Születés- és halálának napja között hét nap van. Hét nap és hatvanhat esztendő. Hét nap a Teremtéshez is elég, és hatvanhat év az alkotáshoz. Orbán Ottó, a sokhangú költő, aki „sorsához járt próbaéneklésre” idén hetvenöt. Kilenc éve már, hogy pihen. - Orbán Ottó 75 éves lenne.
Hat kortárs szerzőt kértünk fel, hogy osszák meg velünk Orbán-élményüket, akik verseket, emlékeket, kacsintásokat kaptak tőle. Verseket, kacsintásokat, emlékeket kaptunk mi is tőlük. Ezeket tesszük ma közzé.
Kilenc éves, hogy félárva lesz. A háború alatt lóból kanyarít, aztán egy borsófőzelék-ízű intézetbe kerül, ahonnan – dickensi történet – indul gengszter, orvos és író. Az író a telefonkönyvből kereszteli el magát. Viszonylag ritka vezetéknevet keres, a számára idegenül hangzó Ottó mellé. Amit „az alliteráció átmenthet az elviselhetőség tartományába.” Neurotikus, búskomor csodagyerek. Első versét házi feladat helyett írja. Ráérez a versterápiára. Függő lesz. Verseibe ugyanis elrejtheti mindazt, ami nyomasztja, azt a gyerekfejjel megemészthetetlen életanyagot, ami körülötte gomolyog a bombák füstjében. Megtisztul, és visszakapja gyerekkorát is. „Csodagyereknek elég mindennapi voltam" – emlékszik egy interjúban – "Nem sugárzott belőlem a mozarti báj; ha sugárzott valami is, az ostrom. Éltem – és ez volt a csoda.” A főváros ostromát ugyanabban a házban vészeli át, ahol Déry Tibor is. Ez harminc évvel később derül ki.
Huszonnyolc évesen a gyerekkor és a felnőttkor határán bóklászik „költői értelemben legalábbis ott. Huszonnégy, amikor megjelenik Fekete ünnep című, vad világítástechnikával dolgozó kötete. Évtizedekig csengenek fülébe Juhász Ferenc szavai: „Ti onnan indultatok, ahol Radnóti befejezte.” A hatvanas évek rémült, rossz levegőjét a Belvárosi Kávéházban vészeli át, azt a határpontot keresi, amin ha átlép, észrevétlen darabjaira hullik az átlépő.
Ráébred – nehezen, keserűen –, hogy nem lehet mindent megnyerni. Ha víz alá nyomják mint költőt, onnan műfordítóként bukkan újra a felszínre, és magával húzza a fojtásra szánt verselőt is. Ginsberget ojt Pilinszkybe. Corsót fordít, és Vonnegutot. Kék zokniban körbejárja Indiát, az Államokat poézisre tanítja. Kis Pintér Imre előzékeny költőnek nevezi, aki versben és prózában is elkövet mindent, hogy olvasóját beavassa az életébe. Olvassuk, ismerjük meg őt. És ismerjük meg emlékének, hatásának verssorokban, gondolatokban való továbbélését is. Orbán Ottó hetvenöt. Velünk van. Azt is megsúgja, hogy merre…
„Én húzom a körtefa őrült, kis harangjait,
én élek itt, mint a csengettyűk tengere, örökké,
mezítláb, klottgatyában.”
Két nappal vagyunk Orbán Ottó születésnapja után, néggyel halálának évfordulója előtt. Ma este őt köszöntik a Petőfi Irodalmi Múzeumban, és mi is rá emlékezünk. Hat kortárs szerzőt kértünk fel, hogy osszák meg velünk Orbán-élményüket. Verseket, emlékeket, kacsintásokat kaptak tőle. Verseket, kacsintásokat, emlékeket kaptunk tőlük. Ezeket tesszük ma közzé. Ajándék ez a nap!
