Fotó: Valuska Gábor
Kell-e még a szeretetről írni? Milyen a felnőttek ideális világa? Mi köze egy író bal lábának Morisseyhez? Tore Renberg és Hidas Judit beszélgetésén mindenre választ kaptunk. A harmadik magyarul megjelent regényének, a Charlotte Isabel Hansennek bemutatójára a Margóra érkező norvég írót, és a Hotel Havanna magyar szerzőjét Váradi Péter, a L’Hartmattan Kiadó főszerkesztője faggatta.
Tore Renberg – Bár jó néhány író óva int attól, hogy a regényei olvastán, vagy akár egy röpke személyes találkozó (ti. könyvbemutató, dedikálás, cigivásárlás a sarki trafikban) után messzemenő következtetéseket vonjunk le arról, hogy milyen ember is ő, Renberg valószínűleg épp olyan, amilyennek csütörtök délután a Preziben mutatkozott. Mindenkivel hosszasan beszélget, viccelődik, kamaszlányokkal fotózkodik, felismeri az évekkel ezelőtt a bemutatóján járt rajongót. Semmi köze Jarle Klepphez - nem kopaszodik, nincs kiégve, és ami a legfontosabb, hozzá nem kopogtatott be huszonöt éves korában egy hétéves kislány azzal a béna, és nagyon ijesztő Csillagok háborúja-parafrázissal, hogy Tore, te vagy az apám.
Felnőttkor – Létezik-e még a felnőttek ideális világa, ahová érdemes eljutnunk, indítja filozofikus kérdéssel a beszélgetést Váradi Péter. Hidas szerint ez a világ létezik, a felnőttkor pedig a felelősségvállalással kezdődik, ami Renbergnél az apaság kérdéséhez kapcsolódik. (Renberg harmadik Jarle Klepp-regényében a Marcel Proust-kutatóvá nemesedett cinikus diáknak szembe kell néznie élete eddigi legnagyobb kihívásával, az apasággal – a szerk.) Van egy heurékaélmény, mikor az ember megérzi, hogy felnőtté vált, ám a felelősségvállalást nem csak másokkal, de önmagunkkal szemben sem szabad elfelejtenünk.
Komédia – Írás közben Renbergnek az járt a fejében, hogy ezt a történetet már nagyon sokszor és sokféleképpen elmesélték, egy férfi reakciója viszont a hirtelen és váratlan gyerekáldásra (ami Jarlénél annyit jelent, hogy szembesítik egy helyzettel) már Charlie Chaplin idejében is hasonló volt. Jarle története viszont teljesen más irányba vezette a tollát – a váratlanul apává váló cinikus diák és a rábízott hétéves kislány, a címszereplő Charlotte Isabel Hansen ellentmondásai és kontrasztjai remek kiindulási alapot nyújtottak egy valódi komédiához. Az eddigi egyetlenhez a Renberg-életműben. A regényre tulajdonképpen úgy is tekinthetünk, mint a szerző reakciójára az eddigi könyveire – az előző két Klepp-történet után nem akarta ismét elszomorítani az olvasókat. Komédiát írni ugyanakkor nehezebb, és hát valljuk be, a Nobel-díjat sem ezért osztogatják. Hidas szerint a fő különbség közte és Renberg között az, hogy míg az ő végkövetkeztetései komorabbak, norvég kollégája még a tragédiát is könnyeden tudja tálalni. Renberg nem ítélkezik, ám ha ő írná Jarle történetét, valószínűleg teljesen másképp végződne – a hirtelen jött apaság által okozott traumából közelítene a szituációhoz. Minden sztorit elmondhatsz tragédiaként és komédiaként is, menti ki magát a komolytalankodás vádja alól Renberg. Ha leégne az épület, ahol épp tartózkodunk, arról úgy is írhatnánk, hogy a néző az öröm, és úgy is, hogy a bánat könnyeit törölgesse a szeméből olvasás közben. (Feltételezve persze, hogy túléljük a tűzvészt.) A komikus keret Váradi szerint egyetlen alkalommal törik meg – mikor egy különálló, novellaszerű fejezetben, már-már szociografikus távolságtartással vázolódik fel Charlotte édesanyjának története. Ha tényleg igaz, hogy a depresszív könyveket csak komédiák követhetik, akkor hiába áll a szomorú vég jobban Hidas Judit kezére, most készülő első regényén remekül fogunk szórakozni.
