Fotó: Aegon Művészeti Díj
Reményteli és reményvesztett, múltbeli és jelenkori, fiktív és valóságos városképek elevenedtek meg az Aegon Művészeti Díj hétfő esti gáláján, melyen immár tizennegyedik alkalommal adták át ünnepélyesen az elismerést. Az idei díjazott, Takács Zsuzsa, igazoltan volt távol, a shortlisteseket a Katona színpadán Mán-Várhegyi Réka, Garaczi László és Krusovszky Dénes képviselte, míg Szvoren Edina, Simon Márton, Márton László, Dragomán György, Kemény István és Tolnai Ottó műveit Dankó István és Kiss Eszter szólaltatta meg. A zongoránál Darvas Kristóf játszott, az Egy szerelem három éjszakája búcsúdalát pedig Fullajtár Andrea énekelte.
Ismerve a március 15-i díjosztást, egyre nagyobb jelentősége van az Aegonnak – adta meg az est alaphangját Máté Gábor színész-rendező, a gála házigazdája (az est szerkesztője Gács Anna volt). Máté Gábor persze rögtön elismerte, hogy igaz, tavaly is ezt mondta, de – ahogy fogalmazott – „idén még inkább így érzi”. Politikáról viszont több szó nem esik, helyette a városi tematika uralja az est további részét, amit Takács Zsuzsa A Vak Remény című idei nyertes könyvének versei inspiráltak (a kötet szerepelt a tavalyi bestof-listánkon is). A díjazott igazoltan van távol, egy gerincműtétből lábadozik, így az elismerést lánya, Lengyel Anna veszi át Kepecs Gábortól, az Aegon Művészeti Díj alapítójától. Az ő tolmácsolásában csendülnek fel Takács Zsuzsa szavai is, aki szerint nincs boldogabb időszak egy költő életében, mikor befejez egy kötetet, és azt a visszajelzést kapja, hogy mások is olvassák a műveit. Csaknem ötven évig írta A Vak Reményben megjelent verseket, párbeszédet folytatott vele „Nem menekültem el a Vak Remény hívásától”, fogalmazott. Később bejátszották azt a telefonbeszélgetést is, pontosabban egy részletét, amikor az aegonosok közölték vele a jó hírt. Takács Zsuzsa abban a teljes verses életmű megtestesüléseként jellemezte a kötetet, melyben valóban ötven év munkája van benne, története viszont nem nélkülözi a csavarokat. A kötetnek ugyanis már 2004-ben meg kellett volna jelennie, már megkapta a levonatot is, amikor a kiadó egyik titkárnője telefonon elmondta neki, hogy olvasta a művet és meglepte, hogy Takács milyen sötéten látja a világot. A költőn szégyenkezés lett úrrá, visszavonta a kéziratot, utóbb hozzáírt, és így alakult ki a kötet ma ismert szerkezete.
Az Utolsó Ítélet tere
Habár Takács Zsuzsa fizikailag nem volt jelen, versei révén mégis erősen hatott, hiszen A Vak Remény sorai többször meg-megidéződtek az est folyamán. Például A Vak Remény gyöngülése című mű, melyben
„Találkozni akartam volna a Vak Reménnyel,
kértem, hogy mondjon egy alkalmas helyet.
Az Utolsó Ítélet terét, például, Budapesten,
vagy valamilyen süllyedő szigetet, ahonnan
nem vezet hazaút.”
Hogy hol lehet az Utolsó Ítélet tere, abban már nem volt egyetértés, hiszen a jelenlévők szerint a Nyugati téri aluljárótól kezdve a Golgota téren át a Kelenföldi pályaudvar váróterméig számos aspiránsa van ennek a címnek, viszont az mindenképp kiderült, hogy a város nagyon erősen meghatározza az Aegon-színpadon megjelent írók-költők írásait és olvasmányélményeit is. Az emlékezetes irodalmi városok között említette például Garaczi László a Vad nyomozók (Bolano) Mexikóvárosát, vagy a Tompa Andrea Omertájában és A hóhér házában is kulcshelyszínként szereplő Kolozsvárt. Mán-Várhegyi Réka szintén Bolanót emelte ki, mégpedig a 2666-ból megismert Santa Teresát, míg Krusovszky Dénes Bécs és New York mellett Budapestet hozta fel példaként: „Nem itt nőttem fel, és volt róla egy irodalmi képem. Nem ilyen lett” – terelte tapasztalati síkra a beszélgetést.
Krusovszkyval ugyanakkor még nem történt olyan, hogy egy olvasmánya hatására utazott volna el valahova („az legyilkolta volna az irodalmat”), az egyetlen kivétel talán Marrákes volt, ahol érdekes volt megfigyelnie, hogy Elias Canetti ötvenes években írt útijegyzeteihez képest mi tűnt el és mi maradt. Garaczi viszont Vonnegut miatt utazott el korábban Drezdába, két hetet töltött ott, és amikor nem olyan rég újraolvasta Az ötös számú vágóhidat, még mindig hihetetlenül eleven könyvnek találta. Mán-Várhegyi Rékának Budapesten Mándy hatása volt erős, gyerekként viszont Janikovszky Éva Aranyesőjét olvasva döntött úgy, hogy felnőttként majd Szegeden kellene élnie.
Fikció és valóság
Mán-Várhegyi Réka Mágneshegyét Máté Gábor jellemzése szerint a képzeletbeli és a valóságos város keveredése jellemzi, mire az író elmondta, hogy volt olyan verzió, melyben a város valóságosabban jelent volna meg, de „ettől szocialista realista prózává vált a szöveg és klisékre esett szét az egész”. Az írás folyamán a városrésznek több neve volt, például Auróra-telep és Répásmegyer, ezt aztán – a maga számára is váratlan fordulattal – átírta Békásmegyerre, leszögezve ugyanakkor, hogy ez a városrész nem egyezik a valóságossal, sokkal inkább múltja különböző városai és falujai keverednek benne. Garaczi szerint a Hasítás egyben egyfajta várostérkép is, igaz, kiderült, hogy ő maga eddig viszonylag szűk körben élt Budapesten, ennek a körnek határait pedig a külső Lipótváros, a Városliget és a bulinegyed szabja meg. Ám vannak városrészek, melyekről azért nem tudna írni, mert nagyon különböző élményei fűződnek hozzájuk – ilyen például Csepel, melyet gyerekként egy paradicsomi világként élt meg, fiatal felnőttként viszont az akkori Ho Si Minh Főiskola kihelyezett tagozatára járt oda („pokoli volt”), ma már viszont családi okokból megint szeret Csepelre járni. „Csepelnek annyi arca van, hogy nem tudnám megírni”, mondja, ellenpéldaként Manhattant hozva fel, amelynek szintén sok arca van, viszont nagyon erős az atmoszférája. Krusovszky Dénes regényében (Akik már nem leszünk sosem) és életében is fontos helyszín Bécs, jelenleg ott él, jól is érzi magát benne, „de hát az is csak egy város”, teszi hozzá. Kiderült viszont, hogy a fikció időnként erősen visszahat a valóságra, olvasóként nehéz az egyes síkokat szétválasztani; a szülővárosában például voltak olyanok, akiknek nem tetszett, ahogyan a regénybeli Hajdúvágás egyik köztéri szobráról írt, és egy hajdúnánási találkozón ez „kicsit sérelmi alapon” szóba is került, de Krusovszky szerint az este végül termékeny beszélgetéssel zárult.
