Az egyik legkínosabb dolog tizenéves melegként a könyvtárban matatni valami olyan után, ami rólad szól. Válogatni az ezer éve megjelent orvostudományi és szociológiai könyvek, az illusztrált görög versek és a dohos Thomas Mann-kötetek között. A tizenhárom éves leszbikusok Sarah Waters-t, Gordon Agátát és feminista pszichoanalitikusokat lapozgatnak titokban – és ritkán találják meg bennük azt, amit igazából keresnek. Maradnak a netről letöltött tévésorozatok: a Skins, az L World és persze A fiúk a klubból. A helyzet elég kétségbeejtő: nálunk teljesen ismeretlen az a kifejezés, hogy meleg ifjúsági irodalom. Nagy Boldizsár bemutatja a műfaj rövid történetét.
Rövid műfajtörténet
A messzi-messzi Újvilágban 1969 óta jelennek meg kifejezetten tizenévesek számára íródott, meleg és leszbikus témájú regények (elsőnek John Donovan kisregénye számít, az I'll get there: it better be worth the trip, ami két tizenhárom éves fiú kibontakozó szerelméről szól). A műfajnak speciális formulái és toposzai alakultak ki, amelyeket a klasszikus meleg irodalmon kívül az amerikai lektűrök és tévéműsorok ihlettek. Főhősük általában magányos, fehér, középosztálybeli iskolás fiú, aki próbálja elhelyezni magát az előítéletekkel teli heteroszexista környezetben, közben szerelmes lesz az iskola élsportolójába és végül vagy meghal autóbalesetben (1970-es, 80-as évek kedvelt fordulata) vagy boldogan él, míg meg nem hal (1990 utáni irodalom). A színes bőrűekről, biszexuálisokról és transzszexuálisokról szóló történetek igazi kuriózumnak számítanak azonban a mai napig is (néhány példa azért: Rosa Guy: Ruby – szerelmes regény két afroamerikai lánnyal a főszerepben; Brent Hartinger: Geography Club – ebben szerepel egy biszexuális ázsiai lány; Julie Anne Peters: Luna – ebben pedig egy fiú, aki lány szeretne lenni).
