Nyolcvan éve ment el „Szindbád”

Kiss Orsi | 2013. május 12. |

Mellőzve, megalázva, a külvilágtól már-már elfeledve élte utolsó hónapjait Szindbád, testi és lelki erejét elszívta a pénztelenséggel, a hitelezőkkel és a szőrösszívű főszerkesztőkkel folytatott küzdelem. Az 1933-as álom című írásában mintha csak magáról mintázta volna „Egyesit”, akinek „a térdkalácsa fájt a sok hiábavaló szaladgálástól” és „lélegzete kihagyott a mindennapi kenyérért való izgalmas hajszában”. De ez az Egyesi még üres gyomorral is finom ételekről álmodott, például forró káposztalevesről, „amely olyan párologva került elébe, hogy az már olyan volt, mintha előre vérré válott volna”. Nyolcvan éve ment el Krúdy Gyula.

Élete utolsó napjaiban is szakadatlanul dolgozott, az egykor ünnepelt író azonban a legtöbbször falakba ütközött. Lánya, Krúdy Zsuzsa édesapjára emlékezve 1958 májusában az Élet és Irodalomban azt írta, hogy a nagybeteg szerző azokban a napokban még a legkisebb zuglapot is felkereste novelláival. „Kórházba vágyik, de nem akar bennünket ellátatlanul hagyni, pénzt szeretne összeszedni kétségbeejtő erőfeszítésekkel. Leromlott testével, rossz közérzetével naponta bevillamosozik a városba. Sokszor megváratják, megalázzák különböző szerkesztőségekben, de lenyeli. Ennünk kell, kilakoltatás előtt állunk, villanyunkat kikapcsolták”.

A halála előtti napon ráadásul még egyszer a földbe döngölik, legalábbis kísérletet tesznek rá. Egy prágai magyar lapban megjelent írása miatt Gömbös Gyula akkori miniszterelnök sajtófőnöke, Antal István ugyanis magához hívatta, és hazafiatlansággal vádolta meg: „édesapám a sajtófőnök szobájából paprikapirosan, a végtelenségig felindulva, köszönés nélkül rohant ki. Órákig alig lehetett megnyugtatni. Délután került haza és rögtön lefeküdt, hogy soha többé ne keljen fel”, írta róla évek múltán Krúdy Zsuzsa.

Nagyszerű ellenségek, váratlan olvasók

Alig 54 éves volt, amikor 1933. május 12-én elment Szindbád, mégis tekintélyes életművet hagyott maga után (több mint 60 regényt és 3 ezer elbeszélést írt, publicisztikai munkássága is jelentős). Első novelláskötete 1897-ben jelent meg Üres a fészek címmel, az igazi elismerést azonban a Szindbád-történetek („A Szindbád-novellák nagyszerű ellenségeket, váratlan olvasókat szerzettek. Sok sápadt, gyűlölködő arc lett ismerősöm.”) és A vörös postakocsi című regény (1913.) hozta meg számára. Ez utóbbi mű igazi mérföldkő pályáján, hiszen meghozta a várva várt írói sikert, amely, ahogy ő írta a Vallomásban, „szinte elátkozottan, némán elkerült körülbelül harmincöt esztendős koromig”. A vörös postakocsit Kiss Józsefnek, A Hét című folyóirat szerkesztőjének felkérésére írta, aki teljesen szabad kezet adott Krúdynak. Az író nem győzött elég hálásnak lenni ezért. Kiss Józsefhez 1913-ban írt levele sokat elárul az akkori viszonyokról, a kiadói elvárásokról, a mindennapos megalkuvásokról:

„Eddigi írói pályafutásom alatt kiadóim közvetlenül vagy közvetve mindig tudósítottak a maguk vagy közönségük gusztusáról, szerették, ha a nők álarcban jártak és a férfiak frakkban, óhajtották, hogy bizonyos mértékben respektáljam a városi és falusi közönséget, csupa becsületes megtalálót kutassak föl regényhősnek, és középkori lakat nélkül pompázó regényhősnőket, akikért nemcsak az író, de az olvasó is tűzbe tehesse a kezét. Lehetséges, hogy ez volna az irodalom célja! Még egyszer köszönetet mondok szerkesztő úrnak, hogy regényhőseim és hősnőim megválasztásához szabadságot adott, és a történésben sem kívánja azt a bizonyos valószínűséget, amelyre az írók a közönséget szoktatták. (…) A magányban, amelyet a regényíráshoz választottam, talán érdekesebbnek látom az embereket, mint akkor, midőn közöttük éltem. Most mindenesetre jegyet váltok a postakocsira, és Budapestre utazom. A városban, mert minden embert ismerek, találok kvártélyt, hol nem lopják el mesélőkedvemet.”

