Fotó: Posztós János/Müpa
Sólymos
A Müpából hazafele menet egy férfi ült a villamoson. Bal kezén egy sólymot tartott, és néha kedvesen, halkan beszélt hozzá. A férfi ősz haja vállig ért, úgy tűnt, amikor nem simítja hátra, szemellenzővé válik. Régi barátok lehettek a sólyommal, sorstársak, még az arcvonásaik jellegében is volt valami hasonló. Hát csoda-e, hogy a Literárium sorozat Márton László-estje után ilyesmi történik? Egy anekdotaféle csöppen bele a békés zötykölődésembe.
Az est folyamán Jánossy Lajos kérdései és Márton László válaszai úgy csúsztak át kérdezz-felelekből beszélgetésbe, hogy lépten-nyomon kis lekerekített történetek elevenedtek meg, többnyire persze az íróhoz méltán sziporkázó humorúak. Ezeket választotta el és kötötte össze zene és felolvasás, Fullajtár Andrea és Rutkai Bori közreműködésével.
Goethés
Márton László újrafordította a Faustot. Az első rész a Matura-sorozatban jelent meg 1994-ben. A meglévő kanonikus fordításoktól nem félt: szerinte a műtől, vagy a szerzőtől lehet inkább félni, a fordító elődöktől (Jékely Zoltán, Kálnoky László, Franyó Zoltán, Sárközi György) nem. Nem félt attól, hogy éjszaka kimegy a WC-re és Jékely szelleme erősen fenékbe rúgja, mert a világirodalmi műveket időnként újrafordítják és ebbe a szellemeknek is bele kell nyugodniuk. Voltaképp ugyanazzal a kihívással néznek szembe. Lator László egyszer megkérdezte Kálnokytól, hogy milyen volt a Faustot fordítani. Kálnoky válasza az volt, hogy „egyszer egy teltkarcsú hölgynek udvarolt, és amikor a sors kegyelme megadta neki, hogy a szív teljes forróságával a karjai közé szoríthassa, akkor egyszerre csak egy kicsit sok lett belőle.”
Mártonnak fontos volt, hogy olyan szellemi műhelyek álljanak egy ilyen vállalkozás mögé, mint az Ikon Kiadó, a Kalligram, a Katona József Színház és Schilling Árpád, akiknek a felkérésére lefordította a második részt is. A teljes kötetben fordítói széljegyzetek is találhatók a kiadó munkatársaival és a kötet szerkesztőjével, Tóth-Czifra Júliával közös ötlet alapján, melyek megkönnyítik az olvasást.
A fordítás a szerző észjárásának is egyfajta analízise. Jékely és Kálnoky is nagykölteménynek olvasta a Faustot, Márton viszont úgy döntött, hogy színházi szöveg, drámai munka. Figyelembe vette a stilisztikai sokféleséget, a körülbelül húszféle versmértéket, azokat a részeket, amelyekben Goethe 17. századi költőket parodizál, de azokat is, amelyekben görög sorstragédiát akar írni, egy véresen komoly Euripidész-drámát. Ezeken a nehezebb részeken az segítette át, hogy arra gondolt, ő mégiscsak író, regényei vannak, és most csak azért fordít, hogy addig se írjon, mert akkor túl sok könyve volna.
Költős (melyben kicsit megismerhetjük Simon Balázst, akinek szó nélkül odaadnám a magyar Good Will Hunting főszerepét, és elképzeljük Tóth Krisztinát, ahogy tojással dobál egy idegesítő szomszédot)
A Literárium sorozat hagyományos része, hogy a meghívott is meghív egy számára fontos vendéget. Simon Balázs költő, Márton és Jánossy közös barátja 2001-ben halt meg, harmincnégy évesen. Az esten rá emlékeznek, az elképesztő szellemi képességeire, fantasztikus emlékezőtehetségére. Gyerekkorában több nyelvet megtanult orientalista szüleitől. ugyanakkor hiányzott belőle a bölcsesség és a belátás, emiatt nem igazán volt toleráns. Nem hiányzott viszont belőle némi agresszivitás, némi gőg, főleg, ha olyannal találkozott, aki kevesebbet tudott nála, az ilyesmi pedig előfordult néha. Első gimnazista korában azzal alázta porig a magyartanárát, hogy görögül idézte Homéroszt, és a vitáikban előszeretettel hivatkozott nemzetközi szakirodalmakra.
Jánossy Lajos a 11. kerületi általános iskolára emlékszik vissza, oda jártak. Akkoriban nem menzán ettek a gyerekek, hanem környékbeli vendéglőkbe voltak befizetve. A Bukarest vendéglőbe egyszer beállított a legfeljebb tizenkét éves Simon Balázs, hosszú bőrkabátban, zsebében egy Hegel-kötettel. Amikor hosszas vitába keveredett egy pincérrel, bevetette A szellem fenomenológiájának terminus technicusait. A géniusz szóval megközelíthető tehetsége egyszerre tudta megbabonázni és elidegeníteni a körülötte lévőket. Ugyanakkor naiv is tudott lenni: mindig az aktuális verséről gondolta, hogy az a legjobb. Elutasította a kritikát, antikarrierista módon viselkedett, mindent megtett, hogy ne kapjon ösztöndíjakat. Azt lehetett gondolni, hogy műveltsége révén az ilyesmin egyszerűen felülemelkedett, de mégsem így történt. Szenvedett is attól, hogy nem írnak róla kritikákat, miközben megvetette azokat, akik írhattak volna, mert tudatlan, hozzá nem értő senkiháziaknak gondolta őket. Ha olyan írt róla, akinek a kompetenciáit nem vonta kétségbe, akkor pedig megmámorosodott a sikertől.
Megvetette a pályatársait, akik ügyesebben, simulékonyabban intézték a pályájukat. De természetesen nem minden pályatársát: Borbély Szilárdot például kedvelte, és kedvelte Tóth Krisztinát is, akivel ugyanabban a házban lakott. Egyik szomszédjuk szerette püfölni a zongorát, Tóth Krisztina ezért egyszer hozzávágott egy doboz tojást. Ahogy a tojások csurdogáltak le a szomszédon, Simon Balázs elkezdett komoly érdeklődést táplálni Tóth költészete iránt.
Regényírós
A beszélgetés befejező részében Márton László prózái és drámái kerültek előtérbe. Első kötete, A Nagy-budapesti Rém-üldözés nem feltétlenül egy olyan pályát jelölt ki számára, mint amilyen következett. Most készülő regénye, a Hamis tanú is más történelmi korban, százharminc évvel ezelőtt játszódik. Regényei írása során arra jött rá, hogy amikor megnöveli az időbeli distanciát, akaratlanul is izgalmas áthallások jöhetnek létre. A Hamis tanúban szó van például a menekültválságról: az 1880-as évek elején Galícia felől nagy számban érkeztek oroszországi vagy lengyelországi zsidók, akik az akkori pogromok elől menekültek. Végzett kutatásokat, mert úgy gondolja, szükséges a többlettudás, még a kihasználatlan is, ami végül nem kerül bele a regénybe. A magabiztossághoz kell, hogy el tudja hitetni az olvasóval azt a töredéket, ami bekerül. Még egy trükköt elárult: úgy kell manipulálni a szöveget, hogy arról, ami igaz, az olvasó úgy gondolja, kitaláció, az időnkénti hasaláshoz vagy szélhámoskodáshoz pedig ne férjen kétség.
A sólyom a 24-es villamoson igaz.
Szerző: Gondos Mária Magdolna
