Illusztráció: Gévai Csilla (kép forrása)
Hogyan magyarázzuk el egy gyereknek, mi az a túlnépesedés, az ökológiai lábnyom, a környezetszennyezés? Nyilván már egy óvodásnak is el lehet mondani a saját szavaival, és olyan példákkal, amelyek az ő kis életében is relevánsak, de mi a helyzet a nagyobb összefüggésekkel? Nos, az a helyzet, hogy Gévai Csilla kötete - amely júliusban a Szívünk rajta kiemelt könyve lett - nagyon jó kiindulópont lehet egy olyan beszélgetéshez, amely nemcsak égetően aktuális, de egy darabig valószínűleg még az is marad.
Gévai Csilla: Nagyon zöld könyv
Pozsonyi Pagony, 2019, 120 oldal, 2990 HUF
„Szóval mi, emberek, nemcsak állunk, ülünk, alszunk, játszunk, alkotunk, hanem mostanában sajnos szennyezünk és rombolunk is. Ha az emberiségről írok neked, akkor abba téged is beleértelek. Igen! Te is az egyik tagja vagy ennek a lassan nyolcmilliárd földlakónak, épp ebben a ruhában, amiben most ezt a könyvet olvasod, éppen ezen a helyen, ahol most vagy.” Ezzel a két mondattal Gévai rögtön be is rántja az olvasót a sztoriba, és rámutat arra, milyen felelőssége lehet az egyénnek abban, hogy már egészen kis korban óvja a környezetét.
Ez az a kérdés, amit ugyanis most már nem lehet elütni, és a felelősséget lerázva zöld hippiskedésnek nyilvánítani. Elég csak megnézni a kiskörei vízlépcsőnél feltorlódott szeméthegyet, vagy a drasztikus időjárási változásokat. Ráadásul mindezek olyan jelenségek, melyeket már egy kisgyerek is könnyen megért. Gévai kötete is nagyon szemléletes példákkal próbál rávezetni arra, hogyan csökkenthetjük azt az irgalmatlan ökológiai lábnyomot, amely alól már a gyerekek sem kivételek. Gévai elmagyarázza azt is, mi a baj a felmelegedéssel, miért fontosak, hogy megmaradjanak az erdők, és miért olyan nagy szó, ami máskülönben nekünk teljesen természetes, hogy ivóvíz folyik a csapból.
A kötet 12. fejezetét a 16 éves környezetvédelmi aktivista, Greta Thunberg is elégedetten olvasná, ez a rész ugyanis azzal szembesít, hogy bár nem mindenkinek fontos a környezetvédelem, ráadásul sokak szerint már túl késő bármit is tenni, Gévai szerint ugyanakkor nincs idő keseregni, hanem egészen egyszerűen cselekedni kell:
„Sajnos a Földet évtizedek óta betegítjük. Ez a hagyaték a nagyszüleinktől, szüleinktől elég kényelmetlen, és sajnos nem mondhatjuk azt, hogy
köszönöm, de ezt nem kérem,
ezzel nem szeretnék foglalkozni,
ez nem az én asztalom,
ez nem az én gondom,
én ehhez nem értek,
majd megoldja helyettem valaki más!”
A kötetben lehet rajzolni, és van saját szószedete is (benne olyan fogalmakkal, mint a passzívház vagy a biomassza), így egy gyerek is könnyedén elboldogul, ha idegen kifejezéssel találkozik a szövegben, és mi sem jövünk zavarban, ha egy felolvasás során hirtelen (és színtiszta véletlenségből) nem jut eszünkbe a mezoszféra definíciója.
