Szakításkor megszűnik a létezés koordináta-rendszere

.konyvesblog. | 2018. február 21. |

Bő egy éve jelent meg a Menő Könyvek első ifjúsági antológiája, Az első (ITT írtunk róla, és az év végi ötvenes listánkra is felkerült). Ebben Dragomán Györgytől Tasnádi Istvánig tizennégy szerző idézte meg az első szexuális együttlét emlékét, az előszót Nyáry Krisztián írta hozzá. A kötet elég nagyot ment, és várható volt, hogy lesz valamiféle folytatása.

Szakítós - Kicsit halj bele, aztán rázd meg magad és menj tovább!

Menő Könyvek, 2018, 376 oldal, 2990 HUF

 

A szerkesztők ezúttal a kapcsolati ív legvégére tették a hangsúlyt, és a most megjelent antológiának a Szakítós címet adták. Ez a kötet azonban nem csak a párkapcsolati szakításokról szól, hiszen szakítunk akkor is, ha egy másik országba költözünk vagy pontot teszünk egy sportkapcsolat végére. A fülszöveg így ír erről:

„A nagy érzelmi viharok ideje a kamaszkor, a fellángolásoké és a nagy csalódásoké, a heves vitáké - nemcsak a szerelemben, de barátainkkal, családunkkal is. Szakíthatunk szülőföldünkkel, kultúránkkal, kedvenc sportunkkal vagy hobbinkkal, és persze azzal is, akiről azt hittük, hogy maximum az ásó, a kapa és a nagyharang választhat szét minket.”

Az antológiában tizenkilenc szerző novellája olvasható; Csapody Kinga, a kötet felelős szerkesztője a mindennapkonyv.hu-nak azt mondta: fontos szempont volt, hogy a szerzők között a kortárs magyar felnőtt irodalom és a kortárs magyar gyerek- és ifjúsági irodalom is képviseltesse magát: „Az instrukció csak annyi volt, hogy ne csak párkapcsolati szakításban merjenek gondolkodni. A tavalyihoz képest vannak új, ismert szerzők is – Berg Judit, Totth Benedek −, de az igazi újdonság az, hogy olyan, nagyon fiatal szerzőket is felkértünk, akiknek most fog a Menő Könyveknél megjelenni az első kötetük, és vannak, akik már az első szakításon túl vannak, de az érettségin még nem.”

A szerzők: Balázsy Panna, Bencze Blanka, Berg Judit, Dragomán György, Erdős Zsuzsa, Garaczi László, Háy János, Horányi Hanna Zelma, Kalapos Éva Veronika, Karafiáth Orsolya, Király Anikó, Lakatos Levente, Makai Máté, Mészöly Ágnes, Molnár T. Eszter, Nagy Ildikó Noémi, Szabó T. Anna, Tasnádi István, Totth Benedek 

A kötet előszavát dr. Almási Kitti írta, olvassátok el:

Sok szakítás margójára

Szakítás… Rengeteg kérdés felvetődik bennünk ennek kapcsán, hiszen a legtöbbször váratlanul ér minket, hogy ez megtörténhet. Az egyik jellemző reakciónk az értetlenség: döbbenten fogadjuk a másik döntését. Miért tette ezt? Mi volt kevés? Mióta nem szeretett? Hogy tudok majd meglenni nélküle? Soha nem találok hozzá hasonlót…

Mindannyian éltünk már meg ilyet.

Ezernyi fájó ötlet villan be. Sorakoznak a félelmeink, egyfajta magyarázatként szolgálva az eseményekre. Biztosan kevés voltam hozzá… Akinek ez a szembenézés túl fájdalmas lenne, inkább a másikat hibáztatja – így egy ideig könnyebb elviselni.

Bárhogy is teszünk, elkerülhetetlen, hogy ez előbb-utóbb fájjon. Valakinek már a kapcsolat ideje alatt megterhelő az eltávolodás, hogy megváltozott valami, és így megkönnyebbülést hoz a döntés. Másoknak a szétváláskor olyan, mintha kihúzták volna a talajt a lábuk alól. Megszűnik egy pillanat alatt az a koordináta-rendszer, amiben addig léteztek, az egyetlen, amiben el tudták képzelni magukat, amiben azt hitték, szeretve vannak.

A közhiedelemmel ellentétben a fiúk, férfiak is egészen mélyen élik meg a szakítást, sőt, megkockáztatom a szakmai tapasztalataim alapján, hogy néha jobban összetörnek, mint a lányok, csak nem engedik meg maguknak azt a kiszolgáltatottságot, hogy ezt mások is láthassák. A könyv egyik csodálatos hozadéka, hogy egy-egy történet segít belelátni ebbe a jellemzően rejtett érzelmi állapotba, a kétségek megjelenésétől a belenyugvásig. Elgondolkodtató ezt női szemmel is olvasni, mert visszamenőleg jobban megérthetjük azokat a fiúkat, akiket elhagytunk, vagy akiket később drasztikusan megváltoztatott egy ilyen élmény.

A szakítás egy fontos dolognak a végét, a testi-lelki-szellemi kapcsolatunk lezárását jelenti, ami lehetett bármilyen rövidke is, de az életünk, a történetünk részévé vált. Le kell kerekíteni egy fejezetet, ha meg akarjuk érteni, mi történt. Amíg benne vagyunk egy kapcsolatban, természetes, hogy nem tudunk objektíven rálátni az abban zajló folyamatokra, a másikban végbemenő változásokra, csak annyit vagyunk képesek érzékelni belőle, amennyit elbírunk.

A szerelmi kapcsolatainkban érzelmileg kiszolgáltatottá válunk, ezért a szakítás veszteségélménye rendkívül megrázó. Fel kell dolgoznunk, hogy nem kellünk, nem eléggé kellettünk a másiknak. A legtöbben úgy élik meg, hogy egy részük meghal ilyenkor, ami pótolhatatlan, és ami így, ebben a formában már nem lesz újra. Minden ilyen csalódás arra késztet, hogy legközelebb óvatosabbak legyünk, hogy ezt ne tehessék meg velünk.

A könyvben összegyűjtött, érzékenyen megírt történeteken keresztül mintha egy filmet néznénk, úgy követhetjük e pillanatokat a főhős szemszögéből, és betekinthetünk ennek a lelki folyamatnak olyan árnyalataiba, amik óhatatlanul felidézik saját emlékeinket is. Nem lehet kikerülni, hogy bevillanjanak azok az évek, amikor még ártatlanul, védőburkok nélkül, naivan ereszkedtünk bele a szerelem édes érzésébe, mit sem törődve azzal, hogy az elmúlhat, megváltozhat egyszer.

Dr. Almási Kitti

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél