Ady Endre „pop, punk és metál egyben, sanzon, népdal és sámánzene”, írja Király Levente, a költő publicisztikai írásaiból válogató Ady megmondja szerkesztője. Ráadásul olyan hangos, hogy a huszonegyedik századig elhallatszik. A Nyugat megmondóemberének mindenről volt véleménye az egyháztól a filozófiáig, és nem félt hangoztatni. Az újságíró Ady bebizonyítja, hogy régen sem volt minden jobb, olyannyira, hogy mire a kötet végére érünk, kiderül majd, hogy pontosan ugyanolyan volt, mint ma. Például ezért:
Ady megmondja - Válogatás Ady Endre publicisztikai írásaiból
Corvina, 2017, 212 oldal, 1990 HUF
Ady és a korrupció
(…) a jövő térképén Magyarország helyén egy fehér folt lesz, ezzel a felírással: >>Ez Magyarország volt, de elsikkasztották…<<
Valóban, csakis elmaradt, korlátolt, a mienkhez hasonló nevetséges társadalmi élet tarthatta fenn azt az abszurd teóriát, mely magát lovagiasságnak nevezi, de tulajdonképpen vérig sértő vélekedés a mi erős, öntudatos asszonyainkról!… Uraim, m. tisztelt ripők Uraim! A lovagiasság nem pohártörésben, de nem is könnyelmű párbajokban nyilvánul.
Ady és a kivándorlás
Egyazon erő űz el a Duna tájáról, ami a magyar parasztot. Menni, menni akárhova, mert itthon rossz. A Caronia utasai kenyér céljából bujdosnak el, s a magamfélék valamiért, ami ez országból jobban hiányzik a kenyérnél is.
Ady és az oktatás
Van-e abból haszna a hazának; ha szűk látókörű embereket nevelnek neki? Olyan egyszerű e dolog. Az ember sírni szeretne dühében, hogy ez – kényes kérdés. Nem a hazafiság revíziójáról van szó, habár a frázis ügyes. Arról van szó, hogy a csámpás, elfogult, kártékony hazafiság-magyarázat helyébe jöjjön már az igazi magyarázat. És az igazi hazafiasság. Jöjjenek a szabad, messzelátó, büszke szemek, a halló fülek, az értő és hasonlító elmék. Ne ordítsuk mindig a hazát, de szeressük, s legyünk számára olyan értékesek, olyan jók, amilyenek csak lehetnek e nagyszerű, világosodó korszakban fejlett kultúremberek.
Ady és az irónia
Bódító akácillat májusi vegetáció nélkül, könnyű zivatarok, Orbán-napi fagyok, lankasztó hőség néha-néha: ilyen a politika pünkösdje. Van nyelv is, tüzes és tüzetlen, de a magyar politika mostani pünkösdjében nem szállnak e nyelvek lelkes apostolok fejére. Nyalnak inkább. Kézfejet és lábfejet. A legnagyobb esetben is csak peregnek, mint a szélmalom.
