Puzsér Róbert: Szélsőközép - A könyv
Konkrét Könyvek, Budapest, 2012, 158 oldal, 3992 Ft
A Csillag születik óta Puzsér Róbert szerződése és hivatása szerint ún. megmondóember lett, a kritikus, aki belülről és kívülről egyaránt bomlaszt. Puzsér ráadásul sokkal kevésbé szereti a kritikát, ahogy ez kiderült a legendás Batman-fikázásakor: egy videojátékot ekézett, amiről azt hitte, az új Christopher Nolan-film trailere, később videóban válaszolt a kommentelőknek. Szélsőközép címen különböző rádióadókon vezetett közéleti műsort, amihez egy éven át még blogot is írtak, ami 2007-ben Goldenblogot nyert. Most szintén Szélsőközép címen könyv lett belőle, mert Puzsér értékesnek és pontosnak látja a korábban elhangzottakat és leírtakat. A hét év alatt összegyűlt írásokhoz két grafikus, Eötvös Gábor és Trencsényi András készített illusztrációkat.
Puzsér Róbert tudja, milyen egy flottul működő kelet-közép európai, posztszocialista állam polgárainak szociálpszichológiai működése, vagy nem fél megkérdezni? Majdnem biztos, hogy ő sem tudja centire pontosan, de ahogy azt tőle megszokhattuk, nem fél kritikával illetni az égvilágon semmit sem. Ne ijedjen meg senki, nem kell azért társadalomelméleti mesterképzés, hogy felfogjuk, mit is akar mondani a szerzőtrió. Annyi történt csupán, hogy az exzsűritag leírja, mit tapasztalt az elmúlt szűk évtized során a kiskocsmákban, a médiában, de a politikai történéseket sem hagyja szó nélkül. Puzsér azt állítja, az elmúlt évtized legütősebb könyvét kínálja a piacon, amiből nem csak ő és a könyv grafikusai húznak majd hasznot, hanem az olvasók is. Meglátjuk. A kötet megjelenése előtt pár nappal a szerzővel beszélgettünk.
Mitől botránykönyv a Szélsőközép?
A könyvben sorra vesszük a globalizációt, a kultúrát, a médiát, a politikát, az üzleti világot és egy átfogó kritikai palettát kínálnunk fel az olvasó részére. Ez a könyv kivételesen nem arról a botrányról szól, amit a bulvár aktuálisan annak kiált ki, hanem arról a botrányról, ami a mindennapjaink része, de bármilyen általános, mégis képtelenség hozzászokni: a nemzetkarakterré váló korrupcióról, a mindennapjainkat körüllengő létromlásról, az értelem felett tort ülő ostobaságról. A könyv egy létállapotra reflektál, mégpedig erre a félkapitalizmusra, erre a félperifériás, posztszocialista, provinciális létezésére itt a Félbalkánon. Azt mindenesetre tudni kell, hogy amiket megfogalmazunk a könyvben, azok nem örökigazságok. Képzőművész zseni szerzőtársaimmal egy trash-szerű kiadványt készítettünk, és elképesztően sok munkát öltünk abba, hogy trash-nek nézzen ki, de ne legyen az. Ez a könyv nagyon sok érzékkel kommunikál, mindkét féltekét megszólítja. Meggyőződésünk, hogy senki nem állhat kritikán felül, ennek szellemében igen erős véleménnyel illetjük Supermant, St. Martint, Ákost, Pataki Attilát, Friderikuszt, Havast, Zuschlagot, Rogánt, Kókát, Gyurcsányt, Orbánt, zsidót, cigányt, magyart, válogatás nélkül. Az volt a célunk, hogy az utolsó szöget is beverjük a politikai korrektség koporsójába.
Nem csak kritizáltok, megoldást is kínáltok a problémákra. Mik ezek a megoldások?
Javaslatot teszek a médiademokrácia megvalósítására: médiaválasztásokat kellene tartani; emellett felvetem a hatalmi kiválasztás mechanizmusainak szükséges reformjára vonatkozó észrevételeimet is. Azt figyeltem meg ugyanis, hogy a hatalomhoz jutás folyamata - más szóval a káderkarrier - nem egyéb, mint a korrupció iskolája. Egy olyan kiválasztási mechanizmust hoztunk létre a vezetőink számára, amin ha nem mennek végig, akkor nem lehetnek vezetők, ha viszont végigmennek, akkor alkalmatlanok lesznek a vezetésre. Olyan skillekre kell szert tenniük, amelyek később alkalmatlanná teszik őket arra, hogy tisztséget viseljenek. A fölfelé nyalás és lefelé taposás gyakorlata nem a hatalmi erkölcs érvényesítésére nevel. Ez a fő probléma. Pedig lehetne ez máshogy is.
Az illusztrációkat a könyvből kaptuk
Mitől mérföldkő ez a könyv?
