Második alkalommal adják át idén a Libri irodalmi díjat és a Libri közönségdíjat. Ismét nagyon színes mezőny jött össze, találunk benne gyűjteményes verseskötetet, debütáló novelláskötetet és világutazó nonfictiönt is. A közönség még egy hétig, április 30-ig szavazhat a kedvencére, a díjazottakat május közepén jelentik be. Szilágyi Zsófiát és a zsűri új tagját, Beck Zoltánt az elvárásokról, a nagy kimaradókról és a saját olvasási szempontjaikról kérdeztük. Elsőként Szilágyi válaszait olvashatjátok.
Tavaly többek közt arra voltunk kíváncsiak, hogy mi lehet a Libri díj ismertetőjegye. A második évben mit válaszolna erre a kérdésre?
Mostanra a legfontosabbnak azt látom, amit a választott szlogen, a Büszkék vagyunk kortársainkra is kifejez: vagyis azt, hogy a díj nem egyetlen, ünnepi estét tart lényegesnek, és nem egyetlen, díjazott könyvet szeretne kiemelni. (Még csak nem is kettőt, gondolva a szakmai-, illetve a közönségdíjra.) Azt a folyamatot érzem a díj ismertetőjegyének, hiszen ez volt a kérdés, amelynek során tíz kortárs szerzőt és könyvet fényképeken mutat meg, olvasásra ajánl, heteken keresztül, úgy egészében az olvasók elé téve azt a változatos világot, amelyet kortárs irodalomnak nevezünk. És, bár az öttagú zsűri hozza meg a végső döntést, a tízes listát egy népes csapat „szavazta össze” nekünk, ahogy elmondhatja a véleményét a közönség is, egészen április 30-ig. Mi, zsűritagok, februárban találkoztunk először, és májusban választjuk ki a győztest – ezt a csaknem féléves „fényt”, amit a díj, és ezzel a kortárs irodalom kap, látom a legfontosabbnak.
Mik voltak a tavalyi tapasztalatok és milyen elvárásai voltak idén?
Tavaly kellett kialakítanunk a kereteket mindannyiunknak, a díj létrehozóinak, a zsűritagoknak, a munkánkat segítő remek csapatnak, akik a marketinggel, a sajtókapcsolatokkal foglalkoznak. Most már minden olajozottan működik, vagyis elvárásom csak annyi volt, hogy a tízes lista izgalmas legyen, változatos, gondolok itt műfajokra, témákra, generációkra. Ez az elvárásom, szerencsére, teljesült. Hiányérzetek mindig vannak, persze, de ez leginkább a kortárs irodalom gazdagságát mutatja meg.
Hogyan jellemezné az idei mezőnyt?
Én mindig csodálom azokat a kollégákat, akik egy évből alig kilépve, vagy még nem is az év végére érve, akár már decemberben, magabiztosan kijelentik, hogy „ez nem volt a kortárs irodalom nagy éve”, „jelentős regény idén nem jelent meg”. (Fordítva is előfordulhat, bár a lelkendezés egy-egy év nagyszerűségéről vagy ritkább, vagy én kevésbé kapom fel rá a fejem.) Lehet, hogy az irodalomtörténészi énem miatt is erősebb bennem az óvatosság, láttam ugyanis elég erőteljes félrenézéseket, kortársi tévedéseket akár Móriczot, akár Kosztolányit kutatva. De nekünk, szerencsére, nem is az egész évből, hanem abból a tíz könyvből kell választanunk, amit kaptunk. És van itt fontos verseskötet, provokatív mű, ritkán megszólaló író, külföldi sikerre esélyes munka, satöbbi, satöbbi. Panaszkodni nincs okunk.
Milyen saját szempontok alapján kezdett neki az olvasásnak? Mik azok a paraméterek, amelyeknek egy nyertes könyvnek meg kell felelnie?
Követve a kortárs irodalmat, nyilván nem akkor láttam hozzá az olvasásnak, amikor megkaptuk a tízes listát, inkább a hiányokat pótlom, illetve figyelem az egyes könyvek kritikai visszhangját. Hiszen a szakmai zsűrinek azt is mérlegelni kell, melyik könyv fogadtatása milyen volt, valamennyire túl kell lépnünk egyéni ízlésünkön. És öten hozzuk a döntést, vagyis elgondolásaim vannak már ugyan, melyik könyvekért fogok harcolni, de, ha arra gondolok, a nyertes könyv milyen kritériumnak feleljen meg, akkor annak, hogy meg tudjunk az elsőségében állapodni a zsűritársakkal. Miközben nyilván mindannyian máshonnan, más-más könyvekhez képest olvasunk.
Volt olyan személyes kedvenc, ami lemaradt az idei rövidlistáról?
Kettőt mondanék, az egyik regény, Márton László Hamis tanúja, amely az 1882-es tiszaeszlári vérvádról szól, és egészen összetett, ugyanakkor szórakoztató mű; a másik pedig Tóth Krisztina Világadapter című könyve, amely számomra egyértelműen ott van a tavalyi év legfontosabb verseskötetei között.
