Illusztráció: Rofusz Kinga Otthon című könyvéből
Kép és szöveg kapcsolata talán egyetlen műfajnál sem olyan erős, mint a gyerekkönyvnél. Magyarországon az olvasók többsége elsősorban még mindig a szöveget keresi a könyvben: szülőként szeretünk olvasni és felolvasni, belekapaszkodni a szövegbe, és legfeljebb a böngészőket bújva nem bánjuk, ha teljesen hiányzik a kép mellől az írás. De mi a helyzet azokkal a könyvekkel, amelyek szöveg nélkül mesélnek el egy teljes történetet? Mit kezdünk azokkal a kötetekkel, melyekben nincs egyetlen betű sem, vagy ha elvétve akad is, csak az illusztráció része. A Nyugat-Európában silent booknak nevezett műfajnak nincs is igazán még magyar neve – fordíthatnánk akár némakönyvnek is, ez azonban félrevezető, hiszen ezek a kötetek nem némák, hanem a vizualitás nyelvével mesélnek el egy történetet, és az sem baj, ha ez a történet minden egyes alkalommal másképp hangzik el.
Rofusz Kinga: Otthon
Vivandra, 2018, 64 oldal, 3500 HUF
A népmesék sajátossága, hogy ugyanannak a történetnek rengeteg változatát mesélik világszerte. Egyszerűen nem lehet hibázni, hiszen a mese és mondanivalója érvényes marad akkor is, ha bizonyos részletek megváltoznak. Ugyanez igaz a szöveg nélküli könyvek (angolul: silent bookok) meséire, amelyek a képek révén bár felkínálnak nekünk egy történetet, ám csak rajtunk múlik, hogyan öntjük szavakba. Magyarországon még viszonylag ismeretlen a műfaj; 2006-tól kezdve például a Csimota Kiadónál jelentek meg olyan szöveg nélküli könyvek, melyek teljes történeteket meséltek el. Ez a Design-könyvek sorozat, amelyben a felkért illusztrátorok (mások mellett Kárpáti Tibor, Baranyai (b) András, Nagy Dia, Kasza Juli, Bodonyi Panni) olyan ismert meséket dolgoztak fel, mint a Piroska és a farkas, a Csipkerózsika vagy a Csizmás kandúr. Az európai kultúrkör szerves részét képező történeteket vizuálisan elmesélő kötetek száma immáron eléri a 23-at. Ahogy Csányi Dóra, a Csimota főszerkesztője kiemelte, a sorozatba olyan mesék kerültek, melyek korábban mind a szájhagyományban éltek:
„A mesék ilyen módon való feldolgozása ismét visszaadja őket ennek a hagyománynak, ami szerintem nagyon izgalmas, mert valahogy kezdünk elfelejteni szabadon mesélni”.
A szöveg nélküli könyvek valóban arra késztetik az olvasót, hogy szabadon engedje a fantáziáját. Egy ismert mese ebből a szempontból könnyebbséget is jelent, hiszen ismerjük a vázát, ez pedig segíthet a felidézésében, viszont nem szabad elfelejteni, hogy a fejünkben rögzült mesei fordulatok olvasóként akár gúzsba is köthetnek. Mindez kihat az illusztrátor munkájára is. Maros Krisztina számára a Csipkerózsika esetében épp az jelentette a kihívást, hogy ezt a közismert mesét, melyet olyan sokszor és sokféleképpen bemutattak már, hogyan tudja a saját képi nyelvére lefordítani, milyen atmoszférát hoz létre és milyen eszközökkel éri el azt. „Egy saját képeskönyv kitalálásában viszont épp az a nagy feladat, hogy egy mások számára teljesen ismeretlen mögöttes tartalmat hogyan lehet a lehető legprecízebben átadni, vagyis megértetni magam csakis a képeken keresztül” – meséli az illusztrátor, aki 2017-ben a bolognai gyerekkönyv-vásáron döntős lett a szöveg nélküli könyvek versenyén. A Milyen színű a boldogság? a boldog pillanatok könyve: eredetileg egy kislány lett volna a főszereplője, aki a kötet lapjain bejár egy képzeletbeli utat, amelynek állomásai egy-egy boldog emléket idéznek fel benne.
„Csak később, menet közben forrta ki magát a történet olyanná, amilyen végül lett: nemcsak egy szereplő van, hanem ahány oldalpár, annyiféle. Tehát a sokszínűség ilyen értelemben is érvényesül, és izgalmasabbnak érzem, ha azt látjuk, hogy mikor boldog a macska, mitől boldog a medve vagy a majom, mintha csak egy karakter szemén át néznénk a világot. Mikor mindez összeállt, utána fűztem föl egyetlen szálra ezt a sok-sok apró élményt, így lapozáskor együtt haladunk a dombokon, vizeken, levegőben – tulajdonképpen végigmegyünk egy teljes napon, amelyben mindenkinek megvan a saját boldog pillanata.”