Ez a könyv egy immunválasz arra a kegyetlen mentális támadásra, ami az elmúlt évtized során számtalan irányból ért minket. Megvetjük a lábunkat és beássuk a golyószórót: eddig hátráltunk, de nem tovább! Egyrészt az a kötet célja, hogy az emberek vért és epét hányjanak tőle, másrészt azért született meg, hogy végre legyen egy olyan kiadvány, egy olyan kulturális precedens, amiből kiderül, hogy mindezt le lehet írni, le lehet rajzolni, sőt bármikor le lehetett volna. Ha beindulna a gép, és a piac sorra termelné az ehhez hasonló megmozdulásokat, nos az kurva jó lenne.
Hogyan épül fel a könyv?
A szövegek köré épülnek a rajzok, az esszék keretes szerkezetbe lettek foglalva: bibliai eleje és bibliai vége van. Igyekeztünk szakrális szintre emelni magunkat, nyilván a kellő iróniával. A kötet elején általános globkrit és az üzleti szektor kritikája zajlik, aztán a magyar politika szennyesében turkálunk, majd a levelezési rovat következik. Ezután jön egy jó masszív média- és bulvárkritikai blokk, majd a focinak áldozunk, ezt követi egy kis szépirodalmi betét, és vége. Van benne esszé, groteszk és képregény egyaránt. Ez egy olyan könyv, amilyen Magyarországon eddig még nem jelent meg. Egyszerre esszékötet és képzőművészeti album, miközben egyik sem áll be háttérnek a másik mögé. Használati tárgy és műttárgy egyszerre. A képregények nem sztorikat mesélnek el, hanem állást foglalnak. Ha van egy vezérgondolata a könyvnek, akkor az úgy hangzik, hogy az egész világunk korrupt és/vagy ostoba. Minimum korrupt, de rosszabb esetben még ostoba is. Arról szól, hogy az egy ember mennyire vesztésre áll az egy dollárral szemben.
Milyen negatív kritikával fogják illetni a könyvedet?
Talán azt fogják mondani, hogy ez a naiv, hamvaszöld globkrit kicsit már idejétmúlt. De hát a legtöbb szöveget én hét éve írtam. Átírhattam volna, de nem lett volna érdemes, mert ez egy kordokumentum akar lenni. Ez az elmúlt évtizednek a lenyomata egy nagyon radikális értelmezésben. Vannak benne naiv értékvállalások, amiket ma talán már én sem gondolok pontosan úgy, ahogyan akkor leírtam. Ugyanakkor vállalhatónak tartom őket, hiszen egyek vagyunk a saját történetünkkel, a saját szellemünk történetével. Magyarország egy rendkívül sötét hely, ahol a kritika sosem a produktumot illeti, hanem mindig az embert. Senkik kérik számon, hogy ki vagy te, hogy merészelsz egyáltalán megszólalni?! Nem kellemes, ha az embert kritizálják, de legyenek már szívesek a kritikára reagálni és nem a kritikusra. Olyanok hívják kulturálisan tetemre az embert, akiknek a definíciója szerint én nem feltétlenül akarok valaki lenni.
Puzsér is elismerte: annak, aki még nem tartotta kezében a könyvet, a fentiek egy kicsit talán megfoghatatlannak tűnhetnek, ezért kifejtett egy olyan konkrét problémát, amit a kötetben is tárgyal. A két vezető kereskedelmi televízió főműsoridő előtti betelefonálós nyereményjátékaival kapcsolatban is elszakadt nála a cérna.
Az például milyen, hogy ezek a mammut multik, akik a kereskedelmi tévéket működtetik, leállnak ilyen ócska, ordenáré módon itt a piros, hol a pirosozni? Annyira kisstílű! Ezeknek tényleg nincs bőr a pofájukon!
Erre azt mondja a magyar, hogy ha van erre igény, miért is ne csinálhatnák.
Na de mire való az állam? A picsába már! Az lenne a feladata, hogy képviseljen minket. Ha mi nem tudjuk képviselni magunkat, mert üzleti alapon beszopatnak minket, akkor legyen nekünk egy közösségi szervünk, ami megvédelmez bennünket egy ilyen helyzetben. Többek közt azért hoztuk létre az államot, hogy az ilyen műsorokat letiltsa a picsába. Azért hoztuk létre az államot, hogy ne engedje ezeket a dögevőket a mi húsunkon és a mi vérünkön növekedni. Csakhogy az állam nem látja el ezt a funkciót, ugyanis nem működik jól.
Erre mondják az emberek, hogy „ugyan már, mindenhol ez megy”.
Ez az itthon jól ismert, mélyen gyarmati gondolkodás. Azt azért ne felejtsük el, hogy mégis vannak jól, jobban működő államok. Dánia vagy akár Németország, de amúgy ez is mindegy. Miért kell nekünk lépten-nyomon a nyugat faszát szopni? Miért nincsen nekünk saját álláspontunk, saját modellünk, miért nem gondolunk valami sajátot a világról?
Mert nincs nemzeti identitásunk?
Mert nincs, ugyanis meghajlott a gerincünk. Öt forint a mértékegysége az életünknek.
Szerző: Lavati Anett