Popkultúra – Egyik lábának izmaiban már tizenkét-tizenhárom éves korától Dosztojevszkijt, másikban pedig olyan izgalmas zenekarokat hordozott, mint például a The Smith, vallja be Renberg. Bár az élet elitizmusa azt sulykolja belénk, hogy a Dosztojevszkijjel megtámogatott láb izmai a fontosabbak, az ő életében ez az arány inkább a Morissey-izom felé tolódott. Könyveiben az elitizmust és a popkultúrát keveri, és bár a közvélemény szerint utóbbi sokkal alacsonyabb szinten áll, ő ezt egyáltalán nem így gondolja.
Szeretet – Van-e értelme a szeretetről írni? – folytatja a filozofálást Váradi, mire Renberg gyorsan és határozottan rávág egy hangos igent. Lehetetlen, hogy ne írjunk róla, hiszen minden történetben lakik szeretet. Váradi a Karácsonyi bevásárlás című Hidas-novellát említi párhuzamként, ám míg a Charlotte Isabel Hansen végén felszabadul a boldogság és árad a szeretet, Hidas hősei csak elbeszélnek egymás mellett – miközben azt hiszik, hogy figyelnek a másikra, csak magukkal vannak elfoglalva.
Feminista kurva – A legkegyetlenebb dolog, amit egy fiatal fiúnak el kell szenvednie, hogy a korosztályába tartozó lányok nem őt, hanem egy idősebb fickót tekintenek potenciális barátalapanyagnak – kész szerencse, hogy egy komédiába remekül beilleszthető ez az apró kellemetlenség. Sajnos ez később sem változik, és a fiatal lányok például 41 éves férfiakba szeretnek bele, kacsint a véletlenül épp a negyvenes évei elején járó Renberg. Feminista kurvának soha senkit nem nevezhetsz, egy író viszont bármit kimondhat, ezért Jarle Klepp a regény egy számára különösen kellemetlen pontján épp ezzel vág vissza barátnőjének, aki elhagyni készül őt egy 45 éves professzorért. Nem is akármilyen professzorért, hanem egy SVÉDért. Éppen emiatt a nagy szólásszabadság miatt jó írónak lenni, viccelődik Renberg, majd hozzáteszi, hogy Norvégiában ez az egyik legbotrányosabb kijelentés, amivel valaki előállhat, Jarle védelmében viszont megjegyzi, hogy a művelt egyetemistának azért épp ez jutott az eszébe, mert pontosan tudta, hogy mivel bánthatta meg leginkább barátnőjét. Norvégia hosszú évek során vált az egyik legegyenjogúbb országgá, ám Renberg szerint nem szabad összekevernünk az egyenjogúságot az uniformizálással. Magyarországon ugyanakkor Hidas szerint a feministák nem a mainstream részei, az egyenjogúság témájára pedig kevésbé vagyunk érzékenyek.
Népszerűség – A Jarle-könyvek titka abban áll, hogy nagyon könnyű azonosulni a főszereplőjükkel. Hiába gondolta outsidernek hősét, épp ennek az ellenkezője tűnik igaznak. Titkárnő anya és alkoholista apa mellett valószínűleg nem kevés középosztálybeli fiatalnak kellett felnőnie – ilyen az élet, a különböző kulturális értékek miatt viszont minden országban újabb és újabb réteget kap Jarle története. Nekünk talán a gazdag feminista intézményével a legnehezebb azonosulnunk (ilyen Jarle barátnője is), valamint, ahogy egy nézői hozzászólásban felvetették, azért is, mert a regény sorozatjellege miatt Renberg hősével sokkal több különleges esemény történik meg, mint amennyi egy átlag olvasóval megeshet.
Jarle Klepp – Közhely, de a karakter egy idő után tényleg önálló életre kel, és a saját történetét kezdi el írni. Írás közben néha Renberg is azon kapta magát, hogy összehúzott szemöldökkel figyeli hősét, és szeretne néha rápirítani a tetteiért, döntéseiért. Az első két Jarle-regény (a Szerettem másképp is és a Mégis van apám) sokkal több önéletrajzi elemet tartalmazott, a Charlotte Isabel Hansen viszont inkább egy tündérmesévé alakult, vallja be szerző, majd a beszélgetés záróakkordjaként mindenkit óva int attól, hogy öt regényt írjon ugyanarról az emberről.
