Fotó: Valuska Gábor
Kaponay Réka szüleivel és ikertestvérével járja a világot tízéves kora óta. A magyar származású, de Ausztráliában élő család 2010-ben döntött úgy, hogy felhagynak korábbi stresszes életformájukkal, és inkább utazgatni fognak. Réka és testvére azóta magántanulók, ismereteiket elsősorban élmények révén szerzik, s már csaknem negyven országban jártak. Réka kalandjairól blogot ír, első regénye, Az Őrző hajnala pedig tizennégy éves korában jelent meg. A rendhagyó fantasy, amelynek főhőse egy Fūko nevű kutya, már magyarul is olvasható a Kolibri Kiadó jóvoltából. A fiatal íróval álmokról, félelmekről és az utazások során szerzett tapasztalatokról beszélgettünk.
Hat éve utazol a családoddal a világ körül. Mit gondolsz, mi a worldschooling, vagyis a tapasztalati tanulás legnagyobb előnye?
Az utazások révén lehetőségem volt, hogy rátaláljak arra a szabadságra, ami a hagyományos oktatási rendszerben tanuló fiataloknak nem adatik meg. Mi mindig azt tanuljuk, amit szeretünk, és a végletekig követhetjük a vágyainkat. Ezért is írhattam meg ezt a könyvet, mert megvolt a lehetőségem, hogy kövessem az írás iránt érzett szenvedélyem.
Kaponay Réka: Az Őrző hajnala
Fordította: Sepsi László, Kolibri, 2017, 576 oldal, 3999 HUF
Az utóbbi pár év alatt harminckilenc országban jártatok. Melyik volt a kedvenced?
Ez egy nagyon nehéz kérdés, nem mondhatnám, hogy van abszolút kedvencem. De voltak olyan helyek, ahol tényleg éreztem egyfajta különleges kötődést. Az egyik ilyen a skót felföld volt. Imádom a történelmet, ezért amikor ott voltunk, összevissza rángattam a családomat, minden kastélyt és romot meg akartam nézni. Rabul ejtett a hely energiája. A családommal nagyon szeretjük Európát, azon belül is főleg Magyarországot és Erdélyt, ahonnan az édesanyám származik. A testvérem Spanyolországért van oda. De bárhová is megyünk, az emberek és a történeteik azok, amik számunkra a legmeghatározóbbak és a legtöbbet jelentik.
Miért Spanyolországot választottad a regényed helyszínéül?
A könyvem megírásában a spanyolországi utazásunk inspirált, ugyanis Andalúziában, Arcos de la Fronterában ismertem meg a történetem főszereplőjét, az igazi Fūkót. A város kisugárzása is nagyon magával ragadott, és ez összeadódott a többi élménnyel, illetve azzal, hogy találkoztam ezzel a különleges kutyával. Csak két-három napot voltunk a városban, de ez elég volt, ahhoz, hogy megszülessen az ötlet: egyik este, amikor bejött a szobába Fūko, egyszer csak belém hasított. Az első jegyzeteimet Marokkóban készítettem el. Aztán iderepültünk Budapestre, ahol már el is kezdtem írni.
Említetted, hogy az édesanyád Erdélyből származik. Az édesapád hol született?
Édesanyám tizenkét éves korában települt át Ausztráliába, édesapám viszont már ott született, de mindkét szülője magyar.
Ez az oka, hogy bizonyos magyar motívumok fontos szerepet kaptak a regényben?
Igen, mindenképpen azt akartam, hogy a saját kultúrám része legyen a történetnek. Ezért is vannak a könyvben olyan karakterek, akik magyarok, például az egyik női szereplő, Irene. És így került be a rovásírás is, amit úgy építettem be a történetbe, mint az álom nyelvét. Maga az álomidő motívuma viszont az ausztrál bennszülöttektől származik. Fontos volt számomra, hogy mind az ausztrál, mind a magyar örökségem megjelenjen, és ebben a könyvben összeillesztettem a kettőt.
A történeted elsősorban az álom és valóság ellentétére épül. Ez a téma miért ragadta meg ennyire a fantáziádat?
A könyvben megjelenő álom-aspektus már az utazásunk elején nagyon központivá vált az életemben. Mielőtt elkezdtük a világkörüli utat, lehetőségünk volt Ausztráliában is tenni egy nagyobb kirándulást, négy hónapig utaztunk keresztül-kasul az országban. Ez alatt az időszak alatt meglátogattuk az őslakosok szent földjét is, ahová csak meghívással engednek be embereket, fehéreket pedig csak nagyon ritkán. De egy kedves barátunknak köszönhetően mi bejutottunk, és ott volt egy nagyon meghatározó élményünk; az egyik őslakos mutatott nekünk egy gyönyörű festményt, s megosztotta velünk történetét és álmodását. Ettől a pillanattól kezdve vált ennyire fontossá nekem ez a téma, amely inspirációs forrás maradt a későbbiekben is.
