Forrás: Rájátszás
A Margó Irodalmi Fesztiválon 2011-ben költőket és zenészeket hoztak össze a szervezők egy Rájátszás címen futó eseményhez. 2015-ben a Magvető kiadónál jelenik meg a második kiadvány: a könyv és a CD-lemez ugyanis elválaszthatatlanok egymástól. Hogyan működik együtt ennyi öntörvényű alkotó? A zene vagy a vers a fontosabb? Mit szól Grecsó Krisztián ahhoz, ha megcsonkítják a versét?
Tizennyolc éves lány ácsorog kissé zavarban, a Képzőre felvételizik, rakja a combját, Háy János festékes ujjal írja a nadrágjára: “Bazmeg, de jó festőnek leni”, a második n már nem fér ki a sortra, de mindegy is, szerencsét hoz neki, felveszik. Mások egy zacskó nátrium-benzoátot dedikáltatnak az öröklét végett. A Rájátszás egy rendhagyó együttműködés, amiben költők és zenészek dolgoznak együtt, oldják fel a határokat, és még közben jól is érzik magukat. A Rájátszásban nem csak a rocksztároknak jár vastaps, a költők is hősökké válnak.
Szívemhez szorítom - Rájátszás
Magvető Könyvkiadó, 2015, 112 oldal, 3990 HUF
Könyves Magazin 2015/4.
LIBRI-SHOPLINE NYRT, 2015, 76 oldal, 5 pont + 199 Ft
Az írók az igazi hősök
Szerinte éppen ezért az íróknak volt sokkal nehezebb a Rájátszás indulásakor, ők tanultak sokkal többet. „A Rájátszásban az írók a mi igazi hőseink” – teszi hozzá Beck, aki az alkotói folyamat során valóban teszteli az írók tűréshatárát. Az október közepén megjelenő második Rájátszás-albumon szereplő Pont oda című dal tökéletes példa erre: Egyedi Péterrel (Óriás) kezdték egy éjszaka csonkolni Grecsó Krisztián 45 soros versét, mire felkelt a Nap, nagyjából 6 sor maradt érintetlen, egy nagyon fontos dallá változott az egész Rájátszás-közösség számára. „A Pont oda egy nagyon hosszú versszöveg volt, és mikor az Egyedi Petivel leültünk, éreztük, hogy ebben a versben egy dal lakik. De az lehetetlennek tűnt, hogy egy ilyen hosszú dalszöveg hangozzon el. Megpróbáltuk azokat a sorokat eldobálni a versből, amelyeket szerintünk elbeszélünk azzal, ahogyan elénekeljük, és amilyen zenét írunk hozzá. De Grecsó nem szomorkodott egyáltalán, mert nem azt mondtuk neki, hogy nézd, kinyírtuk a versedet, hanem hogy milyen jó dalt írtunk a nagyszerű szövegedre.”
Grecsó Krisztián pedig tényleg nem vette zokon a változtatásokat. „A Pont oda egy nagy, központozás nélküli, ömlő szöveg, amelynek van ugyan egy ritmusa, de valóban nem alkalmas prozódiának. Beck Zoli és Egyedi Peti megihletődött tőle, és csináltak belőle egy dalt, amelynek tulajdonképpen minden sorát én írtam, csak ők egy puzzle-ként kezdték el kezelni, összeválogatták a szókapcsolatokat, ahogy a ritmus szerette. De akár film alá, akár színháznak dolgozol, ezt meg kell szokni, egy kukta vagy, alapanyagokat szolgáltatsz, amelyből létrejöhet a végtermék. Ez a dal nem hazudtolja meg a verset, ugyanabban a szellemiségben született.”
Beck ezt az idézőjeles tiszteletlenséget így magyarázza: „Jobban szeretjük a verseket, mint amennyire tiszteljük a versszöveg érintetlenségét. A Rájátszásban nem megzenésített verseket csinálunk, hanem dalokat, amelyek talált szövegeiként tekintünk a versekre. Levesszük őket a papírról, onnantól kezdve a szövegek nincsenek a papír fogságában, szabadon alakíthatóakká válnak, dalként mondják el azt, amit mondani akarnak.”
