Suttogások és sikolyok

mesele | 2011. január 17. |

Belgrádot, Zágrábot, Budapestet, de még Kolozsvárt és Marseilles-t is érintve utaztunk keresztül a ’70es, ’80as éveken, találkoztunk Teslával, és kiderült, hogy Einstein Kati utcájából nősült. Az Ex Symposion Ladik Katalin-számának bemutatóján jártunk.


Ladik Kati (fotó: Valuska Gábor)
 

A Ladik Katalin munkásságához fűződő emlékek, elbeszélések kaptak teret az esten, és hozták közelebb a 70-es, 80-as évek kulturális atmoszféráját, miközben a beszélgetőtársak arról meséltek, melyek voltak a Katihoz fűződő első élményeik, és arról, hogy milyen személyes előzmények kapcsolódnak e lapszám megjelenéséhez. Szkárosi Endre például a beszélgetés közepe táján a Ladik életmű-kiállítás megnyitóját elevenítette fel, mely tavaly november 26-án volt a Vajdasági Modern Művészetek Múzeumában. Elmondta, hogy Kati esetében nehezebb összefoglalni, hogy mit is jelent az életmű, mert szerteágazó, a vizuálisan megjeleníthető dolgoktól, mint a sorírásos, lineáris költészet, a testköltészeten, performanszokon át a hangköltészetig sok műfajt érint. A kiállításmegnyitóra a múzeum tere megtelt a különböző korosztályok képviselőivel, és ahogyan az aurák találkoztak, a légkörben összesűrűsödött ez a ’62-től kezdődő időszak.

Ezen a rendezvényen is valami hasonló történik. Sokan vannak a nézőtéren és a színpadon is. Józsa Márta in medias res kezdéssel is jelzi, örül annak, hogy ilyen informális a hangulat. Miután mindenki megérkezett a költők kivételével és elég szék került a színpadra (melyen teljes létszámban tízen ültek), rögtön e lapszám előzményére tér. Az ötlet tavaly tavasszal fogalmazódott meg azon a szegedi beszélgetésen, mely a Symposionok történetével és a hozzá kapcsolódó irodalmi mozgalmakkal foglalkozott. Józsa Márta elsőként Katitól kérdezi, hogyan emlékszik az akkor Ladányi Istvánnal folytatott beszélgetésre (a beszélgetés szerkesztett változata szerepel az újságban). Kati elmondja, hogy nagyon komoly munka volt számára felidézni az emlékeket, néhány kérdés hirtelen érte, volt, ami megrázta, ezért inkább az érzelmi emlékezés uralkodott rajta, és az emlékezés hevében indulatosan beszélt – ezért viszont életszerű volt az emlékezés.