A kötet a Pozsonyi Pagony gondozásában végül nem szöveg nélkül, hanem egy verssel jelent meg. „Ebben a könyvben a képek dominálnak, a képeké a főszerep, és tulajdonképpen mindenféle szöveg nélkül is teljes értékűek – mint ahogy eredetileg mindenféle szöveg nélkül készültek” – meséli Kovács Eszter, a Pagony főszerkesztője. A kiadó mégis felkérte Szabó T. Annát, hogy picit „illusztrálja” a képeket – szöveggel. Hogy miért? „Egyszerűen az a tapasztalatunk, hogy egy könyv szöveg nélkül a magyar olvasó számára nem könyv (kivételt képeznek – talán – a böngészők). Nem nézők vagyunk, nem is egyszerűen befogadók, hanem olvasók, és a könyvet aszerint mérjük, mennyi szöveg van benne. Ez nemcsak úgy igaz, hogy gyakorlatilag nincs szöveg nélküli, csak képes könyv, hanem úgy is, hogy általában sokkal több a szöveg a mi gyerekkönyveinkben, mint az angolszász, francia vagy olasz mesekönyvekben – a magyar ember szövegcentrikus. Attól tartottunk, ha kiadunk egy könyvet teljesen szöveg nélkül, akkor a szülők egyszerűen nem tudnak majd mit kezdeni az egésszel – de nem szerettük volna elrontani az eredeti koncepciót sem. Ezért hangsúlyoztuk, hogy itt a képek ihlették a verset, és nem a versre készült az illusztráció. Ez a szöveg Szabó T. Anna olvasata a képekről, de mindenkit, gyereket és felnőttet egyaránt, arra biztatunk, hogy miután (vagy mielőtt) elolvasták Anna gyönyörű sorait, merüljenek el Maros Krisztina képeiben, fedezzék fel az apróságokat, az összefüggéseket, az áttűnéseket, az oldalak egymásutániságát, böngésszenek, találjanak ki történeteket, írjanak hozzá verset – tapasztalják meg, milyen az, amikor nem a szöveget, hanem a képeket olvassuk!” Maros Krisztina is úgy véli, hogy bár az ilyen típusú könyvek alapvető funkciója az, hogy elmeséltesse az olvasóval a saját benyomásait, és hagyja, hogy mindenki maga fedezze fel a képeken megbújó részleteket, Szabó T. Anna gyönyörű verse is egy ilyen sajátos értelmezése a képeknek. „Ha vannak olyan szülők, akik kedvet kaptak hozzá, hogy maguk is saját mesét alkossanak, én annak nagyon örülök, és csak azt tudom tanácsolni, hogy bátran! A hagyományos képeskönyvekkel szemben – a megfogalmazást illetően – itt végtelenek a lehetőségek.” Maros Krisztina egyébként úgy gondolja, hogy akkor tud jól működni egy szöveg nélküli könyv, ha az illusztrációk segítségével oldalról oldalra kibontakozik a mesélnivaló, és az sem baj, ha egy picit mindenki másképp önti szavakba a látottakat.
Rofusz Kinga: A silent bookból mindenki kiolvashatja a saját történetét
Fotó: Valuska GáborKépzeljük el, hogy leveszünk egy könyvet a polcról, és elkezdünk mesélni a gyerekünknek. Szokványos történet, rengeteg családban a napi rutin része. De mi van akkor, ha az adott könyvben nincs egyetlen árva betű sem, vagy ha van, az is az illusztráció...
Hasonlóképp vélekedik Rofusz Kinga is, aki szerint egy ilyen típusú képes könyvben mindenkinek ott rejtőzik a saját története. Októberben jelent meg Otthon című silent bookja a Vivandra Kiadónál, mely a költözés, az elszakadás belső lelki folyamatait meséli el a képek segítségével. A történet középpontjában egy régi ház áll, melyet a család elad, és el kell költözniük. „A könyv egy kisfiú szemszögéből mutatja meg, hogy a régi otthon elhagyása tulajdonképpen egy gyászfolyamat, hiszen el kell válnia, el kell szakadnia, amit természetesen drámának él meg. Az idősebb generációt a szülők mellett a nagymama képviseli, aki a maga bölcsességével, de a régihez való ragaszkodásával is jelen van ebben a történetben. Az Otthonban azt akartam megmutatni, hogy egy ilyen elszakadást igenis el kell gyászolni, és majd utána felépülhet valami új” – meséli Rofusz Kinga. Az illusztrátort a Vivandra vezetője, Ágoston Alexandra kereste fel a silent book ötletével: szabad kezet adott neki a témaválasztásban, és bár Rofusz Kingának több ötlete volt, mindig visszakanyarodott az otthonhoz – valószínűleg azért, mert nagyon hasonló élethelyzetben volt a felkérés idején.