A kiindulási alap az volt a Rájátszásnál, hogy a zenészek dalokat, zenéket hoznak, a költők, írók szövegeket, és ezek összetalálkoznak, ilyen egyszerű az egész. A kezdetben duóban dolgozó párokból viszont egyre jobban összecsiszolódó zenekar formálódik, és a költők sem riadnak vissza az énekléstől, hangszerektől, de a zeneszerzéstől sem. Erdős Virág maga énekli a Van egy ország című verséből született dalt, amely az ő hangján tud igazán kiteljesedni.
Grecsó sokadik zenekara
Az írók közül Grecsó Krisztián a legúttörőbb, de ez nem annyira meglepő, hiszen a The Toors frontembereként már a gimnáziumban rocksztár volt, és olyan slágereket jegyzett, mint a Tini nindzsa harci turtles. Hogy mit szólna ifjúkori énje a Rájátszáshoz? Attól függ, melyik korszakában kérdeznénk. „Az első korszakban még hitt benne, hogy belőle rocksztár lesz, úgyhogy meglepődne ezen az egészen, a kései korszakban pedig már annak is nagyon örülne, hogy egyáltalán fogok még hangszert a kezembe.” A második Rájátszás-albumon a Dezső című dal szövege és zenéje is Grecsóhoz kötődik. „Nagy Kassák-korszakomban írtam ezt a szöveget. Ez egy látomásos, antiklerikális szöveg, metaforikus, parabolikus és ironikus képekkel. Volt egy korábbi zenei témám, már nem a The Toors-ban, hanem később, a Vicaversában, de hát az ember próbálkozik. Egy régi dalkezdeményt és egy régi verset hoztam össze. Ezt a szöveget én már próbáltam korábban is helyzetbe hozni, küldözgettem zenész ismerősöknek, de nem reagáltak rá, így én zenésítettem meg.”
Grecsó Krisztián mindemellett azt érzi, nem igazi színpadi ember. „Háy Janó fogalmazta meg pontosan, hogy mi a legnagyobb különbség a színpadi lét és az írás között. Az íráshoz egy nagyon befelé forduló attitűd kell, az egy szivacsállapot, te hívod befelé a világot. Amikor pedig a színpadon vagy, te áradsz kifelé, mint egy hősugárzó. Nekem az a problémám ezzel, hogy mindkettőhöz teljesen kellek: nem tudok félig a színpadon lenni, majd utána írni úgy, hogy ne tegyem magam oda teljesen. Ez egy elég meghasonlott állapot. Attól függetlenül, hogy szívesen vagyok a színpadon, nem vagyok egy színpadi ember. De persze vannak olyan színpadi emberek, akiknek megterhelő a színpadi lét, a stressz, a drukk.” Grecsó Krisztián a Rájátszásban a csapatjátékot értékeli talán a legjobban. „Az írás magányos műfaj minden szempontból: szereplés szempontjából is, de az alkotás szempontjából végképp. Csapatjátékosnak lenni egy áldott állapot, ezt a zenészek és sportolók tapasztalják meg leggyakrabban. Nekem nagyon izgalmas dolog, hogy egy irodalmi produkciót egy színházi-zenei térbe tehettünk. Mostanában előfordult az, hogy Sepsiszentgyörgyön a Mikes Kelemen Elméleti Líceumban Darvasi Lacival együtt kellett tartanunk egy rendhagyó irodalmi órát. Visszakérdeztünk, hogy az ottani tanárok szoktak-e közösen órát tartani. A Rájátszás arra jó, hogy a közös munka élményét és alázatát is megtanítja, része vagy a produkciónak, de a produkció fontosabb nálad. Ebből a közösségi élményből és alkotásból rengeteget lehet tanulni.”
Grecsó életébe a zene hozta vissza a költészetet is. „Szintén Darvasi Lacival beszélgettünk, kérdeztem, ír-e még verset, mert mindketten lírikusként indultunk, azóta viszont többnyire prózát publikáltunk. Ő azt mondta, elvesztette a versnyelvet. Nekem pont a ritmus hozta vissza, a zene. Ez egy olyan játékos tér, amely talált újra nekem egy versnyelvet. Én éppen itt tartok.”