Ezért is lett Dreamtime Traveler a blogod címe?
Igen, a blogot akkor kezdtem el írni, amikor 2012-ben megkezdtük az utazást. Az indulást követően nagyon sok baráttal és családtaggal kellett tartanom a kapcsolatot. Mindenkinek küldtem élménybeszámolókat emailben, de az utazás közben nagyon nehéz volt mindenkinek egyesével írni. Így jött az ötlet, hogy létrehozok egy olyan oldalt, ahol bárki olvashat a kalandjaimról, és ahol mindenkivel kommunikálhatok.
A regényedben nagyon fontos téma a félelmekkel való szembenézés. Ezt az üzenetet is az utazások inspirálták?
Igen, abszolút. Az útjaink során számos alkalommal ki kellett lépnünk a komfortzónánkból, volt amikor elfogytak az utolsó dollárjaink is, volt amikor kényelmetlen helyzetbe kerültünk. Szerintem mindenkinek vannak félelmei, de nem az a fontos, hogy mik azok, hanem hogy merjünk szembenézni velük. Nekem is sok félelmem volt, amiket meg sem neveztem egészen addig, amíg el nem kezdtünk utazni. Például komoly problémáim voltak a szeparációval, féltem attól, hogy külön legyek a szüleimtől. Az utazás megadta a lehetőséget, hogy ezt a félelmemet magam mögött tudjam hagyni, és ez magabiztosságot adott nekem. Ennek az érzésnek árnyalatait próbáltam megragadni a könyvben is: teljesen rendben van, ha valaki tart valamitől, de jobb szembenézni vele és leküzdeni.
A másik központi téma a történetben a megbocsájtás. Ahhoz, hogy győzedelmeskedjen a rossz felett, Fūkónak meg kell tanulnia, hogyan adhat új esélyt azoknak, akik bántották.
A megbocsájtás a megoldás minden konfliktusunkra. Fūko a könyv elején ezt nem veszi észre. Még nagyon fiatal, ezért amikor konfliktusokkal kerül szembe, akkor erőszakkal és dühvel kezeli őket. Csak később, a történet vége felé jön rá, hogy megbocsájtással kell reagálnia, mert csak ez hozhatja el a békét és a szeretetet a barátai és a családja számára.
Ez az üzenet az, amit az olvasók számára közvetíteni szeretnél?
Igen, ez az egyik legfontosabb üzenete a könyvemnek. A másik pedig, hogy sosem vagy túl fiatal vagy túl idős ahhoz, hogy kövesd az álmaidat. Ha van egy vágyad, de azt mondják, hogy nem érheted el, akkor is elég határozottnak és elszántnak kell maradni, aztán pedig le kell ülni és meg kell csinálni. Nem szabad meghátrálni vagy megállni.
Amikor elkezdted a regényedet, tudtad, hogy fantasy lesz belőle?
Mindig is szerettem a kreatív írást, amióta az eszemet tudom ez az egyik legfőbb szenvedélyem volt. Könyvtárakba jártam és rengeteget olvastam, aztán amikor hazamentem, megírtam a saját történeteimet. A fantasy mindig is a kedvenc műfajaim közé tartozott, de amikor írtam a könyvet, valamiért természetesnek éreztem, hogy a történetbe realista elemeket is bevonjak. A regény ugyanis egy valódi helyen játszódik, és a főszereplő is egy igazi, a valóságban is létező kutya. Nagyon élveztem, hogy egyszerre tudok építeni a képzeletbeli és valóságos elemekre
Főszereplőnek állatokat, elsősorban kutyákat választottál. Ez nem tette nehezebbé a karakterek kidolgozását?
Mindig nagyon szerettem az állatokat, és mindig foglalkoztatott, hogy vajon milyen gondolatok lehetnek a fejükben. Nagyon érdekes volt megtapasztalni azt, hogy miként lehet lelket vinni az állat karakterekbe. Meg kellett találnom a hangjukat, hogy kifejezzem, mit gondolnak ahhoz, hogy sikerüljön életre kelteni őket. Ez egy egyedülálló aspektusa a könyvemnek, valami olyan sajátosság, amiről azt gondoltam, hogy az olvasók élvezni fogják.
Tervezel második részt is?
Igen, ami azt illeti, most írom a folytatást. Úgy tervezem, hogy Fūko történetéből egy trilógia lesz. Amíg el nem készül a második könyv, itt is maradunk Budapesten, már csak azért is, mert októberben turnéra indulunk, magyar iskolákat fogunk meglátogatni, ahol megosztom a történetemet a gyerekekkel és felnőttekkel.
Mesélsz valamit a folytatásról?
A második részben arra törekszem, hogy semmi se legyen fekete vagy fehér, tehát nem a jó fog küzdeni a rosszal, hanem azt fogom megmutatni, hogy a jóság árnyalatainak is millió fokozata van.
Szerző: Forgách Kinga
