Szeretett, uralkodott, száműzetett, pedig Apponyi Géraldine nem is akart kalandos életet

Ruff Orsolya | 2015. október 05. |

geraldine1.jpgGéraldine királyné (képek forrása: Európa Könyvkiadó)

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény magyar lány, akiből egy szép napon királyné lett. Akár így is kezdődhetne Apponyi Géraldine története, és nem is lenne túl sok mesebeli túlzás benne, hiszen nagyon leegyszerűsítve tényleg ez történt vele. Az elszegényedett magyar nemesi családból származó Géraldine 1938-ban valóban tündérmesébe illő módon találkozott a megnyerő Zog királlyal, Albánia uralkodójával. Bár a politika diktálta, mégis szerelmi házasság lett az övék. A mesék hagyománya szerint boldogan kellett volna élniük, amíg meg nem halnak, az olaszok albániai inváziója miatt azonban a királynak és a királynénak sebesen el kellett hagynia a palotáját és az országát. Együtt soha többé nem is térhettek vissza oda. Apponyi Géraldine lenyűgöző történetéből a francia Joséphine Dedet írt nagyszabású memoárt, melyben addig még publikálatlan iratokat, leveleket, naplórészleteket is feldolgozott. A francia írónő 1996-ban személyesen is találkozott a száműzött albán királynéval, aki akkor már sok éve Dél-Afrikában élt, ám Dedet szerint továbbra is az maradt, aki volt – ízig-vérig huszadik századi európai nő.

Apponyi Géraldine mindössze huszonkét éves volt, amikor a tiranai udvarban bemutatták Albánia uralkodójának. Nem véletlenül került oda. Zog királynak abban az időben már feltett szándéka volt, hogy megnősül, és dinasztiát alapít. Joséphine Dedet szerint – akivel könyve budapesti bemutatóját követően beszélgettünk – elmesélte, hogy az uralkodónak egészen határozott elképzelései voltak jövendőbelijéről. „Egy arisztokratát, lehetőleg pedig egy magyar vagy osztrák hölgyet szeretett volna feleségül venni, akivel szilárd monarchiát akart alapítani”. A király ugyanis fiatalkorában két évet Bécsben élt, folyékonyan beszélt németül, és „nagyon kedvelte az osztrák-magyar monarchiabeli hölgyeket”, de legalább ugyanilyen fontos szempont volt számára, hogy jövendőbelije megértéssel viszonyuljon az albánokhoz.

Joséphine Dedet: Géraldine - Egy magyar nő Albánia trónján

Fordította: Rácz Judit, Európa Könyvkiadó, 2015, 336 oldal, 3990 HUF

 

Azokban a napokban több fiatal nőt is bemutattak a királynak, köztük volt Teleki Katalin grófnő is. A lány utóbb levelet írt Géraldine-nak, melyben arról biztosította barátnőjét, hogy a király elbűvölő ember, egyúttal arra biztatta, utazzon el Tiranába. Géraldine-t kétségek gyötörték, és szabályosan meg kellett győzni az albániai utazásról. „Úgy képzeltem – persze helytelenül –, hogy egyfajta rabszolgapiacra visznek, és lázadoztam ez ellen” – idézi a könyv a majdani királynét. Ha élt volna, Géraldine apja, Apponyi Gyula gróf, valószínűleg soha nem egyezett volna bele ebbe a frigybe, arra valószínűleg azonban senki sem számított, hogy a fiatal lány és a király valóban egymásba szeretnek. „Az albán utazás egyfajta sokként érte, hiszen először az országba szeretett bele, és igazából nem is számított arra, hogy első látásra beleszeret a királyba, de végül ez történt. A király persze már látott róla fotót korábban, és amikor személyesen találkoztak, nagyon bájosnak és gyönyörűnek találta” – meséli most Joséphine Dedet.

geraldine3.jpg

Az Apponyi-házaspár és lányaik, Géraldine (jobbra) és Virginia (Svájc, 1919.)

Akárhogy is nézzük, házasságuk a kezdet kezdetén egy diplomáciai megállapodás eredményének tűnt, mely Magyarország számára is fontos volt. A trianoni szerződés következtében Magyarország elveszítette területének kétharmadát, az ország azonban szerette volna visszaszerezni régi presztízsét. Az albánok szempontjából Magyarország ráadásul semleges országnak számított, amely nem akarta lerohanni őket – nem úgy, mint Olaszország vagy Jugoszlávia. A korabeli lapok mindazonáltal tele voltak légből kapott spekulációkkal és kitalációkkal, melyek egyebek között tudni vélték, hogy milliomos amerikai nagypapája révén Géraldine gazdag nemesi családból származik, amiből legfeljebb az amerikai nagypapa és a nemesi család volt igaz – a vagyon elúszott már rég a hadikölcsönkötvényekkel.

geraldine4.jpg

Esküvő Tiranában (1938.)