Korafelnőtt dalok
Egyedi Péter Grecsónál és Becknél később került be a Rájátszás csapatába, a második albumban azonban már nemcsak szövegíró-énekes-gitárosként, hanem mint zenei producer is részt vesz. Szerinte a Rájátszáson belül mindenkivel máshogy működik az alkotói folyamat, és bár ő maga is dalszerző, de ha más szövegére kell zenét írni, az egészen más kihívás. „Bártfai Andrea Zsöme javasolt engem a Rájátszásba, gondolom azért, mert úgy érezte, bele fogok illeni abba a közösségbe, amely addigra már kialakult. Ő találta ki, hogy menjek el egy-két koncertre, csináljak egy-két dalt, aztán legyen, ahogy lennie kell. Nemsokára már szerves része lettem a dolognak. Gyerekkoromban nagyon sok Kalákát hallgattam, amelynek nagy része versmegzenésítés, de ezen kívül nekem ez új dolog volt, én a kortárs magyar irodalommal sem voltam előtte naprakész” – mondja Egyedi. „Mikor én beléptem, akkor kezdett kialakulni az a hozzáállás, hogy legyen ez egy zenekarosabb ügy.”
Ezt Beck Zoli is megerősíti. „Csak akkor jön létre egy dal, ha a zene és a szöveg között egy valódi dialógus alakul ki, ez a hitelesség a tétje minden egyes megszólalásnak. Ezért folyamatosan kommunikálunk egymással, szöveg- és zenerészleteket mutogatunk egymásnak, hogy azok nyitogassák az utakat az alkotói folyamatban. Azt képzelem, hogy a közös művészeti párbeszéd próbája a második lemez abban az értelemben, hogy van egy folyamata és időtartama már annak, mióta ezt csináljuk, nem az első lemez rácsodálkozó, felfedező élménye ez. A második lemezt élmény volt végighallgatni, mert sokkal több zenekari együttműködést tartalmaz, a felvétel és az előadások alkalmával is érezhető volt ez a tendencia. Szerintem nagyszerű dolog, hogy az alfától az omegáig ez a lemez ennek az alkotóközösségi munkának az eredménye, hiszen a második lemez zenei producere Egyedi Peti, aki nagyszerű dalszerzője és zenésze is a Rájátszásnak”.
Egyedi szerint a második lemezen a dalok is nagyon szép egységgé állnak össze, ha az első lemez tinédzserkorában kapta el a produkciót, ez most egy korafelnőtt lemez, ami tudatos, de olyan értékekkel rendelkezik, amely megörökíti az összes esetlenségét, báját és humorát, antiprofizmusát a dolognak, közben pedig egy komoly lemez, amelyet a Rájátszás csapata közös értékrendje szerint értéknek gondol.
Grecsó is úgy látja, a mostani lesz az első igazi lemeze lesz a Rájátszásnak. „Az első egy hangolódó, duókból álló lemez volt. Most volt először csapatmunka a lemez és a koncertek szintjén is. Mostantól lesz érdekes, hogy ez a banda önálló entitásként életképes lesz-e. „Én Kollár Lacival kezdtem a Rájátszást, vele alkottunk egy párt. Most nyáron a Művészetek Völgyében koncerteztünk, Laci viszont Erdélyben turnézott a Kistehénnel. Ennek ellenére nem kerültem perifériára, mert ez már egy zenekar. Korábban ha a páros egyik tagja hiányzott, a másik is kiesett. Nekem a zenekarosodási folyamatban azok a pillanatok a legfontosabbak, mikor az összecsengés létrejön, megszületik. Eltűnik az, hogy ki írta a szöveget, már nem fontos. Bemondjuk a mikrofonba, vagy már nem is. Nagyon nagy élmény volt megtanulni, mennyit tudok vállalni ebből, mint egy focicsapatnál, mikor megyek előre futni, és mikor nem. Nagyon szép dolog, hogy ez működik. Nem akarunk egymás elé menni, hagyjuk, hogy a másik tolja, menjen. A Művészetek Völgyében még a csilláron is lógtak, hatalmas tömeg volt, Háy Janó pedig a dorombjával, szövegével, színpadi jelenlétével úgy tartotta egyben a produkciót, mint egy porondmester, karmester.”
És mi a Rájátszás sikerének titka?
Grecsó megfejtése szerint az, hogy a dal, a produkció a fontos, nem az én. „Nem kioltják egymást a dalok, hanem erősítik. A külön is nagyon izgalmas tételek hozzák egymást helyzetbe, rengeteg arca van a produkciónak. Úgy érzem, az egész szeretete, önzetlensége jön vissza felénk, emberek ott akarnak lenni, a közelében annak, ahol ilyen dolgok születnek.”
A cikk eredetileg a Könyves Magazin őszi számában jelent meg.