A lyukas szív esete

A mesélőkedve soha nem fogyott el, a kritikai és a közönségsiker pedig évekre társául szegődött. A sivár albérleti szobákból a Király utcai bérleményen át – köszönhetően A vörös postakocsiért kapott honoráriumnak – a Royal szállóig vezetett az útja. Spiegler Arabellával kötött házassága már megromlott, és az író ezekben a napokban a szállodaigazgató feleségének, Rezsánnak csapta a szelet. Évek múltán mégsem őt, hanem Rezsán lányát, Zsuzsát szöktette meg. Első feleségétől elvált, és végül annak rendje és módja szerint elvette a lányt, boldogságuk azonban nem tartott sokáig.

Nyáry Krisztián a következőket írta erről az időszakról az Így szerettek ők című kötetében: „Krúdy egy hosszú, kegyetlen válóper után elvált, elvette az akkor már huszonegy éves Zsuzsát, és boldogan éltek – néhány hónapig. Aztán jöttek megint a kávéházak, vendéglők és szállodák... Az író már az esküvő utáni évben ilyen leveleket küldött haza az Otthonkörből, a kártyaasztal mellől, a hazahívó cédulára válaszul: «Kedves Zsuzsikám, én szeretlek téged. Ha éjszaka elmaradok, mindig lyukas a szívem, a könnyeimmel pedig alig bírok. Bocsáss meg nekem, ha nem jövök rendes időben haza. Jobban fáj ez nekem, mint Neked.»”

krudy2.jpg

Fiatal feleségével évekig a Margitszigeten élt (ahol, mint írja, „a hosszú, elgondolkoztató őszöket, emberhangtalan teleket töltöttem. Itt álmoskönyvet írtam.”), majd miután már nem tudta fizetni a szigeti ház költségeit, Óbudára költözött, ahol életének utolsó három évét töltötte. Sokan mégis a Tabán krónikásaként emlékeznek rá talán a leginkább.

A Szépvadászné tabáni kocsmái című 1929-es írásában például így emlékezik Krúdy narrátora: „Hát jártuk is Szépvadászné után a Tabánt, néha már délelőtt is, ha az embernek (ifjú korában) nem volt egyéb tennivalója, mint az elmúlt éjszaka holdvilágján merengeni, örömöket és csalódásokat összeadni s kivonni a kocsma homályos sarkában – de délután minden valamire való tabáni különcnek okvetlenül eszébe jutott Kálnay László mondása: «Akkor legjobb a kocsmába menni, amikor az ebéd íze még az embernek szájában van.»”

Ő már csak tudta.

Gárdonyi Béla írta róla 1933-ban, hogy Krúdy Gyula óbudai lakásában állt egy kis íróasztal, azon egy vastag könyv. Soha el nem moccantotta: „Ez a könyv nem volt valami tudálékos okosságok tára. Még csak valamelyik irodalmi mesterének a műve sem. Legkevésbé pedig vagy nyolcvan megjelent kötetének valamelyik díszkiadása. «Vizvári Mariska szakácskönyve» állt címként a könyv fedelén. Néha órák hosszat ült; ez előtt a könyv előtt és tanulmányozta.”

„Hozhatom a velős csontot, nagyságos uram?”

Az elmúlt évek-évtizedek Krúdy-kultuszának kialakulásában oroszlánszerepet játszott Huszárik Zoltán Szindbádja. A stáblista már önmagában impozáns (Latinovits, Ruttkai, Dayka Margit… Nusdorf bácsi szerepében pedig Zelk Zoltán látható), igaz, a férfi főszerepre eredetileg Vittorio De Sicát szemelték ki, aki hajlott is volna arra, hogy eljátssza Szindbádot, de az anyagiak miatt végül nem született megegyezés. A forgatáson állítólag igazi barátságok is köttettek, például a rendező Huszárik és Latinovits között, de a máskülönben visszahúzódó Dayka Margit is azt mondta, hogy kiváló embereknek ismerte meg Latinovits Zoltánt és Ruttkai Évát (akikkel később Révész György Volt egyszer egy család című filmjében is együtt szerepelt). A fáma szerint egyébként Dayka Margit főzte azt a velős csontot, amely azután az ikonikussá vált ebédjelenetben jutott főszerephez.

Huszárik Zoltánt már a hatvanas évektől foglalkoztatta a Szindbád-történetek megfilmesítése. A rendező 1966-ban így nyilatkozott a Krúdy-novellákkal kapcsolatos érzéseiről, benyomásairól a Filmvilágnak: „Krúdy műve nemcsak tünékeny nosztalgiavilág megfogalmazása, hanem mára is érvényes emberi magatartás példája. Az ember elmagányosodása Szindbád alapélménye, de azért emberibb a nyugati művészetben divatos, magányos hősöknél, mert nem konzerválja ezt az élményt, hanem mindig résen van, cselekszik, küzd ellene; ha jelenében nem talál fogódzókra, akkor a megélt életet hívja segítségül. Szindbád pozitív alak, mert magányosan, emberek nélkül nem tud élni. Ha nincsenek meg a hétköznapi örömök – egy táj felismerésében, a nők szépségében, az ételek jó ízében –, szenved, kínlódik; egész léte kapaszkodás a közösség, az emberszabású élet felé.”

Az összeállításhoz a krudy.hu, a MEK és a filmmuzeum.hu anyagait használtuk fel.