Ruth Ozeki trailere Az idő partjain című regényhez
Sajnos csak mi látjuk önt, szabadkozik Az idő partjain fordítója, de ez a kivetítőn mosolygó Ruth Ozekit egyáltalán nem zavarja. Bár regénye nem kizárólag az iskolai erőszak problematikájával foglalkozik, magyar kiadója mégis ezt a Japánban különösen, nálunk pedig egyre inkább aktuális témát helyezte a könyvbemutató középpontjába. A 2013 elején alakult, magát kézműves könyvkiadóként definiáló Tea téren és időn át az Írók boltjában varázsolta a jelenleg Vancouverben tartózkodó írónőt, hogy Man Booker-díjra jelölt regényéről beszélgessenek vele. (A díjat 2013-ban végül nem Ozeki, hanem Eleanor Catton kapta a The Luminaries-ért.) Szily Nóra beszélgetőpartnerei Ozeki mellett Dudik Annamária Éva, a kötet fordítója, Nagy Mónika Zsuzsanna, a kötet szerkesztője, Vihar Judit, a Magyar-Japán Baráti Társaság elnöke, Németh Szilvia, szociológus, oktatáskutató és a Tea Kiadó szerkesztője, Mátyás Lara voltak. Az Írók boltjában esteledik, Vancouverben alig múlt reggel fél kilenc.
A könyvről:
A tizenhat éve Nao a Szilícium-völgyből költözött Japánba a szüleivel. Kegyetlen osztálytársai hamar kipécézik maguknak az idegen kislányt, és a töredezett hajvégeik lecsippentésére a tolltartóban tartott körömollót sem félnek használni. Nao öngyilkosságot fontolgat, ám úgy dönt, előtte még elmeséli dédnagymamája, a százöt éves anarchista apáca történetét. Naplóját egy japán-amerikai írónő találja meg az amerikai partoknál, egy Hello Kitty-uzsonnadobozba zárva.
Téren és időn át: Csodálatos, hogy mire képes az ember manapság, ámuldozik a Skype-on elért Ruth Ozeki, aki épp néhány hónapos zen-elvonulását tölti Kanadában, ahol Észak-Amerikai többi részéhez hasonlóan jól kiépített zen-közösség működik - templomokkal, távol-keletről érkezett oktatókkal. Úgy véli, bizonyos tekintetben minden regény minden szereplőjében megtalálhatjuk a szerzőt, de hiába hívják épp Ruth-nak a kislány naplóját megtaláló írónőt, a kettő „nem ugyanaz, de nem is más”. A regénybeli Ruth problémáit néha a sajátjainak érzi, ezért nagyon megkönnyebbült, hogy kiírhatta őket magából. Azt reméli, sosem fut ki a kérdésekből és az aggodalomból, az anyagi világgal, a bolygó jövőjével kapcsolatos kérdései pedig további könyvek magját adják majd. Örülne, ha valaki filmet készítene a regényből, de az a valaki biztos, hogy nem ő lesz, mert a filmrendezést nehéz és drága feladatnak tartja - inkább a mesélő szeret lenni, mint az üzletember, aki összekalapozza a forgatáshoz szükséges összeget.
Iskolai erőszak: Magyarországon egy mobillal rögzített, majd a Youtube-ra feltöltött tanárverős videó miatt szembesült először a társadalom az iskolai agresszió problémájával, állítja Németh Szilvia. Nemzetközi viszonylatban nem állunk rosszul, nálunk nem kiemelkedőek az ilyen esetek, ám gyerekekre lebontva súlyos a helyzet, a kérdést pedig nem szabad elbagatellizálni. A japán és a magyar esetek között a legnagyobb különbség, hogy míg Japánban a gyerekek közötti erőszak a jellemző, addig nálunk az iskolai élet szereplői közti agresszív magatartás. A gyerekkori agresszió szocializáció kérdése – a szorongás, a gyakori büntetés vagy az akaraterő korlátozása mind ahhoz vezethet. hogy a gyerekből közösségbe kerülve bántalmazó vagy áldozat váljon. Németh szerint az iskolarendszer minőségét leginkább az alapján lehet megítélni, hogy mennyire tudja kordában tartani az agresszió kérdését. Bár azt gondolnánk, hogy az iskolai erőszak leginkább az intézmény eldugott részein, elhagyott folyosóin történik, igazából az osztályterem, vagy az iskola előtt terület a leggyakoribb helyszíne, a tanár pedig sokszor hiába tud arról, hogy mi történik, nem akar konfrontálódni.