Zog királynak egyébként több magyar tanácsadója volt, köztük Ghyczy Miklós tábornok. „Volt egy francia szeretője, Lucrèce Reynaud, akivel a könyvem megjelenését követően találkoztam. Elolvasta a könyvet, majd felhívott, és azt mondta, ő tudja, hogy pontosan mi történt, hiszen jelen volt. Együtt utazott Géraldine-nal Albániába, és olyan dolgokat tudott, amiket más nem, hiszen közvetlen szemtanúja volt az eseményeknek. Ghyczy tábornok alig néhány nappal a királyi esküvő előtt hunyt el Tiranában. Így Lucrèce Reynaud volt az egyetlen élő tanúja az akkori eseményeknek. Nagyon sok kérdésemre választ tudott adni, fényképeket mutatott nekem, és végül egy teljesen új fejezet készült a második kiadásban arról, hogyan is zajlott le a találkozó a király és Géraldine között” – meséli Joséphine Dedet. Az írónő mindehhez hozzáteszi, hogy a királyi házasság kezdetben valóban diplomáciai megállapodásnak indult, ám „mikor találkoztak, valódi szerelem alakult ki közöttük, amely a király haláláig tartott, és még utána is, hiszen Géraldine királyné még az élete vége felé is szerelmes volt a férjébe”.

geraldine5.jpg

Zog király

Az albánok nagyon melegen fogadták új királynéjukat, és szimpátiájukat egyből elnyerte azzal, hogy nagyon gyorsan megtanult albánul. „Fiatal volt és nagyon szép, emellett katolikus. Az albán lakosság 10 százaléka akkor a katolikus kisebbséghez tartozott, ők természetesen nagyon örültek ennek a házasságnak, annak, hogy a muszlim királyuk egy katolikus nőt vesz feleségül. A jegyessége alatt Géraldine minden reggel a katolikus templomban imádkozott, és az albánok összességében nagyon pozitívan reagáltak a jelenlétére, hiszen Albániában nem volt harc a muszlimok és a keresztény kisebbségek között. Nagyon sok volt a vegyesházasság, a vallási közösségek között harmónia uralkodott. Emellett modern fiatal nő volt: rendszeresen sportolt, ami nem volt annyira elterjedt még akkoriban, teniszezett, úszott, és nagyon tisztelettudó volt. Tisztelte az albán hagyományokat, nem próbálta megmondani az embereknek, hogyan cselekedjenek, inkább igyekezett megérteni őket, mielőtt cselekvésre szánta volna el magát. Nagyon hamar aktívan kivette részét a szociális és oktatási ügyekből is” – vázolja fel az új királyné első napjait Dedet.

geraldine81.jpgGéraldine fiával, Lekával és amerikai nagymamájával (kalapban) 1940 körül Nagy-Britanniában

Az idill nem tartott túl sokáig. A királyi családnak 1939 áprilisában menekülnie kellett, Mussolini lerohanta Albániát. „Az olaszok azon a napon bombázták az országot, amikor Géraldine életet adott a fiának. Húsvét volt, ami sokkoló volt az albánok számára, hiszen az olaszok katolikusok voltak. Tehát nagyon gyorsan kellett döntenie, és kis híján életét vesztette szökés közben” – oszt meg további részleteket az írónő. Több évtizedes száműzetés vette ezzel kezdetét, melynek főbb állomásai Anglia, Egyiptom, Spanyolország és Dél-Afrika voltak. Az elűzött király már nem érhette meg a kommunizmus összeomlását, 1961-ben Franciaországban elhunyt, Géraldine azonban 2002-ben hazalátogatott Albániába. A száműzött királyné ugyanebben az évben, Tiranában hunyt el.

geraldine7.jpgZog, Géraldine és Leka a londoni Ritz Szállóban (1941.)

„Annyira szerette a férjét és a férje országát, hogy soha nem bánt meg semmit. Nagyon nehéz élete volt, mindig azt mondogatta, hogy ő nem kívánt ilyen kalandos életet magának. Szívén viselte azoknak az albánoknak a sorsát, akik a kommunista uralom alatt sínylődtek, és azokét, akik a fasiszták, majd a kommunisták miatt külföldre menekültek. Tudta, hogy nem ő az egyetlen, aki szenved, és sosem feledkezett meg az albán emberek szenvedéseiről. Emellett tisztában volt a magyarok szenvedéseivel is, és sokkolták a magyarországi események, különösen, ami 1956-ban történt” – meséli Joséphine Dedet.