Könyves Magazin 2018/3.
LIBRI-BOOKLINE ZRT, 2018, 76 oldal, 15 pont + 100 Ft
A kötet majdnem két évig készült, ennek oka az is, hogy a megalkotásánál egészen másképp kellett gondolkodnia, hiszen itt valóban csak a képek mesélnek. „A kép az eszközünk: az, amit megmutatunk és az is, amit nem. A kihagyás ugyanis legalább olyan fontos, mint amit megjelenítünk. Ezt eddig is így gondoltam, de ebben az esetben aztán végképp, hiszen az egész történet dramaturgiáját csak a kép tudja megtámogatni. Egyetlen szó nincs benne, ami segíthetne. Ráadásul, amiről a könyv szól, az nagyrészt egy belső, lelki folyamat, amit úgy kellett előhozni és megmutatni, hogy egy pillanatig se legyen szájbarágós” – meséli. A szöveg nélküli könyv megalkotását egy stratégiai játékhoz hasonlította:
„Nemcsak az a fontos, hogy az egyik kép átadjon a másiknak, hanem az is megeshet, hogy három kép múlva beesik egy olyan információ, amely a történet szempontjából különösen lényeges”.
Biztosan lesznek olyan olvasók, akiket kicsit elrettent a szöveg hiánya. Pedig a forma rengeteg lehetőséget rejt magában, és egyben felszabadító is lehet. Az olvasó maga is alkotóvá válik, hiszen a saját szavaival, a gyerekére figyelve, annak életkori sajátosságait és hangulatát figyelembe véve mesélhet el egy olyan történetet, ami soha nem válik unalmassá, hiszen minden alkalommal picit változik. Rofusz Kinga fontosnak tartja, hogy a silent bookhoz kicsit le kell lassulni: oda kell figyelni, befelé kell fordulni. „Amikor egy sima könyvet olvasunk, a saját belső olvasatunknak akkor is elő kell jönnie. A szülő gyakran szöveges könyvet választ, mégpedig úgy, hogy azzal neki minél kevesebb dolga legyen. Az olvasás nekünk mindig egy szent esemény volt, amire időt kell szánni, amibe a gyerekek mindig belekérdeznek, amiről mindig elmondják a véleményüket. Ennél a könyvnél 100 százalékig oda kell figyelni, hiszen mindenkinek el kell merülnie, hogy a saját kis történetét megtalálja benne.”
Hogyan olvassunk egy szöveg nélküli könyvet?
1. Első a gyerek. Mindig legyünk tekintettel a gyerek korára és hangulatára. Nem számít, ha nem a könyv elejéről akarja hallani a mesét, hiszen a műfaj megengedi, hogy szinte bárhol belépjünk a történetbe, igaz, nagy valószínűséggel, akkor az már egy másik mese lesz, mintha az elejéről kezdenénk. De ez nem baj, itt mindent szabad. Az viszont fontos, hogy legyen elég idő a képekre, és ne kelljen gyorsan végigszaladni rajtuk. Hagyjunk időt a történet kibontására.
2. Mit látunk? Ha teljesen tanácstalanok vagyunk, célravezető kiemelni, amit a képen látunk, összehasonlítani az oldalpárokat és az egymást követő oldalakat. Szintén segíthetnek a részletek, hiszen jó felfedezni őket, elmerülni bennük.
3. Kérdezz! Ne féljünk kérdéseket feltenni a gyereknek, hiszen a válaszok szintén elindíthatnak vagy éppen előrelendíthetnek egy történetet.
4. Láss a képek mögé! Minden kép saját történetet rejt, ne féljünk felfedezni és kibontani azt. Beleszőhetünk történeteket a saját családunk vagy a gyerekünk mindennapjaiból is.
5. Játssz a történettel! Az élmény egyedi, csak te és a mese hallgatója tudjátok előállítani. A mesét annyiféle formában mesélhetitek, amennyiben csak szeretnétek. Sosem lesz ugyanolyan, hiszen a képek rengeteg lehetőséget adnak arra, hogy ne csak te magad meséld el a történetet, hanem közösen fedezzétek fel azt!
A cikk eredetileg a Könyves Magazin 2018/3. számában jelent meg.