Ruth Ozeki: Az idő partjain
Fordította: Dudik Annamária Éva, Tea Kiadó, 2014, 424 oldal, 3690 HUF
Társadalmi különbségek: Míg nálunk az egyén áll a középpontban, Japánban a csoportszellem mozgatja a rendkívül hierarchikus társadalmat, meséli Vihar Judit. Ha valaki bekerül egy új munkahelyre, fél évig tanulja, hogy kit milyen fokozattal szólítson meg, sőt azt is, hogy milyen igét használjon, mert a létige ragozását is a ranglétrán elfoglalt hely határozza meg. A japánok leginkább a saját körükkel, a mi-vel foglalkoznak a ti helyett, így Nao, az Amerikából érkezett külföldi hamar a kirekesztésük áldozatává válik.
Ruth Ozeki
Nézőpontok sokasága: A fordítót, Dudik Évát leginkább az fogta meg a regényben, hogy Nao történetét többféle nézőpontból is megvizsgálhatjuk - egyrészt a kislány naplójából, másrészt a naplót megtaláló amerikai-japán írónő szemszögéből. A könyvben a naplórészletek és a narráció keverednek az írónő remek humorával, melyben az AA-kör helyett mindenki A-ba jár, mert a kanadai városkában, ahol a regénybeli Ruth lakik, senki sem anonim, csak alkoholista. A keleti kultúrában járatlan olvasó pedig csak találgathat, hogy mikor olvassa a valóságot, és mikor Ozeki fantáziájának szüleményeit.
Japán családmodell: Vihar Judit nagyon örül, hogy végre valaki őszintén, kívülről merte megírni a japán tabukat, még akkor is, ha a félig japán, félig amerikai származású Ozekit nem tekinthetjük teljesen kívülállónak. Bár az írónő számos dologban eltér a valóságtól (például a tipikus japán anya figurájának megalkotásában, aki Vihar szerint inkább anyatigris, mint passzív megfigyelő) Japánban nagyon is aktuális témákra hívja fel a figyelmet. A regénybeli kislány, Nao édesapja például egy ideig hikikomoriként éli az életét, vagyis sikertelen álláskeresése miatt nem mozdul ki a szobájából. Jelenleg körülbelül hatvanezer japán él saját akaratából a négy fal közé zárva, aminek egyik oka az lehet, hogy egy átlagos japán családban nem megbeszélik, hanem inkább a szőnyeg alá söprik a problémákat. A férfinak elsősorban a pénzkeresés a dolga, a pénzt a nő költi, ő választja ki a gyerek iskoláját, valamint tartja a kapcsolatot a rokonokkal, barátokkal is. A férfi csak a munkájának él, nyugdíjaséveire pedig légüreg térben találja magát, bár szerencsére a japánok társadalma is alakul, az apák például vasárnap már nem nagyon járnak be dolgozni.
Zen buddhizmus: Nem vallás, sokkal inkább életforma, tart gyorstalpalót zen-buddhizmusból Vihar Judit. Egy japán tanára szerint az európai ember elképzelni sem tudja, hogy mit jelent a vallás a Távol-Keleten, mert nem templomban gyakorolják, hanem a természetben, lényege pedig nem az istennel való kommunikáció, hanem a meditáció, és a természettel való egybeolvadás. A buddhizmus és sintoizmus nem különül el annyira egymástól, mint az általunk ismert vallások – a japánok például nem csinálnak gondot abból, hogy az esküvő buddhista, a temetés pedig sinto szertartás legyen, dönteni pedig az alapján szoktak, hogy épp melyik találják szebbnek. Ozeki szerint a nyugati világ azért fordult a buddhizmus felé, mert van benne valami nagyon időszerű, és valahogy több értelme van most, az ún. napjaink ún. rohanó ún. világában, ahol egyre nagyobb igényük van a csendre, az egyedüllétre. Népszerűségének másik oka az lehet, hogy az emberek szeretik tudományos szempontból vizsgálni a vallásokat, a buddhizmus pedig tökéletes vizsgálati alapanyag, mivel nem istenközpontú.