Az írónő egyébként már gyerekként sokat hallott Géraldine-ról, a szülei ugyanis szoros barátságot ápoltak a királyné egyik fivérével, aki többször mesélt neki a nővére házasságáról, és a család történetéről. „Amikor történelmi tanulmányokat folytattam, akkor jöttem rá, hogy ez nem egy magántörténet, hanem diplomáciai és történelmi sztori is, hiszen Zog király, Géraldine királyné és Albánia történetében benne van az egész európai történelem. Minden, ami Európában a huszadik században történt, annak részesei voltak: az Osztrák-Magyar Monarchia vége, a világháborúk, a fasizmus, később a kommunizmus térnyerése, majd a hidegháború, és a kommunizmus bukása Kelet-Európában. A huszadik századi európai történelmet rajta keresztül akartam bemutatni” – magyarázza, miből is eredt a könyv ötlete.

geraldine9.jpgGéraldine és Leka

Amikor Joséphine Dedet levélben megkereste, akkor Géraldine már évek óta Dél-Afrikában, Johannesburg közelében élt, és az akkor már idős asszony beleegyezett, hogy írásban válaszol a kérdéseire. „Egy éven keresztül hosszú-hosszú leveleket váltottunk egymással. A családja történetéről kérdeztem, arról, hogyan ismerte meg a királyt, a házasságáról, az albán életéről, a száműzetés éveiről. Rengeteg levél volt a birtokomban, majd 1996-ban Dél-Afrikába utaztam, hogy találkozhassunk. Nagyon meleg fogadtatásban részesített, tíz napot töltöttünk együtt, beszélgettünk, és kitöltöttük a történet hiányzó részeit. Személyes jellegű dokumentumokat adott át nekem, melyeket még sosem használtak fel a történészek: naplókat, leveleket, diplomáciai iratokat. Sok levelet váltottam a húgával, Virginiával is, aki szintén sok emléket tudott felidézni” – teszi hozzá. Amikor a benyomásairól faggatom, elmeséli, hogy látogatása idején Géraldine még mindig nagyon szép asszony volt. Nagyon természetesen viselkedett, és úgy üdvözölte, mintha családtag lenne.

geraldine2.jpgGéraldine családja körében - a királyné körül fia, menye és unokája látható (Dél-Afrika, 1995.)

„Nagyon megható volt. Úgy viselkedett, mintha a nagymamám lenne, mégis íróként kezelt, és nem akarta megmondani nekem, mit hogyan írjak. Amikor már majdnem kész voltam a kézirattal, akkor elküldtem neki, és azt írta vissza, hogy nem bírta letenni, egész éjjel fenn volt, és a kéziratot olvasta. Ám sohasem kért arra, hogy akár csak egyetlen szót is megváltoztassak a szövegben” – mondja. Joséphine Dedet szerint Géraldine ízig-vérig huszadik századi európai nő volt, még ha a régi Európa már a múlté is volt. „Megható volt követni a sorsát a történelmen keresztül. Nemcsak egy királyné történetét akartam megírni, hanem egy modern nőét, aki tisztában volt a világ változásaival. Nem mindig örült ennek, néhány esemény elkeserítette, például, amikor a magyar vagy az albán kommunista rezsim ténykedéséről hallott. Tisztában volt vele, hogy az a világ, amelyben ő nevelkedett, süllyedőben van. Íróként ez nagyon megfogott engem. A történelemnek ugyanis főleg az a része érdekel, amikor valami véget ér, és új szakasz kezdődik. Egy nő szemén keresztül akartam megmutatni mindezt, hiszen esetleg olyan dolgokat is észreveszünk nőként, melyeket egy férfi nem feltétlenül” – teszi még hozzá.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

5 empatikus készség, ami megmentheti a párkapcsolatodat

Nincs párkapcsolat konfliktus nélkül – a kérdés tehát nem az, hogyan kerüljünk el egy összezördülést, hanem hogy hogyan kezeljük együttérzéssel. Íme öt tipp egy egészségesebb kapcsolatért.

...
Zöld

8 meglepő tény arról, hogyan hat az olvasás az agyadra

Hogyan hat egy jó könyv a memóriánkra? Milyen pszichés problémákkal szemben segít az olvasás? Az olvasás jótékony hatásait gyűjtöttük össze nyolc pontban.

...
Zöld

Meg fogsz lepődni, hogy milyen régi a reggeli kávéd

Biológusok megfejtették, hogy az arabica kávé több százezer évvel ezelőtt, természetes kereszteződés folytán alakult ki. Könyvek hírek (és kávé) mellé.