A
Tar Sándor: Az alku - gonosz történetek
Noran Kiadó, 124 oldal, 2004, 2200 HUF
Jó szórakozást, zárják felvezetőjüket a szervezők a Lágy eső sajtóvetítése előtt, pedig én mindenre fel vagyok készülve, csak a jó szórakozásra nem. A Tar Sándor azonos című novellája alapján készült rövidfilmben van minden, ami megcáfolja a domboldalon hempergős falusi idillt. Távolságtartás, konstans feszültség, és döglött állatok. Nagy Dénes 28 perce a cannes-i filmfesztivállal párhuzamosan futó Rendezők Kéthete elnevezésű programra kapott meghívást. Remélem, a kritikusok gyomra bírja a disznóherélést.
Tót Zoliból a filmes keresztségben Dani lett, aki Bódog szép lánya Juli helyett Zsófiba szeret bele. A fiút örökbe fogadták, nem is gyereknek, inkább plusz két kéznek a sertéstelepre. Se jó szó, se atyai ölelés, helyette disznószar bokáig, és egy vödörnyi halott kismalac, amit neki kell a romlott húshegy tetejébe önteni. Ez a lány maga a május, írja Tar Sándor, de Juli-Zsófi a vásznon inkább szeszélyes április. Ő a jó csaj az osztályban, karakán, flegma, de nagyon kíváncsi, nem csoda, hogy az árvagyereknek megakad rajta a szeme. A nevelőintézet szigorú szabályaihoz szokott Dani minden tőle telhetőt megtesz, hogy figyeljenek rá. Csajozik ököllel, zsilettpengével, disznópörkölővel, a kerítéshez dörgöli a farkát. Nem épp erről álmodik a lány. Zsófit inkább a színészet vonzza, őt ugyan senki nem gyűrűzi meg, nem lesz ő senki rabszolgája, hiába a vér, a veríték, meg a lángoló tarló.
A film előtt egyetlen kérdésem volt. El lehet-e mesélni a 2004-es Az alku – gonosz történetek című kötetben megjelent, alig négyoldalas novellát anélkül, hogy kiirtanák belőle a csendet (balladai homályt, ki nem mondást, sőt kimondani nemtudást), ami olyan erőssé teszi. Elég pár rosszul sikerült párbeszéd, és oda az egész. Nagy Dénes nem irtott ki semmit. Olyan határozott csuklómozdulatokkal színezte ki Tar Sándor két mondattal felskiccelt atmoszféráját, hogy arra talán még a szerző sem húzta volna el a száját. Minden piszkos, nyers, és éles, legyen az a baráti összejövetelen sült disznófej mellől felszolgált pálinka, vagy a szintén intézetben nevelkedett iskolaigazgató megjátszott együttérzése. Úgy tűnik, ebben a közegben egyedül a disznók képesek őszintén kifejezni érzéseiket, visításuk még reménytelenebbé teszi az amúgy sem túl szívderítő vidéket. De hogy is reagálhatnának, amikor épp egy durva férfikéz nyisszantja le a tökeiket?
Kapcsolódó anyag:
Nincs itt kérem se remény, se látnivaló, szórakozás meg főleg nem. Tar Sándor a filmvásznon is megfekszi a gyomrot. Marad a pattanásig feszített húr, de azzal sem megyünk semmire. Talán a lágy eső majd enyhülést hoz.
