Greta Thunberg az a kamasz, akit nem lehet betuszkolni egyetlen skatulyába se

.konyvesblog. | 2019. október 29. |

Forrás: Greta Thunberg/Facebook

Greta Thunberg jelenleg a világ legbefolyásosabb tinédzsere – írtuk róla korábban, akinek jelenleg két könyve is elérhető magyarul. Az egyik kimondottan a gyerekekhez szól (ez a Pagonynál jelent meg A jövőnk most kezdődik címmel), amely feleleveníti a svéd kamasz aktivista útját, egyúttal pedig a klímaváltozás okait és mechanizmusait elemzi. A másik kötet az Ég a házunk, amely Magyarországon a Corvina gondozásában jelent meg, és amelyet Greta Thunberg egész családja jegyez. Ez a kötet, Thunberg korábbi bejegyzése szerint arról is szól, hogy a testvérével hogyan alakították a szüleik gondolkodásmódját, különösen, ami az éghajlatváltozást illeti. Thunberg szülei ugyanis kezdetben nem voltak elragadtatva attól, hogy a lányuk sztrájkolni fog, sőt, közölték vele, hogy egyáltalán nem is támogatják. Thunberg ettől függetlenül 2018 augusztusában elkezdte tiltakozó akcióját a svéd parlament épülete előtt, a története pedig innentől kezdve eléggé ismert és dokumentált.

Erre a könyvre még Greta Thunberg is elégedetten csettintene

Illusztráció: Gévai Csilla (kép forrása)Hogyan magyarázzuk el egy gyereknek, mi az a túlnépesedés, az ökológiai lábnyom, a környezetszennyezés? Nyilván már egy óvodásnak is el lehet mondani a saját szavaival, és olyan példákkal, amelyek az ő kis életében is relevánsak, de mi a helyzet a nagyobb...

Thunbergnek ugyanakkor amennyi rajongója van, legalább annyi ellendrukkere is, amivel saját bevallása szerint ő maga is tisztában van. Azt ugyanakkor tagadja, hogy bárki fizetné vagy felhasználná őt, és azt állítja: nem áll mögötte senki, csak saját maga. Teljesen független és csak saját magát képviseli. Régebben még a szüleitől is nagyon távol állt a klímavédelemmel kapcsolatos aktivitás – ő volt az, aki felhívta rá a figyelmüket. Egy korábbi bejegyzésében azt írta, még sosem találkozott egyetlen olyan klímaaktivistával sem, aki a pénzért harcolt volna az éghajlat védelméért, és magát az elképzelést is teljes egészében abszurdnak nevezte. Thunberg amúgy jelenleg Kanadában tartózkodik, és néhány napja Vancouverben több ezres tömeg előtt mondott beszédet.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Flair Podcast #3: Mindenkinek van egy saját Bermuda-háromszöge – Beszélgetés Mechiat Zina költővel

Mechiat Zina költővel beszélgetünk második, Bermudák találkozása tilos című kötetéről.

...

Flair #2: BookTok, politikai viharok és az Alice Munro-titok – Beszélgetés Milovecz Laurával

Könyvhét, Vigadó tér 18-as stand: podcast a flair székekből, hallgassátok! 

...

Tarr Zoltán a Könyvhéten: Felfüggesztjük az árkötöttségi törvény alkalmazását

A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter bejelentését az Ünnepi Könyvhéten lelkes taps fogadta.

...

Flair Podcast #1: Paneloktól a londoni elitig – David Szalay és a Test

Spontán, kötetlen kibeszélő David Szalay Booker-díjas regényéről a Vigadó térről.

...

A bennfentes kívülálló – David Szalay megnyitotta az Ünnepi Könyvhetet

A magyar származású kanadai-brit író nyitotta meg a 97. Ünnepi Könyvhetet. Mutatjuk a beszédet. 

...

10 izgalmas nonfiction kötet a valóságunkról – könyvajánló az Ünnepi Könyvhéthez

Generációs különbségekről, ADHD-ról és a könyvgyűjtés gyönyörűségéről is ajánlunk könyvet.