszadik századi környezetet is megmutat, például van benne egy nagyon különösen megírt autós üldözéses jelenet egy bérgyilkos és kiszemelt áldozata közt. Egy-egy novella egyszerre több idősíkot mutat fel, ahogy írtam, ebben a világképben minden hatással van a másikra, minden következik mindenből és fordítva. Így lehet benne a múltban a még meg nem történt idő, egyenes következményeként a kialakuló világnak, a történéseknek.
Egyszerre tudományos (a novellák elején tudósok tézisei találhatók), epikus (rövid, érdekes vagy elgondolkoztató történetek) és lírai (a megfogalmazás, a szövegritmus egysége) mű.
A harminchárom novella magába ékel egy kisregényt, ennek szerkezete és narrációja kicsit eltér a többi Qfwfq-novellától.
Általában kettős narrációja van. Egyes szám első személyű az elbeszélő végig a novellafüzéren, de Qfwfq mögött ott van egy egyes szám harmadik személyű narrátor, aki azt mondja, ezeket a szavakat Qfwfq mondja. Viszont mást nem árul el soha semmiről, nem narrál, csak ezt közli. Ha nem volna, azaz ha senki nem mondaná, hogy ezeket Qfwfq mondja, akkor is kiderülne. Az álnarrátor így bárki lehet, akár maga Qfwfq is, ha magáról ír, vagy a mű egy más szereplője, de lehet az író is maga, mindenképp önazonos és csak azt közli magáról, hogy van. Ez a távolságtartás, hogy a narrátor semmiben nem avatkozik a novellák valóságába, csak közöl, és csak ezt a pár szót mindig, objektivitást sugall, ezzel áll szemben Qfwfq közvetlen stílusa.
Ő – ahogy azt Cristina Benussi felvázolta – bármi lehet. Egy atom, egy teve, egy kozmikus entitás vagy leginkább egy nézőpont. Olvasatomban legtöbbször Qfwfq-hoz társul egy-egy állandó szándék, tehát akár megtestesült szándék, az a biológiai optimizmus, amiről Szénási Ferenc beszélt, is lehet megfoghatatlanságában. Kiderül róla, hogy ő volt minden, minden benne van, minden belőle lett, de mindig elkülönült azoktól, akik szinte ugyanolyanok, mint ő. Qfwfq az a lény, akiben a rész egyenlő az egésszel, aki együtt gravitál mindennel az időben, együtt, mégis külön mindentől.
Két novellát hoznék példának. Még a kötet elején található az egyik. Ekkor a Hold még közel van a Földhöz, nem távolodott el tőle. A Földön lakó lények, legyenek bármik, tejet gyűjtenek a Holdból egy nagy merőkanállal és egy nagy dézsával. Ezen túl azt játsszák, hogy amikor a Hold legközelebb ér a Földhöz, átugrálnak rá, fejest ugranak a Holdba. Majd amikor egyet fordul, visszaugranak a Földre. Mivel ott más a gravitáció, különböző muris vagy – mikor a Hold távolodni kezd – drámai dolgok történnek az át-átugráló szereplőkkel. Gyakori szándék a szerelem a novellákban, ahogy az életben is.
Egy másik novella. Qfwfq még csak egy valami, egy szikra, nincs kívüle szinte semmi élet. A kozmoszt járja és megalkot egy alapjelet, egy origót, egy jelet, ami valóban fontos, mert nincsen még kívüle más jel, belerajzolja az űr sötétjébe. Ám van egy másik lény, aki ugyancsak jeleket rajzol, és ő is alkot egy jelentős jelet. Kettejük párharcából nem is következhet más, mint hogy egy idő után nem foglalkoznak mással, mint egymás halmozódó jeleinek vizsgálatával, egymás átverésével, hamis és kis jelentőségű jelek felírásával, letörlésével a világban, és a régi, eltűnt jelek újrakeresésével.
Bár nem írtam le rendesen, de a mostani információzivatarról szól, ahol egybemosódik fontos és súlytalan.
Emiatt is fontos könyv a Komikozmosz.
